Szerintetek lehet boldogan élni nyitott kapcsolatban?

Én nem tudnék, de lehet. Nem tartom kizártnak azt, hogy valakik számára teljesen mást jelent egy párkapcsolat. Pl. szeretnek járni az erdőbe, beszélgetni, de mellette 80-90%-ban mégiscsak az érvényesül, hogy nagyon jó a szex, viszont ez kevés ahhoz, hogy érzelmileg is mélyebben kötődjenek egymáshoz, keresnek valaki mást, akivel szintén jó a szex, és így tovább. Mindenkitől kapnak egy keveset, ami nekik pont elég.

Egy házasságban ezt nehezebben képzelem el, ott már inkább csak beletörődésről van szó, hogy "inkább dugjon mással, élje ki magát, csak ne hagyjon el, mert alapvetően szeretjük egymást, csak nem tudom kellőképpen kielégíteni".

Lehet, sőt ez lenne a "normális", hiszen az ember nem monogám típus, és ha figyelembe vesszük a szerelem kémiáját ami az agyban játszódik le hormonális szinten, bizony az lenne a normális ha nem az lenne a normális, hogy egy nő egy férfi egy életre. Egy éltre miért ne tarthatnának ki egymás mellet? A kapcsolatuk, barátságuk lehet jó, de miért csak EGY?

Egyszerűen nem ez van belénk kódolva, de a társadalmi normák az elmúlt pár ezer év alatt úgy alakult ki, hogy ez a "normális". Bár a görögök még tudtak valamit a jó életvitelről. :)

Kellehür

Ma már volt olyan kérdés, hogy egy ember lehet e szerelmes egyszerre több emberbe, és én azt vallom, hogy bizony lehet.

Nem egymás után, hanem akár párhuzamosan is. Sőt ha nem egy szerelmi párkapcsolata lenne az embereknek, hanem 2-3 akkor a párja személyisége, a különböző partnerekkel fenntartott kapcsolata változatosabbá tenné az életet. Ennél fogva egészen máshogy csengene le avagy tartana ki egy több szálon futó szerelmi kapcsolat. A szerelem, tetszik nem tetszik biokémia. Lehet ideológiát költeni mögé, meg misztifikálni, de attól az még nem egyéb, mint a hormonok játéka és a drogozáshoz hasonlít, azaz nem is hasonlít, azzal tökéletesen ekvivalens.

És nem mostanában kezd divatba jönni, hanem újra kezd feléledni, mivel a múltban ez egy létező dolog volt. Igaz különféle formában jelent meg, de létezett, csak szépen lassan a civilizáció elnyomta.

Én több olyan embert ismerek, akik nyitott kapcsolatban élnek/éltek. Eleinte azt gondoltam, hogy ha valakinek ez jó, akkor miért ne... aztán, amikor kezdtem jobban belelátni ezekbe a kapcsolatokba és jobban megismertem a személyiségüket, azt tapasztaltam, hogy ez inkább amolyan "félmegoldás".

Tény, hogy egy olyan embert sem ismerek, aki kiegyensúlyozott, harmonikus személyiséggel, érzelmileg éretten nyitott kapcsolatra vágyna. Az ilyen emberek - legalábbis az általam ismertek - monogám kapcsolatban élnek.

A nyitott kapcsolatban élő ismerőseimnek ezzel szemben vannak ilyen-olyan személyiségbeli problémái, tehát ennek alapján azt feltételezem, hogy nem a nyitott kapcsolat számít "normálisnak". Ettől függetlenül sokan élnek így, ahogy nagyon sokan élnek se veled, se nélküled kapcsolatokban, vagy látszatházasságokban, vagy alkalmi kapcsolatokat halmozva, vagy egyedül.

Szerintem az ember társas lény, aki nem csak a testi szükségletei kielégítésére keres kapcsolatokat, hanem intimitást és kötődést is igényel. Már a jól működő (harmonikus, kiegyensúlyozott) emberek, akikből azonban igen kevés van a világon.

Én gyakorlatilag abban élek a feleségemmel. Az más kérdés, hogy csak egyszer éltem a lehetőséggel, konkrétan nem mondtam nemet egy hölgynek.

És sokkal jobban szeretjük egymást mint előtte.

A házasságunkat eddig is is véres kardként hordozták körbe az ismerősök, de ezt is sikerült jobban elmélyíteni.

Én amondó vagyok, hogy a nyitott kapcsolatok nem mindenkinek valók, és nem mindenki képes ezt elfogadni, élni benne. De aki igen, annak megváltozik az élete és pozitívan.

Amúgy nem csak az USA-ban van ez, hanem a fejlett világban. Mindenhol élnek így emberek ahol nem jár érte kifejezetten büntetés valamilyen módon.

"Tény, hogy egy olyan embert sem ismerek, aki kiegyensúlyozott, harmonikus személyiséggel, érzelmileg éretten nyitott kapcsolatra vágyna."

Tény? És mire alapozod? Mi számít kiegyensúlyozott, harmonikus személyiségnek? Ez is egy minta amit a társadalom generált. Ami a többség számára az elfogadott.

Így máris elég szubjektív a szempont, mert egy, mondjuk úgy ideológia mentén nevezhető normálisnak, míg egy más szemszögből lehet, hogy totálisan abnormális. Mert szerintem az ösztöneinket elfojtani teljesen abnormális dolog. Meg kéne élni azokat, mert az az egészséges psziché alapja.

"A nyitott kapcsolatban élő ismerőseimnek ezzel szemben vannak ilyen-olyan személyiségbeli problémái, tehát ennek alapján azt feltételezem, hogy nem a nyitott kapcsolat számít "normálisnak"."

Személyiségbeli problémák? Konkrétabban? Nem lehet, hogy különféle frusztrációkból avagy társadalmi normák (nevezzük nevén) azaz a korlátok miatt vannak problémáik? Mert nem élhetik meg a vágyaikat, nem élhetik ki magukat, nem élhetnek nemes egyszerűséggel szabadon, úgy ahogy nekik jól esik, mert meg kell felelni, a többsieknek, hogy elfogadjanak, és befogadjanak, hiszen az ember társas lény is, és nem jól tűri a kirekesztettséget, és a magányt.

"Szerintem az ember társas lény, aki nem csak a testi szükségletei kielégítésére keres kapcsolatokat, hanem intimitást és kötődést is igényel."

És miért nem kötődhet két emberhez?

Klasszikus példát hozok fel, ami itt is kérdésekben felmerül, és még reggel a rádióban is téma volt részlegesen. A nők miért mindig a rosszfiúkra buknak a jófiúk helyett?

Azért mert kell nekik a vadság, a csibészség, mert egy ilyen férfi biztonságot sugároz, ugyanakkor érdekes, izgalmas, de a jófiú, meg stabilitást, lelki békét ad. Van lány ismerősöm aki cserélgeti a két típust, van aki állandóan panaszkodik, hogy megcsalja minden pasija, de mindig zűrös balhés alakokkal jön össze, közben meg sír, hogy miért nincs egy kedves hűséges pasi se? Volna, lett is volna de neki az túl halvérű volt, mert képes volt évekre előre tervezni, és volt jövőképe, kevesebbet mert kockáztatni, így kis szürke egérnek tűnt, míg a menő kocsival vagy motorral villogó a pénzt két kézzel szóró a jövőre egyáltalán nem gondoló pasijaiban meg azt utálta, hogy hát egy hogy lesz majd gyerek???

Hát így sehogy. Mindkettő kellett volna neki egyszerre. Egy jófiú aki a stabilitást adja, egy rosszfiú, aki a tökösséget és a véderőt, meg az izgalmat.

És ugyanez fordítva is megvan. A vad szabad szájú, vagány, már már qrvás csaj, a csendes, otthonülő, anyuka típus, az okos karrierista céltudatos nő, a művészlélek, ezeket nehéz egy személybe összehozni. És van akinek egyszerre kell a szilaj lotyó, meg az imádni való anyuka.

Persze az én nézőpontom is szubjektív egy más logika, és értékrend miatt. :) Ezzel viszont tisztában vagyok. Csak mi az erősebb, vagy minek lenne szabad erősebbnek lennie a belénk kódolt természetes tulajdonságoknak, vagy a tanult, felvett normáknak?