Elmondjam-e neki ebben az esetben is? Hosszú lesz.

Sziasztok!

Van egy fiú van egy lány. Barátok. (Ne hőbörögjön az olvasóközönség! Igen, megint egy ilyen eset. Csendesebben! Ne cöccögjön senki sem! Köszönöm.) Baráti társaság közös, ha nem is teljesen, illetve azért nagy az átfedés. Én lennék a fiú, akinek még nem volt párkapcsolata, így meglehetősen tapasztalatlan, személyiségét illetően pedig a félénkebbek táborát erősítem. (Nem a cipőmet nézős, dadogós fajta vagyok, de nem is vagyok Casanova). Mikor megismerkedtünk a lánnyal évekkel ezelőtt, neki volt barátja, szóval az elején csak barátság volt. Tényleg. Hogy-hogy nem úgy alakult, hogy a lány szakított, és belekeveredtem a történetbe. Igen, én voltam, akinek kisírta a szívét, még ha ez pont meg sem történt, de velem sokat beszélt ekkortájt és nem feltétlenül világfájdalommal teli szerelmi bánatát osztotta meg velem, mert az nem volt, ugyanis ő dobta ki a paliját, és már ezelőtt érezte, hogy vége a kapcsolatuknak. Igen, a rosszindulatúak elől lecsapom a labdát: lehet, hogy unatkozott és a felszabadult idejét velem töltötte el. Szóval interneten és élőben is sokat beszéltünk, interneten picit többet. Közelebbről megismertük egymást, itt ennél a pontnál csavarodtam bele. Nem kellett sok, néhány nap... Mondjuk azt hozzáteszem, hogy mikor először megláttam is felfigyeltem rá, és akkor elhatároztam, hogy megpróbálom nála. Aztán hamar kiderült, hogy pont akkor kezdődött a párkapcsolata, ami később véget ért. Nem volt látványos a nyomulás, mivel vadidegenek voltunk egymásnak, így ugye azért simán csak ismerkedtünk. Amíg ő párkapcsolatban élt, én úgy igazából nem csajoztam. Egynéhány próbálkozásom volt, de vagy az elején tisztázták velem, hogy nem vagyok az esetük, vagy időközben én jöttem rá, hogy nem igazán az esetem. Na vissza a történethez.

Aztán jön a klisé: nem mondtam el neki mit érzek. Micsoda váratlan helyzetkomikum! Miért nem mondtam el neki? Hát, féltem én még talán az ördögtől is, de leginkább attól, hogy elutasít. Illetve attól is, hogy mi lesz, ha nem kosaraz ki? Vajon elég jó vagyok-e a számára? (Önbizalomhiány, tudom, ami inkább a tapasztalatlanságra vezethető vissza). Illetve van egy olyan hülye szokásom, hogy túl figyelmes vagyok, nagyon nagy az empátiám mások irányába, és az elején nem akartam erőltetni nála semmit, mert mégis most (akkor most) lett vége a kapcsolatának és hiába ő vetett véget neki, azért mégis le kell ezt magában zárnia teljesen. Teltek az évek... (ciki de ez van). Hozzáteszem, hogy csak kettesben nagyon ritkán tudtunk nyugodt körülmények között találkozni. A nyugodt körülmények állítólag a legmegfelelőbbek az ilyen nagy bejelentésekre. Mondom, állítólag, nincs tapasztalatom. Meg ha őszinte akarok lenni, a nyugodt körülmények inkább nekem kellettek volna... Valami mindig hibádzott: ha megvolt a körülmény, nem volt elég időnk (10-15 perc, nem akartam ennyi időben felvezetni neki, de utána azért meg kell ezt beszélni ha egy barát bevallja a szerelmét, úgy gondolom), vagy ha megvolt az idő, akkor nem olyan helyen voltunk (valami szociális esemény a haverokkal együtt). De ha minden klappolt, akkor meg egyszerűen berezeltem. Meg írásban könnyebben kitudom magam fejezni, de nincs gond a beszélőkémmel sem. Csak nekem írásban könnyebb. Ne tudjátok meg hány levelet írtam kézzel, wordben. De nem mertem elküldeni neki ezeket sem. Illetve ezt azért mindenképp jó lenne szóban közölni vele, úgy vagyok vele.

Telt múlt az idő, és mondjuk lehetett volna más lánnyal valami, amiért kb. két szalmaszálat nem kellett volna keresztbe tenni, mert az a lány volt oda meg vissza értem. Sportnyelven szólva kihagytam a gólhelyzetet. De! Egyrészt az a lány így nem lett volna kihívás (még ha a szívem csücskéért illetve csücsköm szívéért épp nem igazán merek tenni semmit). És nem tartottam volna fair lépésnek sem a lánnyal (aki értem volt oda) szemben azt, hogy "csak azért, hogy legyen valakim aztán hátha majd megszeretem őt is". Szóval, nem lett semmi a dologból. Aztán történt egy furcsa dolog: megtetszett más is. Még ilyet, gondoltam. Szépséghiba a dologban, hogy van barátja. Rövid volt a próbálkozás, ismerős volt a "tapasztalat". Rájöttem, hogy ha talán ezzel a lánnyal sikerült volna úgy, hogy én kezdeményeztem, én küzdöttem nála, én hódítottam meg, akkor a beteljesületlen szerelmet letudnám zárni. A vonzalom iránta is megvolt, nem használtam volna ki! Ez a megállapítás később fontos lehet.

Na, és elérkeztünk a lényeghez. Már a jelenben vagyunk. Sajnos sejtettem, hogy nála alakulgathat valami (facebook, de nem nyomoztam utána), ami ma be is bizonyosodott. Találkozgat valakivel, megemlítette. Úgy konkrét még nincs köztük, de lehetséges hogy lesz. Azonnali reakcióim kb. 1 perc alatt:

- tagadás

- harag (magamra)

- alkudozás (jóégtudjacsakkivel)

- depresszió

- elfogadás

Illetve lehet, hogy nem is mentem át minden állomáson (lehetetlen), szerintetek hol járok? :D Tuti a tagadás, mi? Hm, szerintem is... :P :D Elnézve a többi állomást valami eszméletlen jó heteknek nézek elébe. Kérdezgettem róla, nem mondott sok mindent, csak annyit, hogy hagyja egy kicsit küzdeni. (Optimista romantikus lelkeknek szólok, nem rólam beszél, meg nem kitalálta, ezzel is bátorítva hogy lépjek már, de köszönöm nektek, hogy megfordult a fejetekben, ha megfordult egyáltalán). Egyébként félelmetes, hogy igazából most mintha kicsit megkönnyebbültem volna. Korábbi megállapításom a beteljesületlen szerelemről itt lép érvénybe? Mondjuk most ő lép talán kapcsolatba, de ezzel is sikerülhet lezárni ezt? Bár azért érzem azt is, hogy ha abból kapcsolat lesz, az baromira fog fájni, ha hivatalos lesz. Mivel még nem biztos az a kapcsolat, reménykedek, ugye... Kb. valamivel több mint egy hónapja találkozgathatnak, talán kettő.

Nos, ilyen helyzetben érdemes elmondani annak a személynek, akihez évek óta beteljesületlen szerelem fűz, hogy mi is a harci helyzet? Ugye, nyilván lehet sejtése a dologról. Mert hazudnék, ha nem látszódna rajtam mit érzek. Szerintem sejtheti is. Ha igen, akkor neki sem lehet egyszerű a helyzet. Nem akarja "feleslegesen" összetörni a szívemet, illetve talán közelebb áll ehhez az a megfogalmazás, hogy "ok nélkül". Az ok az lenne, hogy színt vallok neki. Ez nincs meg, ezért elutasítani sem tud. Női olvasóinknak teszem fel a kérdést: Ti mit tennétek?

a) ebben a konkrét esetben, ha egy bimbódzó kapcsolatnál jön az egyik közeli barátotok és azt mondja, hogy ő szeret titeket? Nem a választásotokra vagyok kíváncsi, őt sem választásra akarom kényszeríteni

b) abban az esetben, amikor teljesen megegyezik minden az a) ponttal, kiegészítve azzal, hogy még régen volt egy időszak, amikor egy ilyen vallomásnak engedtetek volna és megpróbálkoztatok volna egy kapcsolattal?

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy mióta ismerjük egymást, többször támogattuk egymást a nehéz helyzetekben. Most úgy jött ki a lépés, hogy az életemet meglehetősen kilátástalannak érzem (most nem az a lényeg miért és ne kérdezzétek, nem írom le. privátban sem), és ő támogat és bátorít, illetve meghallgat, tette ezt ma is. Szóval, igazából arra sincs szükségem, hogy akit szeretek elutasítson, tegye azt a legszebb szavakkal, mert az akkor is elutasítás. Viszont nem szeretném azt sem, hogy esetleg ez "bennem maradjon", ha összejön neki a párkapcsolata, mert az sem esne jól nekem, hogy nem mondtam el neki. És őt sem akarom igazából abba a kellemetlen helyzetbe hozni, hogy ha inkább a másik embernek ad esélyt (tudom, hogy ez a valószínűbb), ezzel engem kikosarazva egy olyan pillanatomban, amikor az élet más területein épp a völgyben vagyok és még hullámok is csapnak át fölöttem. Ismerem, hogy nagyon rosszul érezné magát amiatt, hogy ebben a helyzetben még ő is "rúgott" rajtam egyet.

Köszönöm a kitartóknak, akik eljutottak a végéig. Kort ne kérdezzétek, legyen elég annyi, hogy fiatal felnőttek vagyunk. Jé, nem csak tinik vannak így. Mondjuk ha hozzáveszem, hogy nincs párkapcsolati tapasztalatom, az mindent megmagyaráz... Illetve nem igazán érzem szükségét annak, hogy Monitor Jóska, aki ugyanolyan gyámoltalan mint én, megmondja a frankót és emlékeztessen arra, mit rontottam el. A levelemből azért talán érezhető, hogy nem vagyok hülye, és pontosan tisztában vagyok a kihagyott helyzet tényével.