Na most akkor hogyis van ez? Nem érteném saját magam?

Röviden annyi lenne a bajom,hogy nem tudom eldönteni,hogy szeretem-e a barátom.

Lassan 1éve vagyunk együtt. Ő nagyon szeret,velem szeretné leélni az életét. Elmondta,hogy az egyetlen jó dolog az életében én vagyok,hogy mindennél többet ér neki ez a kapcsolat és hogy bármit megtenne érte.

Picikét talán több volt a veszekedés ebben a kapcsolatban,mint kellett volna,elég sokat hisziztem,okkal ok nélkül,ő mégis mindig bocsánatot kért tőlem,ha nem volt hibás akkor is. Tudom,hogy szeret.

De elkövet hibákat,amiket vagy elnézek vagy nem.

Na most igazából nekem az lenne a problémám,hogy nem tudom én konkrétan mit érzek.

Voltak olyan veszekedések,amikor már felmerült a szakítás. Persze ő nem mondja ki,mert szeret,csak fenyegtni szokott vele,azt mondta azért,hogy hátha így majd rájövök,hogy tényleg változnom kell.

Én viszont néha úgy bánok vele,mint egy átlag emberrel,vagy mint egy olyan emberrel,aki semmit nem ér nekem.

Néha nem is nézünk ki egy párnak az utcán,sem máshol. Ezt ő a fejemhez is vágja. Van benne igazság. És nem tudom,hogy most csak bemesélem magamnak,hogy szeretem,vagy így is van,mert tény,hogyha nincs velem,akkor rámtör az az érzés,hogy hiányzik,és néha eszembe jut,hogy írhatnék neki egy szeretlek-es sms-t,de mégsem teszem. Nálam is felmerült a szakítás már,viszont nem elsőként jut eszembe az,hogy szeretem és ezért nem akarom ott hagyni. Inkább az foglalkoztat,hogy abban az időben,amit eddig vele töltöttem,mi fogok csinálni.

Emellett,ha nincs éppen jó kedvem és felhív,nem biztos,hogy felvidít,tehát nem foglalkoztat,hogy épp vele beszélek,pedig elvileg ettől az embereknek jó kedvük van,ha a párjukkal beszélnek.

Na meg,mondjuk ha felhozza a szakítást,ideges leszek,hogy nem hagyhat el.

Akkor megszokás,vagy szerelem?

A múltkor a fejéhez vágtam,hogy keressen egy tökéletes csajt,erre rám ordított,hogy "Nem fogok,mert szerelmes vagyok beléd. Nem érted?