Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, hogy újra az enyém legyen?

Figyelt kérdés
Két hónapja szakítottam barátnőmmel, mert elköltöztünk, és egyikünk sem akart távkapcsolatot. Két hete hazajöttem én meg a bátyám, hogy a régi házat kicuccoljuk, és ekkor találkoztunk a szakítás óta először. Egy délutánt átbeszélgettünk, majd este elhívtam bulizni. A buliban megcsókoltam, erre ő elrohant, mikor utolértem, akkor csak annyit mondott ne nehezítsem meg ezt az egészet. Elhívtam magunkhoz, a bátyám az egyik haverjánál volt, ezt ő nem tudta és feljött, mikor rájött, hogy nincs otthon haza akart menni de addig könyörögtem neki, hogy maradt. Megittunk egy pár pohár bort és a szavakat tettek követték, lefeküdtünk, ami azért is volt fura, mert amíg jártunk addig nem feküdtünk le egymással. Reggelre eltűnt a lakásból. Másnap megkerestem, és annyit mondott ami történt kettőnk között annak soha nem kellett volna, mert én most elmegyek és emiatt nem akarta. Én mondtam neki, hogy szeretem, és ő is mondta, hogy szeret, és éppen emiatt nem lehet önző, nem várhatja el, hogy 400 km válasszon el minket, ezután megkért, hogy menjek és felejtsem el örökre. De én képtelken vagyok, az után az éjszaka után. Mit tegyek, hogy visszakapjam?
2015. márc. 13. 13:19
 1/2 anonim ***** válasza:
Semmit. Ha ő úgy érzi, hogy nem szeretne távkapcsolatot, akkor el kell fogadnod a döntését. Tudja jól, hogy iszonyú nehéz lenne, sőt, lehet úgy van vele, hogy 400 km távolság mellett nagyon ritka találkozásokkal nem is lehetne fent tartani egy igazán jól működő kapcsolatot. Ha igazán szereted őt, fogadd el hogy így döntött.
2015. márc. 13. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Kihagytam: tapasztalatból írtam a tanácsot, 2 évig küszködtem távkapcsolattal, nő létemre. Mit ne mondjak, nem az igazi, akármilyen hűséges is a két fél... Részemről megküzdöttem a magaméért, de így is nagyon nagyot vesztettem... 1-es voltam. :)
2015. márc. 13. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!