Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Lányok ennyire érzéketlenek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok ennyire érzéketlenek?

Figyelt kérdés
Két párkapcsolatom volt eddig. Egy hosszabb és egy rövidebb. Az egészben a legrosszabb volt a második kapcsolatom. A lány nagyon elhitette velem, hogy szeret. De közben találkozgatott más férfiakkal, mindig azt mondta, csak barátként. De sajnos ez a dolog nem úgy sült el ahogy gondoltam, és mondta. Mindent meg akartam tenni a kapcsolatunkért, de mikor találkozót akartam, mindig jöttek a kifogások. Persze mással azonnal tudott találkozni. Más férfi mikor írt neki azonnal ugrott, mikor én akkor hanyagolt. Pedig nagyon "szeretett" állítólag. Most az van bennem, hogy valami nagy rossz belül, hogy ennyire át lettem verve, és nem igazán tudok így bízni a lányokban. Lehet, hogy rosszul látom. Persze tudnék mit mondani, hogy a két kapcsolattal hogyan is jártam meg. Persze nem akarom minden nőre ráhúzni ezeket a dolgokat amit gondolok! De most valami nagyon rossz belül, mert szerettem. Ti mit gondoltok? kort és nemet is írjatok légyszíves!

2015. dec. 19. 07:59
 1/4 anonim ***** válasza:

Azt gondolom, hogy fiatal vagy és ezek első kapcsolatok. Persze, hogy rossz. Az is természetes, hogy most minden nőben a kétszínűséget látod, de ne hagyd, hogy ez elhatalmasodjon rajtad. Sajnos van példa bőven itt a gyakori válaszolói közt, hogy mi történik ha a csalódás gyűlöletbe a sikertelenség pedig frusztrációba csap át.

Gyászold meg a kapcsolatot és utána kezdj tiszta lappal. És soha ne hagyd, hogy a szerelem miatt mindíg te engedj egy kapcsolatban. Az nem jó. Mindkettőtöknek alkalmazkodni kell. Van ilyen ember is meg olyan is nőben, férfiban egyaránt.

2015. dec. 19. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Azt gondolom,hogy nem jó partnereket választottál. Ahogy az elsõ mondja ne hagyd hogy emiatt a két lány miatt Minden nõben az aljasságot lásd!

Pozitív példa: én évek óta hûséges vagyok a barátomhoz és õ is hozzám Pedig nem a szomszédban lakik.

2015. dec. 19. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
2 kapcsolatbol ilyet leszűrni elèg vakmerő. Rosszul választottál, ennyi az egész. Adj időt magadnak és tisztázd a dolgoz Nekem is voltak rövidebb, de megalázó kapcsolataim. Ami kellett az az idő volt és átgondolni miért pont őket választottam. Azóta évek teltek el és megtaláltam a társam:) 25 N
2015. dec. 19. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Sajnos te normális férfi vagy. Én is ilyen voltam, engem is csúnyán átvertek.

Mióta szemét vagyok, azóta ragadnak rám a nők. :D

Ki érti ezt?

34F

2015. dec. 19. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!