Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért kiabálta ezt rám?

Figyelt kérdés

Több éve együtt vagyunk a barátommal. Eddig 1x szakítottunk több mint egy évre. Akkor azért hagyott el,mert egy komoly depresszióba estem (pedig igyekeztem, nagyon) és "nem tudta kezelni a heélyzetet". Totál kibuktam, azt hittem ő életem szerelme. Rá egy évre újra összejöttünk. Akkor leígérte nekem a csillagokat hogy megváltozik,társam lesz jóban rosszban. Feleségül kért, boldogok voltunk, de most újra van egy hullámvölgy, és azt érzem hátat fordít, újra.

A hullámvölgy az,hogy mindkettőnknek nincs munkahelye régóta, (volt megtakarításunk,abbol éltünk idáig)majd egy véletlen folytán találtam neki egy álláshirdetést egy ismerősöm által. Fel is vették, örültünk is, de elég keveset fizet. Ezt szóvá is tettem, hogy nembiztos hogy el kellett volna fogadnia, mert közben lehet, hogy egy másik állás is befutott hozzá, ami dupla annyit fizetne csak más munkakör. Ő ezt nagyon a szívére vette, és rám kiabálta hogy neki legalább van állása. Nekem ez nagyon rosszul esettmert úéjt nappallá téve keresem az állásokat. Külföldön,feketét,midnegy, csak legyen. Semmi nincs a szakmámban, a környékben meg még annyi sem. Voltam 2-3heteket gyárakban, de elviselhetetlen bánásmód, munkakörülmények vannak,inkább megyek a mezőgazdaságba dolgozni. A minap azt is rámordította,hogy miattam rossz az élete. Hogy én rontok el mindent. Azt érzem,hogy mikor én vagyok rossz helyzetben, akkor egyáltalán nem támogat,nem segít. És utána minden ajándékát, meglepetését,randiját rámkiabálja egy veszekedés alkalmából.


Mikor minden jó, akkor szeret,mikor néha rosszabbra fordulnak adolgok, akkor meg elhagy.



Lehet erre alapozni egy hosszútávú kapcsolatot?

Miért akar engem bűnbaknak feltűntetni?

Ha rámkiabálja az ajándékokat, amiket elvileg szívből ad, ez mégis mit jelent?

Miért csak akkor vagyok jó, ha süt a nap?


26/L


2016. júl. 2. 22:12
 1/5 anonim ***** válasza:

Mert önbizalomhiánya van és azzal kompenzál, hogy lenyom téged a víz alá, így ő fentebb érezheti magát nálad. Ha úgy tetszik akkor többnek.


Ne pazarold rá az idődet, pláne mert később még rosszabb lesz!

Nekem is volt dolgom ilyen pasival, és örülök, hogy időben léptem.

Tedd te is ezt!

2016. júl. 2. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Az ilyen pénzhiány bármilyen kapcsolatot kikezdene. A Balatonnál szezonális munkára biztos keresnek embereket, én ott néznék körül a helyedben. A párodról pedig kérlek akkor dönts véglegesen, ha túl lesztek ezen a válságon.
2016. júl. 2. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Öszéntén kitartást kívánok, szurkolok...most ideges, sokan azok lennének
2016. júl. 2. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
0%

Téged sem értelek....

Mikor eljöttem az előző munkahelyemről kb. 3 hetet kellett keresgélnem és találtam munkát. (Ami nagyon jó).

Nem hiszem, hogy ennyire nehéz lenne...

2016. júl. 3. 06:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
4es,köszi hogy ítélkezel,direkt nem írtam le az okát. Mint írtam is, 3 hetekre vállaltam állást, mert egyszerűen azért tisztelem magam annyira,hogy egyrossz munkahelyről,ahol nem becsülnek meg,állat módjára bánnak az emberrel,eljövök! Rátapintottál a lényegre...
2016. júl. 3. 13:31

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!