Hosszú kapcsolatban volt olyan veletek, hogy a párotok bizonyos tulajdonsága elviselhetetlenül felidegesített, majd az idő múltával mégis elfogadtátok?

3,5 éve vagyunk együtt. Folyamatos tanulásnak érzem a kapcsolatot egymásról, saját magamról, meg minden ilyesmi. Van egy olyan rossz tulajdonsága (számomra legaláabbis) a páromnak, hogy alapból van benne egy nagyképűség, túlzott önbizalom, egó, még minek nevezzem? Van benne egy pici erőszakosság, főnökösködés. A munkahelyén is vezető poziciót tölt be, és szerintem elég kellemetlen lehet a stílusa, mert elmesélte, hogy szembemennek vele a kollégiái, hogy ő ne parancsolgasson, meg megmondták neki, hogy túl nagy az arca. Be is tartanak neki más téren. Építkezéseken csoportvezető egyébként, szóval kisfőnök. Ez az alap természetén is kimutatkozik, engem is szokszor irányítani akar, pl megmondja helyettem a boltba, hogy melyik sampont vegyem, ha hezitálok mondjuk kettő között. Képes mérlegelni hogy szerinte mi a jó nekem, kiveszi a kezemből és beteszi a kosárba, hogy ez a jó, holott nem is biztos hogy nekem az kéne. Ez csak egy kis példa volt rá. Nagyon idegesítő, de lehet vele beszélni szép hangnembe, elgondolkozik magán és látom, hogy komolyan veszi a tükröt amiket tartok felé (vagy mások tartanak felé, elmondja, megbeszéljük, kielemezzük). Ugyanez fordítva is igaz. Elég nehéz , makacs, önfejű vagyok én is, és ő is mondja, hogy min kéne változtatnom és sokszor igaza is van. Szóval egymás pszichológusaiként is funkcionálunk. Amúgy a nagyképűsége egy kis érzelgős, melegszívű, jóindulatú embert takar, de ezt nyilván a kollégai nem tudják.

Szóval az a lényeg, hogy a jó dolgok ellenére mégis néha tehernek érzem a kapcsolatot, hogy túlságosan az idegeimre megy, már elmenekülnék néha és olyannak érzem a személyét, hogy mégse nekem való. Holott más oldalakról meg tök ideális. Idegileg amúgy is túlterhelt, stresszes vagyok, meghát nyilván neki is van mit tőlem nyelnie nyilván. Hol vannak vajon a határok? Mikor van az, hogy inkább el kellene engedni a másikat? Egyrészt úgy örülök, hogy olyan társam van amilyen, másrészt meg megőrülök tőle.