Mit gondoltok arról a jelenségről, hogy gyakran az emberek a párkapcsolataikon belül tárgyként kezelik a másikat és úgy szeretik mint pl. a sültcsirkét, nem pedig úgy mint egy szabad és érző emeri lényt?

Azért ettől a vontatott szakadozó én se tudom mit akarok mondani beszédstílustól a hajam az égnek áll.

De a tv vásárlós példa nagyon fekszik viszont az jön le belőle legalábbis nekem hogy ha nem egyeznek dolgok amik nekem az igényeim mégis meg kéne próbálni együtt holott egyértelműen nem lenne értelme.

Persze nem a szemszínre vagy a zenei ízlésre gondolok de ha nekem fontos a házasság a pasi meg házasságellenes vagy én gyereket akarok ő meg irtózik az apaságtól én vidéken kertes házban akarok élni ő meg a fővárosban panelban stb akkor az életünkről alkotott kép összeegyeztethetetlen ami egyértelművé teszi hogy nincs egymással dolgunk. Ugyan így igaz ez a nagyon eltérő szexuális vágyakra életritmusra (az egyik bulizós pörgős a másik otthonülős) és még ezer tényezőre. Én azt vettem ki a srác szavaiból bár becsületesen megvallom bele bele pörgettem hogy ezekkel az összeegyeztethetetlenségekkel együtt is benne kéne maradni a párkapcsolatban hisz emberek vagyunk nem lehet minden tökéletes meg a másiknak nem az a dolga hogy nekünk megfeleljen.

Szerintem el kell fogadni hogy mind külső mind belső terén (kinek melyik dominál az egyénileg eltér) vannak kitételek amik megléte nélkül nincs értelme beleugrani mert csak raboljuk egymás idejét. Ettől függetlenül én annak a híve vagyok hogy kölcsönösen kell tudni kompromisszumot kötni de azt is tudni kell mikor jön el az a pont ahonnan nincs értelme erőlködni.

Hogy a második kérdésre is feleljek átéltem hasonlót hisz én is prioritások alapján kerestem párt és szerencsére a párom is így kisebb kompromisszumokkal összecsiszolódtunk és jól működik a kapcsolatunk.