Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátom meg akart csalni,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátom meg akart csalni, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Ezt a Facebook üzeneteiből tudom*, de kérlek ne ítéljetek el túlságosan mert nem vagyok rá büszke, hogy elolvastam.


Egyetemen ismerkedtünk meg, és még a kapcsolatunk elején én nyáron hazamantem (külföldön jártam egyetemre), ő meg még maradt pár hónapot dolgozni, aztán eljött meglátogatni. Amíg ott volt elment egy buliba az ottani barátainkkal. Az egyik (lány) ismerőse meghívott egy lányt, és az üzenetekből az jött le, hogy a barátom rámozdult és felajánlotta, hogy feküdjenek le.

Aztán nem történt semmi, mert végül úgy érezte, hogy nem jó ötlet, másrészt annak a lánynak, aki meghívta ezt a lányt mindig tetszett a barátom, és ő elvileg nem akarta megbántani ezzel. (ezt mondta neki)

A másik lánynak viszont írt, hogy nem lenne-e kedve összefutni, úgy is, ha csak mint barátok teszik ezt. Végül nem lett ebből se semmi.


Ez kb. két éve volt, azóta persze sokat változott minden, de ez mégis nagyon rosszul esik. A barátom beszélt nekem erről az esetről még régebben, de úgy adta elő, hogy a lány megcsókolta, ő viszont egyáltalán nem akarta.

Most beszéltem vele és azt mondta, hogy nagyon fontos számára a kapcsolatunk, de az elején még nem tudta, hogy hová tart. Konkrétan nem kérdeztem rá, mert nem akarok még problémákat generálni. De én azt hittem, hogy akkor is fontos voltam neki, és valahogy olyan szemét dolognak érzem ezt. De mondom, nem most történt, és nem tartja a lánnyal a kapcsolatot meg semmi. Engedjem el ezt az egészet szerintetek?


*Egyszer véletlenül átküldte nekem az összes üzenetét - csak azokat akarta, amikben velem beszélt mert el akartuk olvasni előlről, de véletleül az egész átjött, én pedig tegnap sajnos beleolvastam.



2018. jan. 5. 13:22
 1/10 anonim ***** válasza:
71%
Aha, véletlenül átküldte. :)
2018. jan. 5. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
33%

Nálunk is kibukott egy hasonló sztori.

Hagyd, ez megtörtént, őszinte volt (reméljük).

Ha szereted, és bízni tudsz benne ezek után, akkor felesleges szakítani:)

25N

2018. jan. 5. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
55%
Jesszus, de kamu XD Elküldte véletlenül az összes üzenetét, aha... Tudtommal nincs olyan applikáció, amivel ezt végbe lehet vinni, kivéve ha tudod a kódját és belenézel. De azt elképzelni sem tudom, h a levelezéseit h tudta elküldeni :D
2018. jan. 5. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

#2 Nálatok mi történt, és hogyan beszéltétek meg?


És persze szeretem, és megbízok benne mert szerintem mindketten sokat fejlődtünk a kapcsolatunk során és 19 évesen jöttünk össze. Csak nekem ez mégis nagyon fáj, mert úgy érzem, hogy akkor eldobott és nem számítottam - én az ilyesmit különösen rosszul viselem, akkor is sokszor elhagyatottnak érzem magam, ha nincs rá okom, így meg főleg.

2018. jan. 5. 14:00
 5/10 A kérdező kommentje:

#3 de simán le lehet tölteni: [link]

Ez egy anoním oldal, megmondanám, ha beléptem volna a fiókjába hiszen senki nem tudja, hogy ki vagyok. Így sem érzem példaértékűnek a viselkedésemet, de ez van.

A file a mi beszélgetésünkkel kezdődik és nagyon hosszú, gondolom nem vette észre, hogy a többi is ott van.

2018. jan. 5. 14:05
 6/10 anonim ***** válasza:
53%

#3 azt nem ismerem amit kérdező írt, viszont facebookon belül is le lehet rar-ban tölteni az egész profilodat, amiben minden üzeneted, kèped és tevékenysèged benne lesz, az üzeneteket összesűrítve egy html fájba teszi. Szóval mellèfogtál.


Kérdező: igaz hogy régen történt, de ez nem változtat azon hogy meg akart csalni, ès még hazudott is. Lehet igaz amit mond, de bennem ott motoszkálna, hogy mi lesz ha megint távol kerülünk egy időre, neki megint elkezd ez motoszkálni a fejèben, csak most meg is teszi. Aztán évek múlva kiderül. A legrosszabb tényleg az, hogy hazudott róla. Én nagyon mèlyen elbeszégetnék vele, hogy mi késztette, miért hazudott, majd döntenék. Te érzed, hogy állsz ehhez, de èn többet nem tudnék bìzni benne.

2018. jan. 5. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
68%
Ha a kapcsolat elején nem érezte az, hogy te vagy neki az egyetlen és nem kell neki más, akkor megnyugodhatsz mert most sem érzi. Aki a "nászutas időszakban" meg akar csalni annak nem jelentesz semmit.
2018. jan. 5. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
Nekem is ez a problémám ezzel. De az igazság az, hogy látom rajta, hogy nagyon szeret, és nem akarom eldobni ezért a kapcsoltatot, hiszen nem történt végül semmi. Szerintem mi kb. egy év elteltével kezdtünk igazán kötődni egymáshoz, ezért talán az elején azért történt ez az eset, mert akkor még nem volt számára annyira fontos a kapcsolatunk. De nem tudom. Azért mégsem tartom oké dolgoknak. Viszont én is követtem el hibákat (nem ilyen jellegűt) és végül megoldódott.
2018. jan. 5. 14:41
 9/10 anonim ***** válasza:

Hát, legalább tettlegességig nem ment el, hanem annál a pontnál megállt.


Ha úgy érzed, azóta a kezdeti bizonytalan időszak után már másképp áll a kapcsolatotok, akkor tényleg felesleges foglalkoznod vele már.


A csókról is beszéltetek, ha már döntöttél erről, akkor most ennyi idő után felesleges újragondolni a dolgot.

Ez nem másik este, hanem ugyanaz, csak még mélyebb részeletekt tudtál meg.

- ami egyébként a lényegen nemváltoztat, mert arról nem hazudott, hogy pl nem eküdt le vele és közben méágis. Vagy hogy nem találkozgat vele és közben mégis.


Szóval ha egyszer ezt már megbeszéltétek és el tudtátok engedni, akkor ne csinálj magadnak rosszat.


Annál a csóknál, amit anno megbocsájtottál, nem történt rosszabb.

2018. jan. 5. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Hát figyelj az én pàrom is eléggé laza volt kellettem neki de flörtölgetett màs lànyokkal nehéz volt aztàn 2év utàn ragaszkodni kezdett és azt mondta hogy nem akarja eldobni ezt a kapcsolatot .Voltunk külön is sokat de ő bizonyitotta hogy szeret nem mondott le rólunk.
2018. márc. 14. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!