Ha egy férfinak a büszkeségét eltiporják, érdemes harcolni utána még a bizalomért?

Kedves Kérdező!

Írod: "...nem tudom hogy beszéljem meg ezt vele". Mármint azt, ugye, hogy Nőként nem fog már többé kelleni... Nos, úgy beszéld ezt meg vele, ahogyan megbeszéltél korábban vele normál körülmények között bármi mást. Pl. egy randit. Csak leültök egy külső zavarforrásoktól mentes helyen, lehetőleg egymással szemben, s egymás szemébe nézve közlöd a legtermészetesebb nyugodt hangodon, azokat a gondolataidat, érzéseidet, döntésedet... ami Őt is illeti, amit Neki feltétlenül tudnia kell. Csak így simán... azazhogy előtte sem, de közben sem csuklik el a hangod, nem veszed le róla a szemed... de főleg pedig kőkeményen nem hagyod, hogy szavadba vágjon, vagy hogy szavaid közben elcsukló sírással az érzelmeidre hasson... EZ FONTOS! És csakis olyasmiről beszélj, ami ŐT is érinti, tehát ami mindkettőtökre tartozik. Azaz nem kell magyarázkodnod, hogy miért is mondasz ilyeneket, meg olyanokat. Érted?

Ha így teszel, a többi már magától menni fog...

Ami az Ő által elrontott dolgait illeti... Nos az ember nem tudja elrontani saját életét, de még a tiédet sem, pláne meg kettőtök közös életét... Hogy miért is mondom ezt?

Azért nem tudja elrontani a kapcsolatotokat, mert eleve Őtőle jelenleg csakis ezt várhatod el, amire képes volt ezidáig. Ha azt kérded erre... hogy De miért ne tudná? Igenis el tudja rontani... Ő más volt kezdetben... csak...

NEM. Nem igazán volt más.

Persze volt valamikor, amikor más volt, szép volt, jó volt kezdetben... a szerelem kezdetén, amikor minden olyan lila ködben úszkált... Aztán közben megváltozott. Eloszlott a köd. Értsd meg... NEM is KÉPES ennél TÖBBRE. Legalábbis jelenleg. Csak ennyire volt képes melletted megmaradni, kitartani, ennyi tellett Tőle. Nála jelen állapotában ez a maximum. Mármint kitartásban és együttlétben, szeretetben.

Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de ez van. Gondold csak el... ha most... ezek után is ragaszkodna hozzád, azt azért teszi, mert neki Jó voltál és Jó vagy így is, ahogyan vagy. Aki mindig csak megbocsát... Szándékosan miért is akarna saját magának rosszat? Ha egyszer Te Jó party vagy neki... De...

Úgy tűnik, hogy azért mégsem eléggé... Azért vizsgáld meg önmagad is, hogy minden olyant megadtál-e Neki, ami rajtad múlhat és nem esik nehezedre számára megtenni. Ami nem megy szembe az etikával, az erkölcsöddel.

De, valójában ez az Ő problémája, nem a tiéd. S Te meg ne legyél neki a mentőöve, a lelki szemetesládája, a gyóntató atyája, ha csak nem vagy mazohista... Te egy kicsit többet érdemelsz, semmint hogy az Ő lelki problémái felett szemet hunyva Te magad oldjad azt meg.

Oldja meg Ő maga. Meg kell tanulnia neki is, mit jelent felelősséget vállalni minden cselekedetünkért.

Ebben lehetsz Neki tanítója, mestere. Azt pedig úgy, hogy elereszted a kezét, elengeded... s kilépsz az életéből. Valahogyan ezt kellene a tudomására hoznod a négyszemközti és egyben utolsó beszélgetésetek alkalmával. Utána pedig tovább kell lépned, s hátra sem szabad nézned... bármennyire is zokogna fájdalmában, miközben patakokban folyik a könnye... amire azért jócskán számíthatsz. Tehát készülj fel rá, ne érjen váratlanul és nehogy ez befolyásoljon döntésedben. Mert gyanítom, hajlam van benned, hogy kellő mennyiségű sírással levegyenek a lábadról újra és újra... De, ne feledd, az sem más, mint egyfajta játszma része.

Az ERŐ legyen Veled!