Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szerintetek ciki a nők szemébe...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ciki a nők szemében, ha a nagyszüleim még 28 évesen is adnak pénzt támogatásképp?

Figyelt kérdés

A szüleim nem vitték sokra az életben anyagilag és elég viharos a házasságuk, ami a lelki fejlődésemhez sem járult hozzá, ezért sokáig nem volt önbizalmam és nem volt jó gyerekkorom, amiket csak huszonévesen tudtam kiheverni úgy ahogy.

Nagyszüleim nem ilyenek, jó nyugdíjuk van és sokszor szüleim voltak a szüleim helyett. Támogattak annyival egyetem alatt is, hogy tudjak albérleti szobában lakni és egyetemre járni úgy általában és azóta sem hagyták abba a támogatást. Kettejüknek 360 ezer forint a nyugdíja, saját házban laknak és havi 60-80 ezer forintot szoktak adni csak úgy. Én már végeztem az egyetemmel és nagyságrendileg 250 ezer forintot keresek, amihez azért ez nem rossz kiegészítés. A nagyszüleim még ez mellett is tudnak félretenni (van pár millió forint félretett pénzük maguknak vésztartalékba, temetésre), mert 80 felettiek és nem sok mindenre költenek, nem járnak már el otthonról és nincsenek nagy igényeik, alig esznek már, mert nincs étvágyuk, 10 éve nem vettek új ruhákat, stb. Tehát tipik 80 felettiek ezekben, de nem azért nem költenek magukra, mert nekem adják azt a pénzt, mert mondom még a maradékból is tesznek félre.


Mit gondoltok erről? Nem az, hogy ezt felhoznám az első randin, de mondjuk ha egy kapcsolatban kiderülne néhány hónap után, hogy a barátotok még kap pénzt a családjától ennyi idősen, az titeket zavarna?


2021. márc. 24. 20:13
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
90%
Engem nem zavarna. Örülnék, hogy összetartó emberek a családtagjai, akik segítik egymást.
2021. márc. 24. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
29%
Szerintem kifejezetten szánalmas, hogy 28 évesen a nagyszüleid zsebpénzt adnak a nyugdíjukból. Nem jönnék össze ilyen férfival, de biztos jönnek majd olyanok, akik igen.
2021. márc. 24. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
35%
Nekem ez gáz. Olyan szempontból, hogy nem utasítod vissza, amikor látod, annyira kuporgatnak, hogy 10éves ruhákban járnak, és úgy vagy vele, hogy "juhé, pénz, ide nekem".
2021. márc. 24. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
31%
Szerintem is szánalmas, nem tudnék felnézni rád, mert nem a saját erődből élsz azon a színvonalon. Mit csinálsz egyébként a pénzzel? Elköltöd a fizetéseddel együtt, vagy legalább félreteszed mondjuk saját lakásra? Mert ha a második, az azért egy fokkal elfogadhatóbb, legalábbis számomra.
2021. márc. 24. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
41%

Most elképzelem, mikor már együtt élsz egy nővel.


- Szívem, befizetted a gázszámlát?

- Még nem, átszaladok először a mámáékhoz pénzért.

2021. márc. 24. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
28%
Nyilván ha a nagyszülőknek ilyen jól megy, akkor kinek adják a pénzt, ha nem az unokának, de nekem ez akkor is ciki lenne. Én el se tudom képzelni ezt, én a családomtól még soha semmit nem kaptam. Ja, de: nászajándékba 10 kis törülközőt a nagymamámtól. Én mindig addig nyújtózkodtam, ameddig a takaróm ért.
2021. márc. 24. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
36%
A lepontozók véleménye is nagyon érdekelne: mitől nem ciki, hogy a nagyi vette meg a legújabb ájfont? Vagy mondjuk a nagyi pénzéből veszi meg a pasi a szülinapi ajándékomat?
2021. márc. 24. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
30%
Áltgosan keresel, sokan kevesebb fizetésből élnek. De ahelyett, hogy ezt értékelnéd, inkább kiszipolyozod a nagyszüleidet is. Hát, gratulálok, igazi díszpéldány vagy.
2021. márc. 24. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
30%
Azok a nők is megérnének egy misét, akik jó szemmel nézik, hogy a majd 30 éves pasijuk nagyszülei fizetik a rezsijüket. Nyugodtan lehet lepontozni ezt is.
2021. márc. 24. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 A kérdező kommentje:

Köszönöm az őszinte válaszokat, én felpontoztam mindenkit.


2. Ez egy olyan dolog, ami nyilván kapcsolatban is sok-sok hónap után derül ki. Bár persze lehet itt nagyokat mondani, hogy "ha tudnád nem jönnél össze vele".


3. Ez most szándékos értetlenkedés a részedről? Azért kuporgatnak, mert takarékosak, spórolósak. Nincs mire költsék a pénzt. Ez is elég béna, hogy nem ismered ennyire az időseket, mert a legtöbbjük már egyszerűen nem vesz ruhákat. Miért értetlenkedsz szándékosan? Nem azért nem vesznek ruhákat, mert nekem adják a pénzt, hanem mert nem járnak sehová, nem használódnak el a ruháik és mert öregek. Rengeteg öreg így csinálja (a többség), hogy szinte egyáltalán nem vesz már ruhákat.


4. Én is takarékos ember lettem. Olyan 200 ezret költök egy hónapban, a többit félreteszem.


5. Elmehetnél politikusnak, ez olyan demagóg duma volt.


6. Én is addig nyújtózkodom. Amit tőlük kapok pénzt, azt is félreteszem.


7. Tényleg elmehetnél politikusnak. Egy 50 ezer forintos Samsung telefonom van és olyan 3 évente szoktam telefont cserélni ilyen árkategóriában. Amit tőlük kapok, azt félreteszem. Alapvetően minimalista nézetek szerinti életmódot követek.


8. Ezt pedig nem is értem, itt mit akartál mondani.


9. Ez a napi trollkodási adagod, hogy a való életben holnap ne jöjjön elő belőled ilyen roham?

2021. márc. 24. 21:02
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!