Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Jogosan haragszik rám a barátnőm?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan haragszik rám a barátnőm?

Figyelt kérdés
Egyik legjobb barátnőm több, mint fél éve egy buliban megismerkedett egy pasival, semmi nem történt, se csók, se kézfogás semmi. A bnőm írt neki egy emailt aztán, amire ő nem válaszolt, egyértelműen jelezve, hogy nem akar tőle semmit. Azóta ha 3x találkoztak bulikban, továbbra sem történt semmi. Nem szerelmes belé vagy ilyesmi, csak hát nem jött össsze. Az utolsó buliban én is ott voltam, ahol elkezdtem beszélgetni ezzel a sráccal, és tök jól elvoltunk, majd egész este táncoltunk és meg is csókolt. Bnőm az elején azt mndta, jó, nem zavarja aztán mikor látta, hogy csókolózunk kiborult, hogy mégis, úh ne csináljam. Sőt másnap üvöltött velem, hogy ezt hogy képzeltem és nem vagyunk többé barátok. Én mondtam, hogy ne haragudjon, nem történt semmi más köztünk és nem fogok vele találkozni, ha ennyire zavarja, de meg se hallja amit mondok, azt mondta ennyi a barátságunknak. Nem tudom objektíven látni a dolgokat, tényleg egy utolsó szemtláda vagyok?:(
2010. szept. 12. 17:35
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

NEM!!!!!


A barátnőd az ....csak féltékeny mert nem kaphatta meg ö és neked sikerült.


Jah és ez a csaj nem is igazi barátnőd!!!


22/N

2010. szept. 12. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Nem, csak akkor lenne gáz, ha jártak volna, de így nyugodt lehet a lelkiismereted. Talán majd lenyugszik egyszer a barátnőd is.
2010. szept. 12. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Nem. Ha emiatt vége a barátságotoknak, ne sajnáld.
2010. szept. 12. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
nem vagy szemétláda
2010. szept. 12. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Valakire haragudnia kell. Majd túlteszi magát rajta.
2010. szept. 12. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%
mi köze van neki, hogy te kivel vagy együtt? Először ezt az állapotot mondd el neki, talán észhez tér, hogy nem ő körülötte forog a világ.
2010. szept. 12. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Ha a fiú szabad "préda", jogtalan a harag.
2010. szept. 13. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Hát elég szemét dolog az hogy tudod hogy tetszik neki, meg szeretne tőle valamit, te meg ráhajtassz. Szemétláda vagy én sem bocsájtanék meg. Le lehet pontozni ez a véleményem
2011. márc. 28. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!