Van olyan, hogy valaki meggondolja magát miután visszautasított?

Persze tudom, hogy senkit nem lehet rákényszeríteni, hogy érdeklődjön irántad és nem szeretnék senkit manipulálni, de nemrég egy furcsa helyzetbe kerültem és azt szeretném meglérdezni, hogy egyrészt volt-e valakinek hasonló tapasztalata, illetve hogy szerintetek értelmetlen-e reménykedni egy ilyen szituációban?

Szóval pár hete találkoztam egy sráccal. Már amikor először beszéltem vele nagyon vonzónak találtam és úgy tűnt, hogy kölcsönös a dolog, mert egy buliban voltunk és valahogy rögtön nagyon könnyen megtaláltuk a közös hangot, meg így fizikailag is úgy tűnt, hogy egy hullámhosszon vagyunk és amikor hazaindultam látszólag csalódott volt. Akkor valahogy úgy alakult, hogy nem cseréltünk számot, szóval utána két hétig nem beszéltünk, de aztán megint összefutottunk véletlenül, ugyanúgy egy buliban. Az az este is nagyon jól sikerült, mert én viszonylag nehezen tudok felszabadulni valaki mellett, de vele valahogy nagyon gyorsan sikerült. Csomót beszélgettünk és ezen az estén megcsókolt, ami szintén nagyon jó volt és mondta hogy következő nap találkozzunk egy kávéra. Mivel előtte csak nagyon más helyzetben találkoztunk csak ezért mindketten eléggé izgultunk, de nagyon kedves volt és annak ellenére hogy eléggé stresszeltem mégis jól éreztem magam. Utána csak így lazán kapcsolatban maradtunk és pár nap után megkérdeztem, hogy nincs e kedve újra találkozni, mire ő mondta, hogy nagyon szívesen. Ezalkalommal mindketten sokkal felszabadultabbak voltunk, nagyon hosszú ideig beszélgettünk és nagyon jó volt az is, hogy így fokozatosan mentek a dolgok. Hogy először csak megfogta a kezem, utána hazakísért, megcsókolt és úgy tűnt, hogy tényleg így minden szempontból így passzolnak a dolgok (nyílván amennyire ennyi idő után meg lehet ezt állapítani). Amikor búcsúzkodtunk pedig mondta, hogy találkozzunk a következő pár napban.

Aztán néhány nap múlva írt, hogy sajnálja, de úgy érzi, hogy nincs készen arra, hogy most bárkivel így talákozgasson, és hogy jól érezte magát velem, de úgy érzi, hogy jobb ha őszinte velem és ennyiben hagyjuk a dolgokat. Ez nagyon meglepett, mert előtte annyira ellentétes benyomást keltett, hogy az egész teljesen váratlanul ért és jobban megviselt mint amennyire ilyen rövid idő után talán indokolt lenne, mert tényleg ritkán találkozom olyan srácokkal, akik mellett ilyen jól érzem magam.

Megnehezíti a dolgokat az is, hogy mivel sok közös ismerősünk van ezért gyakran találkozunk, szóval ez sem segít, hogy túl tudjak lendülni a dolgon.

Szerintetek egy ilyen helyzetben értelmetlen reménykedni abban, hogy megváltoznak az érzései? Tudom, hogy az lenne a legjobb, hogyha úgy ahogy van el tudnám engedni, de egyelőre elég nehezen megy. Van valaki, aki átélt már hasonló szituációt?