Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Nem ez volt a helyes módja...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem ez volt a helyes módja elintézni ugye? (visszautasitás)

Figyelt kérdés

volt egy fiú baráti szinten, és találkozóra hivott. 22 évesek vagyunk. Jól elvoltunk, bár én kicsit többre számitottam, hiszen csak úgy találkozni fiú lány nem szokott :) kicsit csalódtam is.

Majd későbbiekben fiú többször is irt, én meg a munkára hivatkozva lepattintottam... gondoltam valahogy veszi a lapot. Nem vette, és egyszercsak megirta, hogy többet szeretne... nem volt mit tenni, el kellett hajtani, őszintén. Persze visszairt, hogy beszéljük meg, első találkozón csak jobban szeretett volna megismerni.

Erre nem válaszoltam, gondoltam majd lenyugszik.

Eltelt félév, nemrég lett új pasi, és megint jött tőle levél: örült, hogy megismerhetett, és mivel félt attól, hogy összejövök valaki mással amig ő várakozik, inkább előre megirta a helyzetet.


Valamiért rohadt erős lelkifurdalásom lett most. Nem ez volt a helyes módja elintézni ugye?


2011. aug. 28. 10:53
 1/6 A kérdező kommentje:
*lemaradt még, hogy elfogadta volna bármi is a döntésem, de beszéljük meg
2011. aug. 28. 10:56
 2/6 emlya ***** válasza:

Hát nem!!!

22/L

2011. aug. 28. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

Tehát te többet akartál tőle, ezért lepattintottad, amikor jelezte, hogy többet akar tőled.

Mivel nem fektetett le elsőre...


Kommentálnám, de a káromkodás szűrő az istennek nem engedi át.

2011. aug. 28. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Tesze-tosza volt ezek szerint, aki maga sem tudja mit akar. Utólag így értelmezi, ha máshogy alakul meg amúgy. De mit kellett volna tennie az első randin, ami nem túlzás és neked is megfelel, ez nem tiszta.
2011. aug. 28. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Szegény csávo...egésznap a randin idegeskededt...erre a végén annyit kap..h többet várt a csaj..legtöb csaj meg még csokotsem akar adni a fiunak:D
2011. aug. 28. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Aki érez valamit azt nehéz meggyőzni hogy ez így nem oké,mert hanyagolva vagy, te meg nem is akartál tőle semmi komolyat ilyen hozzáállással,mitől a lelkiismeret furdalás?
2011. aug. 28. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!