Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Vajon mit is akar valójában?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Inspector callahan kérdése:

Vajon mit is akar valójában?

Figyelt kérdés

Egyik évfolyamtársnőm nagyon tetszik nekem. Május közepén összeszedtem a bátorságom, és elhívtam randizni. Az első alkalmat lemondta, és helyette megbeszéltük, hogy hétfőn talizunk, amikor vizsgázik (vagyis miután végzett). Végül az lett ebből, hogy vele voltam míg várt a vizsgára, és utána megvártam. Akkor kitalálta, hogy hazamegy átöltözni, mert korábbi busszal menne haza. Egy darabon elkísértem, majd visszamentem a suliba. Ott megvártam az eredményhirdetésen, majd egy kicsit még sétáltunk a környéken, de el kellett mennie -elmondása szerint- ajándékot venni egy rokon szülinapjára. (Viszont az iwiw szerint ez novemberben van, és nem hiszem, hogy félreértettem.)


Kicsit sok a gyanús körülmény, nem?


Amúgy kedves volt, végig mosolygott, meg mondta, hogy ha szakmai gyakorlaton lesz fenn, és én is fenn leszek a városban, találkozzunk. (Elválásnál adott egy puszit)


Ha nem tetszem, miért nem mondja meg a szemembe? Ti mit gondoltok? Amúgy elég tapasztalatlan, eddig nemigen volt barátja, amennyire tudom.

20F ő:20 (L) :)


2009. jún. 11. 19:00
 1/3 anonim ***** válasza:

Hát, azért az ajándékot nem csak előtte 2 nappal lehet megvenni. Lehet, hogy most van rá alkalma, hogy megvegye, amit szeretne, vagy mindig ilyen előre gondolkodik, vagy épp pár napja pillantotta meg a kirakatban, és gyorsan megveszi, el ne vigyék az orra elől, bármi lehet...

Ezen felül az is lehet, hogy fél.

Szerintem légy egyértelműbb, hívd el újra, de azt is tedd hozzá, hogy miért. Hogy ez RANDI. :)

2009. jún. 11. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Ha puszit is kaptál meg kedves volt veled, akkor valószinüleg tetszel neki, csak mivel nem volt barátja még nem igazán tudja hogy kezelje a dolgot.. Segits neki. Pl. hivd el őt valahova ahol csak ketten lehettek (pl. vacsora, legyen egyértelmű, h randira hivod :D


Sok sikert!

2009. jún. 11. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
64%

"Május közepén összeszedtem a bátorságom, és elhívtam randizni. Az első alkalmat lemondta"


Tehát elhívtad "randizni" és ő lemondta. Magyarul visszautasított.


"hétfőn talizunk, amikor vizsgázik ... Végül az lett ebből, hogy vele voltam míg várt a vizsgára, és utána megvártam."


Tehát ő belement, hogy pár percig szórakoztasd, illetve loholj mellette/várd meg, ha már "randizni" nem akar veled. Vártál is rá egy csomót. Tehát ő folyamatosan alázott, te pedig úgy viselkedtél, mint akinek egy gramm önbecsülése sincs.


"Ott megvártam az eredményhirdetésen, majd egy kicsit még sétáltunk a környéken, de el kellett mennie"


Vagyis a változatosság kedvéért megint vártál rá, aztán újra összefutva vele, megint lerázott.


Várakozásaiddal azt az információt közölted vele, hogy (1) nincs életed, ezért piszkosul ráérsz; (2) nincs önbecsülésed, ezért kellemetlen dolgokba is belemész, ha mások rádparancsolnak; (3) sikertelen kell legyél a nőkkel, mert ha egy még ismeretlen nő kedvéért ennyit pedálozol, akkor biztos nagy nőhiányban szenvedsz.


Tök mindegy, hogy így van-e vagy sem, de ezt üzented neki.


"kedves volt, végig mosolygott"


Mert nyilván kedves, mosolygós lány.


"Ha nem tetszem, miért nem mondja meg a szemembe?"


A nők ezt szinte sohasem mondják a férfi szemébe. Amikor nem tetszik nekik a férfi, akkor pontosan úgy viselkednek, mint ez a nő veled. Egyébként a leírt találkozások alatt kb. mindent megtettél azért, hogy férfiatlan nyápicnak tartson, vagy ha valami csoda folytán mégis összejöttök, akkor rossz feltételekkel (ő úrnő, te papucs).


A helyedben úgy tekinteném, hogy ez a projekt befuccsolt, tovább kell mozdulni a következőre. Többet ne menjél bele ilyen kétes vállalkozásokba, mint megvárni egy vadidegen vizsgáját, meg más effélék.


Amúgy a minimum az lett volna, amit még megléphettél volna, hogy az első találkozás után, amikor elmegy vizsgázni, te hazamész, mondván, fontos munkaügyben sietned kell stb. Ezzel megmenthetted volna az arcodat. Aztán a következő találkozásotoknál (egy héttel később) kikérdezted volna kedvesen érdeklődve a rokona szülinapi bulijáról meg az ajándékról. Nagyon szépen szoktak ilyenkor irulni-pirulni a lányok.


Fel a fejjel, mindenkivel előfordul ilyesmi, legközelebb legyél kicsit kevésbé naiv!

2009. jún. 12. 02:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!