Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Érdemes komolyan vennem annak...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Érdemes komolyan vennem annak ellenére, hogy nagy nőcsábász hírében áll?

Figyelt kérdés

Februárban megismerkedtem egy nagyon jó barátnőm bátyjával. Facebook-on jelölt be, és mivel tudtam, hogy ki ő, visszaigazoltam, de akkor még nem beszélgettünk. Egyik este a chat névszűkítőjébe csak a vezetéknevüket írtam, a barátnőmre szerettem volna rákeresni. Mindkettejüket kidobta, és én véletlenül a fiúra írtam rá a barátnőm helyett. Elég gáz volt, de végül is utána nagyon jól elbeszélgettünk. Utána még párszor beszélgettünk, aztán abbahagytuk a beszélgetéseket. Rá két hónapra megint beszélgettünk, aztán a beszélgetések megsokasodtak, már számot is cseréltünk, telefonáltunk is egymással. Először még csak haverkodtunk, aztán elkezdtem rá fiúként nézni..

De még mindig nem találkoztunk.. Ha szóba került köztem és a barátnőm közt a tesója, a mondandója alapján legtöbbször egy nőcsábász csávó ugrott be nekem, aki minden lányt fűzöget, és abszolút nem lehet komolyan venni. Egyre többet beszélgettünk, és engem egyre jobban érdekelt. Az utóbbi két hónapban naponta beszéltünk, telefonon, facebook-on, smseztünk.. Aztán múlt hét szombaton végre valahára találkoztunk. A találkozást ő vetette fel, és ennek nagyon örültem. A randink egyszerűen tökéletes volt. Semmi nagyzolás, semmi csavar.. Csak találkoztunk, ittunk egy bombát, kocsikáztunk kicsit, aztán órákon át a kocsiban ültünk, és beszélgettünk. Nem történt köztünk semmi, bár kicsit flörtöltünk. Külsőre is nagyon bejön, és belsőre is, és azt vettem észre rajta, hogy ez kölcsönös. Nagyon jó humora van, tök jól el tudunk beszélgetni. Sosem voltak kínos csendek, szünetek, mindig tök lazán elbeszélgettünk. Sokat nevettünk, és már egy csomó kis közös dolgunk van. Azt mondta, hogy rövid időn belül megint szeretne találkozni, és azóta is naponta beszélünk, de ha lehet, most még intimebb, még egyértelműbb a dolog, abszolút elhatárolódott a régi haveri kapcsolatunktól. 3 hónapos képzésen van Budapesten, és csak hétvégente jön haza, így elég ritkán tudunk találkozni, de szeptembertől már hazajön, és itthonról fog menni, így akár naponta láthatom majd. A lakóhelyeink között egyébként 20 km van, ő 20, én pedig 17 vagyok. A tesója azt mondta, hogy nagyon örülne nekünk, és csodálkozik a dolgokon, mondván szokatlan ez a bátyjától, de azért legyek óvatos, nehogy megbántson. Bár mindig kihangsúlyozza, hogy ilyennek még sohasem látta a testvérét.. Mit tegyek? Szeretném komolyan venni, mert nagyon érdekel, és nagyon tudnám szeretni. Kevés fiúval jövök ki ennyire, amennyire vele.


2012. júl. 24. 19:28
 1/5 anonim ***** válasza:

szia!


Bocsi hogy nem olvastam el az egészet, csak az utolsó pár mondatot.


Én csak annyit fűznék ehhez,hogy biztosan komolyan fogod venni őt és lesz köztetek valami, ha akarjátok, hiszen nem rajtunk fog múlni :)

DE


Én együtt voltam egy sráccal pár hónapot akivel álompár voltunk.A testvérei szintén azt mondták,hogy nem látták még ilyen boldognak, és ilyennek...

A vége az lett,hogy kidobott, és kiderült,hogy nem is volt belém szerelmes, csak jól érezte magát velem,de neki cicababák kellenek.


MOst nem azt mondom hogy ez fog történni, de pont ezért nem is olvastam el a leveledet,mert TÉNYLEG nem tudhatni,hogy most egy nőcsábász akárki komolyan gondolja e vagy nem. Ezt csak akkor tudhatod meg, ha együtt jártok...


:)

2012. júl. 24. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
hmm.. igen, én is ettől tartok, amit te leírtál. főleg, hogy a fiúnak még nem volt soha komoly kapcsolata, nem alakult úgy. régebben azt mondta nekem, hogy ő fél a csalódástól, és nem akar szerelmes lenni..akkor miért pont bennem fogná meg valami ? :\ ettől tartok..
2012. júl. 24. 19:40
 3/5 anonim ***** válasza:

Szerintem engedd meg aminek meg kell történjen, sodródj az árral...

ha szeretne összejönni veled, akkor járjatok.

DE

ha nem úgy alakulna a dolog ahogyan te várnád, akkor az lesz a tanulság, hogy ilyen fiúval, még ha tetszik, se kezdj ki.

:)


Persze azis igaz hogy vannak olyan fiúk/lányok akik ártatlanul néznek ki és nem is gondolád hogy megcsalnának...


De most egy nőcsábász a téma!:)

2012. júl. 24. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
igyekszem reálisan hozzáállni, nem akarok csalódni, úgyhoyg majd meglátom.. köszönöm:))
2012. júl. 24. 21:24
 5/5 anonim ***** válasza:

Szerintem is érdemes belevágni!Az én utolsó kapcsolatom egy vonzó fiúval hasonlóan kezdődött,de nagyon óvatos voltam,mert túl laza volt és "túl helyes",de mert túl sokszor mondtam nem-et(másoknak),most igen-t mondtam, lesz ami lesz alapon.Igaz,hogy csak magáról tudott beszélni,de a világot nagyon okosan látta,így azt mondtam magamnak,biztosan téves volt az első érzésem iránta.Pár randi után tőlem szokatlan módon elkezdtem vonzódni hozzá,kedves lett nekem.Az volt az utolsó alkalom,hogy találkoztunk.Kicsit szíven ütött,de megérte így is.

Amit Te leírtál nagyon kecsegtető,hogy vannak közös dolgaitok,hogy sokat nevettek,hogy fesztelen a légkör.Legyél nyitott:bármi lehet belőle.Ha eddig "nőcsábász"volt,ez sem jelent semmit ha beléd szeret.Azonnal megváltozhat!Ha pedig valamiért úgy döntötök,hogy barátok maradtok,akkor sincs baj(tudom...)legyél nyitott,és hallgass a megérzéseidre.Amit eddig leírtál az mindenképpen biztató.

2012. aug. 7. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!