Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Több lány szerint helyes,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Több lány szerint helyes, jóképű, aranyos srác vagyok, de mégsem tudok csajozni, hogy lehetne így barátnőm? Szerintetek van olyan lány, aki egy kicsit félénk, gátlásos fiúval járna?

Figyelt kérdés

Több lány szerint helyes, jóképű, aranyos srác vagyok, de mégsem tudok csajozni, hogy lehetne így barátnőm?

Túl sok a félelem és gátlás bennem, így nem merem leszólítani sem al áynokat, pedig legutóbb is a két fülemmel hallottam, hogy két lány rólam beszélt és aranyosnak tartottak. Amúgy én nem tartom magam helyesnek, csak az évek alatt egyre több lánytól hallom ezt meg látom a jeleket, például szemeznek velem, még tőlem magasabb lányok is, ami végképp fura és hihetetlen a számomra. Meg olyat is mondtak már neke, hogy el sem hiszik, hogy nem volt még barátnőm, mert olyan helyes vagyok. Pedig tényleg nem volt még sosem, túlságosan távolságtartó vagyok a nekem tetsző lányokkal főleg, mert félek, hogy nem leszek elég nekik, nem tudok eleget nyújtani majd a tapasztalatlanságom miatt sem például.



2012. júl. 28. 22:45
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
0%
Jogos a félelmed. Nem leszel elég nekik. Az ilyen tutyimutyiknak nem való lány. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ez az egyik legrosszabb tulajdonság egy fiúban. Ez már gyakorlatilag kizáró ok.
2012. júl. 28. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Igen, azért neveznek helyesnek meg aranyosnak, mert túl sok a gátlás benned, meg távolságtartó vagy. Ez pontosan azért van, mert félsz dolgoktól. Ezeket kell leküzdened. Dagadt, ronda nőket bármikor fel tudsz szedni neten.
2012. júl. 28. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

Buliban már smároltam egy átlagos külsejű meg egy csúnya kövér lánnyal, de volt két lány, akik szépek voltak és táncoltam velük, majd az egyik kérte, hogy kísérjem haza, de nem mertem lépni és nem lett semmi. De többnyire csak az olyan szép lányokkal kezdődik valami, akik nyomulósak és maguktól kezdeményeznek nálam, hát az ritka és inkább csak fb-n szoktak lájkolgatni, meg bejelölni a szép lányok. Most is van kettő rajongóm, de én távkapcsolatra nem vagyok nyitott, pedig szép lányokról van szó. De én végre környékbeli lányt szeretnék és élőben ismerkedni, de ehhez még mindig túl sok a gátlásom és még leszólítani sem merem a lányokat sajnos. Meg hát én csúnyának tartom magam őszintén szólva valamiért. Hiába látom a jeleket és kapom is, hogy tetszem a lányoknak, nem hiszem el, hogy azoknak is tetszenék, akiket meglátok az utcán, buszon vagy akárhol élőben és így nem merek lépni sem max szemezni szoktam, amelyik vevő rá azt kiszűröm, sőt inkább ők kezdik, láttam olyat is, hogy a szeme sarkából énzegett rám, ő is félénk lehetett, bár aranyos, szép lány volt. Bár rengeteg hasonló esetet tudnék mesélni. Azt hiszem több lánynak tetszem, mint hinném. Csak ez a nyomi jellem gátol meg mindenben. :/


Amúgy rengeteg lányt szoktam látni Debrecenben, akik tetszenek nekem, de folyton attól tartok, hogyha leszólítanám tuti beszólna durván nekem és leégnék a sok ember előtt, hiszen ez egy hatalmas város.

2012. júl. 28. 23:04
 4/11 anonim ***** válasza:
Igen, hát sajnos amit leírtál, azon nem lehet segíteni. Amíg folyamatosan a külvilág visszajelzéseit figyeled, illetve arra vársz, addig semmi nem fog történni.
2012. júl. 28. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Nincs olyan lány, aki ilyen pasira bukik.

Az önbizalom alap. Semelyik lány sem szeret férfi lenni egy kapcsolatban...

2012. júl. 28. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
35%
Ember te hallod magad, hogy miket beszélsz? Kb ahogy írsz, egy csúszómászó trutyinak képzellek el, annyira végtelenül férfiatlan vagy. Szedd össze magad, mert az ilyen alakoknak nem is jár valamire való csaj. Tudod nekik FÉRFI kell, nem egy nyafogó, önsajnáló kislány.
2012. júl. 28. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
23:30: ott a pont!
2012. júl. 29. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Én most legszívesebben szétrúgnám a valagad, kérdező! Ha nem lennék ilyen ronda, minden jó csajt megdugnék. Használd ki a jó külsődet, kezdeményezz, és vigyél ágyba minden lányt! Ha tényleg olyan jóképű vagy, akkor bármit mondasz, bármit csinálsz, sikered lesz!
2012. júl. 29. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim válasza:
az előzőnek igaza van! a gátlások azért vannak hogy leküzdjük őket. ezalatt nem azt értem ,hogy legyél ordenáré bunkó pedofil. nem szabad nagyon sokáig húzni a rétestésztát,mert szétszakad. ezalatt azt értem hogy kezdj el egy picit változni úgy hogy nem leszel trébunkó , mert kiábrándulnak belőled! :/ és amúgy ha sztem lenne egy kicsivel több önbizalmad már túléltél volna 10 barátnőt és 20 szexet ;D
2012. júl. 29. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Teljesen ugyan olyan vagyok mint a kérdező ! 100% ban magamra ismertem a leírásban...
2012. aug. 2. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!