Ec-pec-kimehetsz, avagy én vagyok-e a kakukktojás? Többi lenn.

Szóval ma, munka közben sokat gondolkoztam ezen a kérdésen/kérdéskörön. Vajon tényleg velem van-e a baj? Elég hosszú lesz, de kérlek titeket olvassátok végig és mondjatok valamit (előre látom fikázó férfitársaim..sebaj, hátha kapok majd normális válaszokat is).

Tehát: nézegetem itt a kérdéseket, a különböző társkeresőkön a lányok által áhított férfiak jellemzését, és csak úgy szimplán nyitott szemmel járok a világban. A nők 99%-a olyan pasi után áhítozik, aki kedves, őszinte, hűséges, humoros de egyben komoly is, intelligens, életvidám stb. stb. (Aki eleget jár fel ide az szerintem tudja, miről beszélek.)

24 éves vagyok, 16 éves korom óta összesen 6 barátnőm volt, mindegyikőjükkel megértem az évfordulót, volt akivel kettőt is (tudom, hogy ez nem a mennyiségről, hanem a minőségről szól, ám a kapcsolataim hosszát azért említem itt, mert szerintem elég jó kifejezése annak, hogy sosem a futó kalandok híve voltam). Az ország harmadik legjobb egyetemére járok, ahogy azt láthatjátok nem esik ki a kapa sem a számból. Mielőtt ez a kérdés megfogalmazásra került volna, felmértem azt is, hogy milyennek látnak engem a nők külsőre egy 1-től 10-ig terjedő skálán: 7-8 volt a leggyakoribb kapott „eredmény”.

Eljárok szórakozni, járok edzeni hetente kétszer, nem vagyok egy unalmas figura.

A kapcsolataimban kompromisszumra törekvő, de inkább irányító típus vagyok (nem elnyomást értek irányítás alatt, egyszerűen csak szeretek én lenni A Férfi a kapcsolatban), ez betudható annak, hogy tipikus oroszlán vagyok, sosem tiltok meg semmit (hiszen milyen alapja lenne a tiltásomnak? ha tiltani kell, ott nincs bizalom sem), s a féltékenységgel is úgy vagyok, hogy a párom felnőtt nő (jobb esetben:P) aki tudja, mit csinál, egy megcsalás/félrelépés/bármi amitől a bizalom megrendül és kész, vége.

Nehéz manapság az ismerkedés, úgy vettem észre, hogy a „normális” lányok elég félénkek, ha ismerkedésről van szó.. Vagyis félénkek lennének, ha adnának egy esélyt a beszélgetésre/ismerkedésre.

Miért ez a sok elutasítás? Regisztráltam néhány társkeresőre is, mindig kedvesen, őszintén, de nem túl tolakodóan írok rá a lányokra, de nagyon ritka, hogy választ is kapnék valamelyik levelemre. (Egy példa: love-on írtam eddig összesen 25 lánynak, mindenkinek egyedi levelet, igyekeztem frappáns lenni, mindig valami személyeset belevinni az üzenetbe, hogy lássa a hölgy, tényleg olvastam az adatlapját, tényleg Ő érdekel engem. EGYETLEN választ sem kaptam.)

Több mint fél éve nincs senkim. Nem olyan nagy idő ez, tudom, de azon emberek közé tartozom, akik nagyon gyorsan magányosak tudnak lenni. Érts ez alatt olyan magányt, amit a barátok nem tudnak kitölteni.

Szeretek szeretni és szeretve lenni.

Szerintetek a felfogásommal van valami baj? Kakukktojásnak számítok a mai pasik között akik a mennyiségi kapcsolatokra törekszenek? Tudom, hogy egyszer majd újra lesz valakim, de mostanában annyi elutasítást kaptam, hogy felmerült bennem a kérdés, vajon tényleg bennem van-e a hiba.

Köszönöm, ha elolvastátok!

24/F