Eléggé kiábrándító első találkozás. Azért még adjak esélyt a dolognak?

Az alapszituáció: facebookon kezdtünk el beszélgetni majdnem egy hónapja, minden nap órákat beszéltünk a legrandomabb dolgokról, akár éjszakába nyúlóan. A találkozás csak most jött össze hétvégén, előtte rajtunk kívülálló okokból nem sikerült összehozni, de most végre összejött. Nagyon izgatott voltam egész nap, nagyon vártam, hogy végre láthatom, elég sokat készülődtem, mert nagyon csinos akartam lenni neki. Gondoltam, ez a találkozás tökéletes lesz, ha már ennyit vártunk rá. Facebookon olyan jól elvoltunk, gondoltam biztosan élőben is így lesz. Nos már a találkozásnál csalódtam egy kicsit, nem volt túlságosan feldobódva, semmi puszi-puszi, gyakorlatilag csak elindultunk, hogy oké, akkor sétáljunk. Oké, elindultunk, egész jól beindult a beszélgetés, de elég sokat dünnyögött, aztán csörgött a telefonja, és semmi bocsi vagy ilyesmi nélkül felvette, és nem is nagyon zavartatta magát, én meg csak mentem mellette, hogy oké, ez végülis nem túl nagy baj. Aztán letette végre, beszélgettünk tovább, egész kellemes volt, mert nem is volt túl hideg, szép volt a Dunapart meg minden, de végig olyan fura érzésem volt. Soha nem törekedett nagyon közel jönni, vagy akár csak egy kicsit is hozzám érni, én próbáltam már néha közelebb húzódni, vagy kitenni a kezem, de ő végig zsebre dugott kézzel ment. Amikor meg kellett állnunk, hogy merre tovább, soha nem volt túl határozott, mindig nekem kellett megmondani, hogy merre menjünk. Aztán még egyet telefonált, megint semmi sorry ezt felveszem, vagy valami... A végén gyakorlatilag én kísértettem haza magam, hátha ott végre történik valami, vagy legalább megérinti a karom és azt mondja hogy szép este volt, de semmi, csak annyi, hogy hát akkor majd beszélünk. Én tiszta kiábrándultam mentem fölfele a lakásba, mondván valahogy többet vártam azok után, hogy chaten ilyen jól elvoltunk... Meg nem értettem, hogy mi van, most ennyire nem jöttem be neki élőben, vagy nem tudom, de aztán már úgy voltam vele, hogy áh, így nem is kár érte, hogy nem tett túl nagy erőfeszítéseket... Még a számomat se kérte el. De kb fél óra múlva írt facebookon, hogy reméli, minél előbb találkozunk újra, és aranyos volt meg minden. Úgyhogy most meg van beszélve még egy találkozó a hétre, mert annak ellenére, hogy az első eléggé félresikerült, valami mégis vonz benne, és szeretnék még egy esélyt adni a dolognak. Úgy gondoltam, hogy teljesen kitörlöm az emlékezetemből az 1 hónapnyi beszélgetést, és úgy teszek, mintha most találkoznánk először, és próbálok majd így nézni rá. Hátha csak rossz passzban volt, vagy nagyon zavarban volt. Szerintetek megéri ez, vagy inkább hagyjam, és majd lesz olyan, aki sokkal nagyobb erőfeszítéseket tesz, hogy megkapjon? 19 évesek vagyunk mindketten