Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szeretőként félig teli a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szeretőként félig teli a pohár, férjjelöltként félig üres?

Figyelt kérdés

35 éves férfi vagyok, hosszas, mozgalmas élet után szeretnék megállapodni, társat találni, nyugodt, békés, boldog, harmonikus életet élni. Eddigi párkapcsolataim laza, de bensőséges, intellektuális, lelkiekben gazdag kötődést jelentettek. Bár az érzékiség is fontos szerepet játszott bennük, mégsem jellemezném őket pusztán a testiségen alapuló együttlétként, sokkal inkább férfi és nő közti játékos érdeklődésnek, kíváncsiságnak, a mindennapok örömeinek és problémáinak közös megélésével. Mindketten tudtuk, mennyit remélünk ettől a viszonytól, és mindketten hálásak voltunk egymásnak az együtt töltött percekért, lehetőségekért, a szép szavakért, ölelésekért, csókokért.


Egykori partnereimmel sajnos nem tudtunk ezen a ponton túllépni és -pl. a korkülönbség miatt- nem tudtunk volna családot alapítani, ezért abbamaradtak a találkozások, most pedig próbálom megtalálni azt a társat, akivel gyerekünk is lehet. A randik azonban kiábrándítóak: a lányok arra kíváncsiak, mennyire vagyok alkalmas férjnek, apának, szponzornak, olyan kérdésekkel bombáznak, mintha egy több körös topmenedzsment interjún ülnék, ahol árgus szemekkel figyelik személyiségem legapróbb hibáit, és amint felmerül egy-egy gyanús pont, máris szúrós szemmel méregetnek, elgondolkodva, hümmögve...


Volt olyan például, aki az első randin végigcsekkolta, milyen lakásom, kocsim van, milyen beosztásban dolgozom, "ó és külföldön is éltél 10 évig? akkor biztosan sokat kerestél". Persze, sokat kerestem, sőt egyedül is éltem, takarítottam, mostam, bevásároltam, javítottam meg mindent odahaza, intéztem az ügyeimet több ezer kilométerre a családtól. Ezt csak azért írom le, mert egy másik lánynak az a baja, hogy miért éltem a szüleimmel egy lakásban évekig harminc egynéhány évesen, és miért eszem a mai napig náluk. Hát azért, mert hazaköltözésem után nem vettem azonnal külön lakást, valahol meg lakni kellett, illetve sokkal egyszerűbb egy tányér kajáért hazajárni (havi 50-60 ezer forinttal járulok hozzá a nyugdíjukhoz, pedig azóta már rég külön költöztem saját lakásba).


Elbizonytalanodtam. Lelki társat keresek és falakba ütközöm. Egyszerűek az elvárásaim, mégsem találok senkit, mert mindenki vagy a pénztárcámat nézi, vagy megpróbál defektesnek beállítani, aki valószínűleg meleg, vagy nyámnyila, csak mert odahaza vacsorázik és fontosak számára a szülei. Mindezt egy olyan világban, ahol a fiatalok nagy része örül, ha állása van, meg évtizedek alatt össze tud gürizni egy saját lakást.



2013. okt. 23. 14:17
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Semmi sem lehetetlen! 24 vagyok, a párom 36!
2013. okt. 23. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Szó sincsen arról, hogy nálam jóval fiatalabb lányt keresnék, 28-35 között lenne az ideális. A probléma a hozzáállással van, amit tapasztalok.
2013. okt. 23. 14:29
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
Vannak ilyen nők is. De nekem eszem ágában sem volt ilyet kérdezni a páromtól.
2013. okt. 23. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
2013. okt. 23. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 Vörösnefelejcs ***** válasza:

Érdekes...annak alapján, amit mondasz, az ideális férfi vagy. Ennyi hülye nő lenne?

Én nyugodt vagyok miattad, biztosan találsz egy normálisat is. :) Tanulság: nem kell mindent elmondani magadról az első randin. Ha belegondolok, a férfiakból úgy kell kihúzni ilyesmiket. Az én férjem nagyon megnézni, kinek beszél a fizujáról (senkinek), vagy meséli el, hogy hol ebédel. És nem válaszol, ha nem akar. Te is találj ki technikákat erre.

2013. okt. 24. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Igen elszomorító hogy nem lehet találni rendes nőt aki párt keres, és családot szeretne! Én is így vagyok! 40f
2013. okt. 24. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 Girgoy ***** válasza:

Kedves Kérdező, élvezet volt olvasni szabatos stílusú leírásodat, de tényleg, ritkán olvasni ilyen stílust fórumokon. :)


Egyébként szerintem ez az otthoni kajálás valamilyen szinten érthető, hyg azoknál, akik kevésbé ismernek még, kap egy felkiáltójeles KRESZ-táblát. Mert nemcsak arra ad gyanúalapot, hogy az illető nem tud elszakadni a szüleitől (igényli a átrsaságukat, anyagilag támogatja őket, amik csak bizonyos fajta emebreknek tűnnek jóknak, az önzőbbek azt látják benne: úgyse lesz telejsen az enyém ez a fickó!), hanem gondolj bele a szituba, amikor odaköltözik a nő, Te meg közlöd, hogy na akkor vacsora vagy, én átmegyek a szülőkhöz, válassz: vagy a négyesben tölrtjük ezt az időt két öreggel, vagy itt maradsz egyedül. És ez mindennapos rutin. Szerintem beszéld meg a szülőkkel, hogy időnként esetleg átruccantok, de a Te korodban már nagyon kéne a nő, így ha találsz, akkor együtt kajálnátok innentől... De lehet, hogy más megoldás is van.


Egyébként meg sajnos jellemző, hogy amíg az emebr fiatal, sokkal természetsebben, könnyebben, vidámabban belemegy egy kapcsolatba, mert a hormonok igen hajtják erre, de időskorban egyre többet vacillálnak, hezitálnak, vizsgálódnak, kutakodnak az emberek. Én eddig semmi hátrányát nem láttam annak, hogy kamaszkori első nagy szerelmemet vettem feleségül és élek vele, mert ez így volt szép és jó... Idősebb korban (és 30-tól én már idesorolom) már nehezebb minden - de nem lehetetlen, csak próbáljatok meg minél kevesebbet variálni, hezitálni mindketten. Az emebrek úgyis a házasságban tanulnak meg igazán egymással élni, nem előtte, mint ahogy nem a parton tanul meg az ember sem úszni, hanem előbb be kell ugrani a vízbe. Próbálj meg ilyen lenni és ilyen partnert találni.

2013. okt. 24. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Te is feleseget keresel. A sajat hozzaallasod miatt kapod azokat a "hulye" noket, akik meg ferjet keresnek. A nok biztonsagot keresnek. Anyagilag es erzelmileg is. Azert kerdeznek olyanokat, amiktol felall a hatadon a szor (lehet h nem is szoros :D )

Szoval lazabban allj ehhez, es ne feleseget keress. Hanem keress egy not, aki szexualisan vonzo, tudnad szeretni (ez nehany alkalom utan kiderul), es egyutt is tudnal vele elni, akit el tudsz fogadni ugy, ahogy van.

Relax :)

Vannak jo nok es sokan orulnenek egy olyan ffinak mint Te!!!

2013. dec. 15. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Bár találnék egy ilyen férfit, mint Te! :)
2014. máj. 15. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!