Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Első randi után ez a viselkedé...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Első randi után ez a viselkedés mire utal?

Figyelt kérdés
Randiztam egy fiúval a napokban, elég jól sikerült, mondjuk, de nem tudom tetszem-e neki továbbra is. A randin hozzám sem ért, búcsúzáskor sem. Bár ahogy nézem ő mindenben ilyen lassan halad. Jó, persze, nem vártam el hogy rögtön lerohanjon, de valami közeledést mutathatott volna. Randiról annyira nem sietett haza. Mondta hogy elnézhetünk még máshova is. Aztán a randiról hazaérve kaptam tőle egy smst hogy jól éreztem -e magam, és hogy jó éjt, írtam hogy igen, kérdeztem hogy ő? Írta hogy ő is. Másnap ismét rámirt, chateltünk. Következő nap már nem, akkor én írtam rá, de kicsit mintha vontatott lett volna a beszélgetés, valahogy el se köszöntünk a végén, mert kiugrott valamiért, én meg mondtam hogy szintén ki kell mennem valamiért, és aztán lehet nekem kellett volna elköszönnöm, mert ő még erre írt vmi semleges dolgot, amire én már nem válaszoltam. Azóta ő sem jelentkezett. Vagyis ma. De állandóan azon kattogok hogy biztos nem is tetszem neki, és ezzel a semleges dologgal is csak le akart rázni, és nem akarja hogy írjak, és én nem akarok rámenősnek tűnni. Szerintetek van olyan hogy csak illedelmességből kérdezte meg hogy jól éreztem - e magam? És hogy csak illedelmességből írt rám másnap is? Vagy ez már jelenthet valamit? Mert emigy tényleg nagyon illedelmes fiú, és lehet hogy csak nem akart megbántani.

2014. ápr. 21. 22:17
 1/6 anonim ***** válasza:

Szerintem nem látta rajtad h jól érezted magad a randin. Ajánlj fel egy kövi talit ha elmegy és jó lesz akkor jó ha nem nem. De am jól elszoktatok beszlni? Jó volt a randi? Sok közös témátok volt? Sokat nevettetek? A lábfejei feléd mutattak v ha ült akk kis terpeszben ült? Sokszor nézett rád csak úgy?

Ha a válaszok igen akkor jó volt:)

L18

2014. ápr. 21. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Tapasztalataim szerint a férfiak nem válaszolgatnak illedelmességből,ilyen szempontból sokkal egyenesebbek mint a nők akik akár illedelmességből is megadják a telcsi számot meg visszairogatnak.
2014. ápr. 21. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
nem lehet tudni az okot... elképzelhető, hogy annak ellenére, hogy mindkettőtöknek jó volt, mégsem tudna elképzelni kapcsolatot veled. Lehet a múltjában megvan az oka rá, de lehet, hogy valami nem tetszett neki benned. Szerintem ha napokon belül sem keres többet, mondjuk eltelik 2 hét, és az alatt esetleg te ráírsz 1-2-szer, akkor vagy ha neked tetszik, és szeretnéd jobban megismerni, akkor beszéld meg vele, hogy hogyan is álltok. Az a legtisztább. Elég ismerős a szitu, én is jártam hasonlóan, és úgy oldottam meg, hogy megmondtam, nekem nem jó ez a bizonytalanság. Én is kattogtam jó pár napig, hogy én csináltam valamit rosszul, mondtam valamit amit nem kellett volna, stb. (ugyanis még sose ismerkedtem azelőtt így), és végül kiderült, hogy ő úgy döntött inkább nem hülyít, mert nem tudna szeretni magándolgai miatt, és úgy gondolta, jobb ha visszahúzódik kicsit.
2014. ápr. 21. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
A találkozót a férfi kell,hogy kérje.
2014. ápr. 21. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
A randin tett célzásokat hogy majd legközelebb hova megyünk, meg hogy majd megismerem, de a mostani viselkedése meg fura. Bár lehet az enyém is. Nem tudom, mintha nem érezném az érdeklődését. De azt meg nem szokták csak úgy, hogy rögtön a randi után írnak ha nem tetszik nekik a lány, vagy? Lehet hogy tényleg én tűnök túl hűvösnek? Rámenős viszont nem szeretnék lenni.
2014. ápr. 21. 22:38
 6/6 anonim ***** válasza:
Attól, hogy 1-2-szer ráírsz, és megbeszélitek a dolgokat kerek-perec nem leszel rámenős. Persze, meg kell bízzál benne, és el kell fogadd a döntését, véleményét, ne próbáld meggyőzni, hogy neked van igazad.
2014. ápr. 22. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!