Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Hogy illik viselkedni az első...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy illik viselkedni az első randin?

Figyelt kérdés
A fiúval már 7 éve ismerjük egymást, már akkor is tetszett, csak akkor én voltam az a lány akivel senki sem akart barátkozni, na mindegy, ez nem lényeg. Kb. 5 évig nem is beszéltünk és nem is láttuk egymást. Pár héttel ezelőtt edzés után találkoztunk és még aznap este írt Facebook-on. Mindennap beszélgetünk, és nagyon aranyos. ^.^ Az érdeklődésünk egyforma, szinte ugyanazokat a dolgokat szeretjük. Tegnap este megkérdezte, hogy ráérek-e péntek délután és, hogy van-e kedvem elmenni vele moziba. 13 éves vagyok és még nem voltam randin. A fiú egy évvel idősebb. Az lenne a kérdésem, hogy egy randin hogy illik viselkedni? Lehet hülye kérdés, de nem igazán tudom. Persze, azért egyértelmű, hogy az udvariassági szabályokat, meg ilyesmiket be kell tartani mint a fiúknak, és mint a lányoknak is. Kicsit félek, de nagyon várom is egyben. Köszönöm szépen előre is a válaszokat! :-)
2014. ápr. 23. 11:56
 1/2 anonim ***** válasza:
Normálisan. Emberként. Természetesen, nem pedig megjátszva.
2014. ápr. 23. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

elmosolyodtam, mert ez olyan aranyos: 13 éves vagyok, és már 7 éve is tetszett egy fiú :)


teljesen természetesen viselkedj, sétáltok, beszélgettek, nevetgéltek ... és amikor hazamész úgy fogod érezni, hogy "jaj de esetlen balfék voltam" - de ez nem így van :)

2014. ápr. 23. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!