Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Ehhez mit szóltok? Szép dolog...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ehhez mit szóltok? Szép dolog volt szerintetek is?

Figyelt kérdés
Egy lányt elhívtam, amire igent mondott! A megbeszélt időben elmaradt a dolog előre nem látható körülmények miatt, megbeszéltük bepótoljuk. Aztán mikor újra felvetettem, megint csak jött egy indokkal, végül megírta, ő úgy gondolta, mint barát hívom el! LOL Időközben kiderült hogy közben egy másik sráccal elutazott 1 hétre kettesben, én meg itthon vártam, vajon mikor pótoljuk a találkát. Amikor fülembe jutott ez a másik srácos dolog, kicsit puhatolózva rákérdeztem volt e valamerre nyáron, hát mondanom se kell azt a részt nem említette (bár azt mondta volna, mint barátok mentek el LOL), pedig ekkor már hónapok teltek el azóta, és tényleg baráti viszonyról, beszélhettünk közöttünk. Ez az egész számomra nemrég derült ki, és így visszagondolva fáj, ahogy akkor viselkedett velem. + hogy azt állítja barátként nagyon megkedvelt, de számomra a barátság legfőbb alapja az őszinteség!!! Megrendült a bizalmam benne....
2010. márc. 6. 08:55
 1/5 anonim ***** válasza:
Ez a lány nem vesz téged komolyan, még mint barát sem.
2010. márc. 6. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Ne foglalkozz vele ennyire egyszerű. Ha nem is szerelmes beléd, akkor is ha barátságot ígért őszintétlen volt veled szemben. És ezt még barátságnak sem lehet nevezni.Felejtős a hölgyike!
2010. márc. 6. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Pusztán lax? Nincsenek más lányok? Sztem sürgősen felejtsd el!! Még azt a fáradtságot sem érte meg az ilyen amivel lebillentyűzted a szánalmas történetét.
2010. márc. 6. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

-_- hallod... Nem tudom a korotok de milyen dolog már ez?

Ha valaha is lett volna köztetek jó baráti viszony, az ő részéről egy nagy 0 volt csak jól leplezte.

2010. márc. 6. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
az a csaj nem tisztel téged még barátként sem.. haggyad a francba :)
2010. márc. 6. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!