Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Ezek után "érdemes" nőként...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezek után "érdemes" nőként egy férfit randira hívnom?

Figyelt kérdés

Vagy ha nem is randinak nevezem...

Megkedveltem, mikor megismert mindenben segített, amit egyik napról a másikra valami közöny váltott fel, de bevallom én elég elutasító voltam vele, hallottam mikor mondta rám, hogy lemond rólam. Megtudta h tetszik, de azt nem h meg is szerettem, bár sírtam utána úgyhogy tudhatná. Egy barátnőm rányomult gondolom a rajongásom ráragadt, előttem flörtöltek undorító volt, majd mivel neki volt pasija elkezdett udvarolni egy nőnek szintén az orrom előtt viszont ebben az esetben is a nő kezdeményezett, majd mégsem kellett neki a pasi. Sokáig úgy éreztem vagy hittem hogy csak direkt akar bántani, bosszút állni, ha már nem kellett nekem mikor megismertük egymást. Majd hallottam hogy azt mondta rám hogy nem adja fel a méltóságát. Igazából ezek miatt h lemond rólam, meg megtartja a méltóságát úgy hiszem h mégsem vagyok neki közömbös. Meg egy haverja akivel beszéltem erről hogy tetszik, mondta hogy próbálkozzak be nála, de végül azt magyarázta h a srác már össze vissza beszél, de lehet magát akarta mosni amiért annyira hangoztatta hogy nyomuljak a srácra. Mostanában kedves, de sose néz rám, így még rámosolyogni se tudok, viszont ha valami "csábos" megjegyzést teszek mintha közeledne felém...így már végképp nem tudom mit higyjek, vagy gondoljak, jó lenne belelátni a fejébe/szívébe. Tanácsra lenne szükségem tőletek! Úgy érzem egy helyben toporgok, bár minden nap látom, tehát ha visszautasít végleg vége a jó viszonynak köztünk, pedig már egész jóba lettünk.


2015. júl. 29. 21:41
 1/4 anonim ***** válasza:
Tudod egyáltalán, hogy mit akarsz? Ha tetszett, miért voltál vele elutasító? Ne csodálkozz, ha egy idő után föladta, és nem rohan "kiskutyaként" utánad. Szerintem ennek most már annyi, majd ha tényleg meglátod valakiben azt a valamit, ne szúrd el...
2015. júl. 29. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Talán mert akkor még nem ismertem...
2015. júl. 29. 22:35
 3/4 anonim ***** válasza:
Nem inkább arról van szó, hogy az embernek mindig az elérhetetlen dolgok kellenek a legjobban? Amig tálcán kínálta magát, nem érdekelt, most meg hogy már nem, már kéne... Ne értsd félre, nem akarlak piszkálni, ez csupán egy alapvető emberi tulajdonság.
2015. júl. 29. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Nem, nagyon jól tudom h egész életemben rá vártam hihetetlen h létezik Ő...de a legrosszabb dolog az életemten h sosem leszünk együtt. Először csak egy jó pasinak tűnt, miután megismertem megszerettem, meg ugy ámblokk nekem ő a tökéletes akiben nem akarok semmit megváltoztatni, és nem csak beleképzelem tényleg ugy szeretem ahogy van.
2015. júl. 30. 08:09

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!