Hogy mondjam el neki, hogy már nem akarok vele lenni?

Van egy nagyon nagyon jó barátom a csoportból, akivel sok mindent megosztottunk egymással és mindig számíthattunk a másikra. Egy hónapja szakított a barátnőjével és az utóbbi pár hétben velem kifejezetten kedves volt, sokat bókolt, többször is rámírt, figyelmes volt stb. Elmentünk bulizni, ott még semmi nem történt, csak utána ő kísért haza, és útközben megálltunk beszélgetni. Óra hosszakig elvoltunk, utána smárolunk és nagyon jó volt. Mondtuk, hogy tetszünk egymásnak és igazán kedveljük egymást, de én nem tudtam neki megmondani h van-e szikra vagy sem...Meg elég sok csalódáson vagyok túl, így nem is merek szerelmes lenni.

Hazakísért, rendes volt nagyon, megpusziltuk egymást, és aznap ennyi volt. Másnap nem volt közös óránk, és nem írt rám, nagyon izgultam, hogy velem akar-e lenni. Nagyon hiányozott...Aztán írtam én, és úgy tűnik, csak a megerősítésre várt, mert ezután már 3x is rámírt csak aznap és megígértette velem, hogy ma is ráírok... És...minden megfordult bennem! Nem hiszem el...Valamikor még azért izgultam, vajon kelleni fogok-e neki és szerelmet vallok hétfőn, utána meg, amikor ír, már menekülnék a másik irányba. És mindig ez volt egész életemben. Reménykedtem, hogy csak azért voltam ilyen korábban, mert éretlen voltam, de úgy tűnik más áll a háttérben.

Utána néztem, és ezt ambivalens kötődésnek hívják: a lényeg, hogy az ilyen emberek szüleivel való kapcsolata sérült, megtört a bizalom, és ez kihat a felnőtt párkapcsolatokra is. Annak ellenére, hogy nem akarnak egyedül lenni, és hihetetlenül vágynak az emberi közelségre és intimitásra, mégis ha ez beteljesül és egy valódi emberi lény (nem csak egy elérhetetlen álom) akarja őket szeretni, menekülnek. Pánik, az ellenkező irányba rohanás. A partner jelenléte nélkül pedig gyötrő hiány lép fel megint. Állandó fellángolások jellemzik, és könnyen bonyolódnak szexuális kapcsolatba.

Arra is gondoltam, elmegyek pszichológushoz, sőt, elhatároztam. Csak azt nem tudom, a srácnak mit mondjak...Nem akarok rosszba lenni vele, tényleg! És emberileg szeret, én is őt. De nem akarom becsapni, eddig sem akartam. Én komolyan nem értem, miért van ez így :( Eddig vele akartam lenni és alig vártam, hogy szakítson a barátnőjével, mégsem tudok vele menni, nem megy! És...én sem értem magam. Nem akarok én lenni a "rosszfiú", én nem csapom be az embereket. Tudom, sokan vannak, akik mindeninek teszik a szépet és több vasat tartanak egyszerre a tűzben, ami tönkreteszi az embereket, de én nem vagyok ilyen..Mit mondjak neki?! Végülis...ha tényleg barátjának tekint, meg kell hogy értse, nem igaz? És gondolom élőben beszéljek vele...

21/L