Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » A gyerekekről, családról...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A gyerekekről, családról érdemes beszélni már hamar, pár hónap után?

Figyelt kérdés

Én pl tudom hogy mikor, durván hány évesen szeretnék elkezdeni családot alapítani és hogy kb hány gyereket szeretnék az életemben. Megértem, ha erről nem az első randin kell beszélni, de ha már együtt vagytok pár hónapja, lefeküdtetek egymással, szeretitek egymást, akkor érdemes felhozni, nem? Úgy is, ha még nálam is simán ráér a dolog 3-6 évet akár. De az alapokkal legyünk tisztában. Nyilván ha az egyik talán egy gyereket akar, vagy talán annyit sem, a másik meg 3-4-et, akkor felesleges együtt lenni. Ugyanígy, ha az egyik két-három év múlva már szülő lenne, a másik meg még legalább öt évig nem. A korról meg már nem is beszélek, hogy az egyik majd talán 30 (vagy 35) felett, a másik meg még lehetőleg fiatalon.


"Bocs", de én nem csak full impulzív vagyok, hogy "Majd egyszer legyen, valakivel akit szeretek", meg ilyenek és ennyi, itt a "terv" vége. Meg mindegy mennyi, mindegy mikor. Hanem szerintem ezekről egy komoly kapcsolatban érdemes beszélni és nem évekig húzva a dolgot.


2017. okt. 11. 18:26
 1/8 anonim ***** válasza:
Az tényleg jó ha terv alapján intezed ezt, nem akkor amikor meglelted a megfelelő párt :))
2017. okt. 11. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Egy komoly kapcsolatban valóban érdemes erről beszélni, de az általad említett pár hónap, meg a "lefekvés" megléte azért ettől még fényévekre van!
2017. okt. 11. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Nem tudom a legtöbb embernek milyen szar a backstory-ja itt, de én már ismertem, szerettem, voltam kapcsolatban pár emberrel, akivel el tudtam volna képzelni közös gyereket, családot.


Nem egyetlen nagy Ő létezik, ez butaság. Ja és gondolom nálad a dolog is csak felfelé menve igaz. Szóval ha 20 vagy 25 évesen találtad volna meg az igazit, akkor hiába ő az igazi, nem lett volna családotok a kor miatt, igaz? Látod, ez így is működik, még azoknál is, akik azt mondják náluk nem.

2017. okt. 11. 18:43
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem pedig az elején ildomos ezt tisztázni. Nem bonyolódtam volna komolyabb kapcsolatba valakivel, ha teljesen ellentétes elképzeléseink vannak.
2017. okt. 11. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

2:

Én azért egy-két hónap után szerelmes vagyok, ennyi idő után együtt vagyunk és szex is volt. Legyünk együtt pár évet és akkor derüljön ki, hogy tök mások a vágyaink egy elég alap dologban?


Meg nem arra gondoltam, hogy leülni egymással szemben és erről beszélni órákat. Erről "casual" módon is lehet beszélni, csak egyszer felhozva hogy a másik hogy képzeli el hány gyereket akar, kb hány évesen és ennyi. Pár perc. Csak érdeklődés szintjén. Pont mint hogy mi a kedvenc színed, vagy ki a kedvenc sorozatgyilkosod...

2017. okt. 11. 18:45
 6/8 anonim ***** válasza:
Pár hónap az teljesen jó, én is így gondolom. Én is a casual módot támogatom, ez az "üljünk le" nekem olyan mesterkélt és tárgyalás hangulata van.
2017. okt. 11. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Őszintén, én szeretnék az első randin beszélni erről. Mert szeretnék holtomiglan kapcsolatot, de nem akarok gyereket. És ha a férfi akar, akkor inkább nem feküdnék le vele, mert úgysem lesz közös jövőnk.
2017. okt. 11. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Tény, hogy mi a harmincas éveink közepén jártunk, mikor megismerkedtünk egy társkeresőn. Ő már akkor leszögezte, hogy gyereket akar. Ő a pasi. Van gyerekünk. Nem beszélt mellé, korrekt volt.
2017. okt. 11. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!