Lányok, ti negatívan vélekednétek egy olyan férfiről, akiben nincsen szociális érzékenység?

Azért vicces, hogy egyből a pszichopata szó kerül elő, köze sincs ennek hozzá.

Az egyébként természetes, és biológiaiag belénk, emberekbe van kódolva, hogy a saját csaéádtagunkkal, ismerőseinkkel jobban törődünk, míg egy idegent kevésbé sajnálunk. Ezzel nincs semmi baj. Az empátia képessé tesz persze arra, hogy átérezd, amit az idegen ember érezhet, milyen lehet a helyzete.

Én nem vagyok álszent:

alapbesetben engem sem hatnak meg legtöbbször a fentiek, és ehhez a nagyvárosi élet, az emberek, hogy ezekkel gyakran találkozunk, mind hozzásegít, hogy immunissá válj.

Egyszer egy kórházban dolgozó ápoló haverom is mondta, hogy észrevette, mennyit változott: kihalt belőle az empátia, már nem érzi rosszul magát egy sérülten beérkező embertől.

És tudod, ez is normális.

Nem ő van ezzel egyedül, hanem a legtöbb kórházi dolgozó. CSak így tudják ellátnia munkájukat, különben kb minden egyes nap belerokkannának abba, amit átélnek.

Másrészt:

- Csöevesk példája: nekem rettenetesen rossz véleméynem van róluk, mert itt Pesten már túl sokszor futottam bele rossz példába. Nem hazudok, kapásóé 5 sztorit tudnék mondani, ahol végülis ha idejött, segíteni akartam, de kiderült, hogy nem a segtíségre volt szüksége, hanem vagy átverni akart, de legalábbis a pénz kellett hogy eligyák épp. DE olyan is volt, hogy elküldtött valamelyik kb a @#&@-ba, mert mit képzelek énm, hogy kaját adok neki. Pl.

Szóval nálam jobban nincs kiakadva rájuk senki, mert sok közöttük a szociopata, társadalomba beilleszkedni képetlen, és már nem is akaró ember. Aki pár tíz ezer ft-ért megöli a hajléktalan társát ( iylen is volt), csak hoyg kilopja a pénzét.

Nem utolsó sorban aki 10 éve csöves, az nyilván nem is akar dolgozni menni, mert neki ez megfelel.

Viszont abban nem értünk egyet, hogy a fenti minden esetben fennáll.

Mert volt már, hogy egy idős néni kért a kevés nyugdíja miatt, ment a piacra és csak kposztafőzeléket szeretett volna csinálni, de nem volt mr semmi pénze.

Adtam neki aprót, de még azts em fogadta el csak úgy, midnenképpen rámsózott valami kis kacatot, hogy tegyem csak el cserébe, és köszöni szépen. Őt pl sajnáltam, mert nem feltátlenül egymaga tehet arról, hogy 80 éves korában 2 hétre már nincs spénze és kajára sem futtja.

Az is utcára kerülhet, akinek nincs családja, aki segítsen, vagy kihazsnálták.

Ha valóban érdekel, hogy kerül valaki az utcára, beszélgess velük.

Azt sem felejtem el, amikor a hajléktalan magazint- elsőre nem fogadtam el, megszoksából elutasítottam, hogy nem adok aprót.

Majd valamiért a végállomásnál mégis odamentem, hogy tudja mit, kérek egyet.

Az ember elkezdte magyarázni, hogy igen, ez már új kiadás, ő szerkeszette saját maga válogatta a versekkel stb.

A legszegényebb réteg, vagy intézetisek, árváknak pl eleve nehezebb esélyei vannak, akik nem számíthatnak ráadásul rokoni témogatásra, sem felsőoktatásra pl, hogy kitörjenek. Nekik a legnehezebb.

Persze nem azt mondom, az évek alatt ha akar az ember, fel tud kapaszkodni, őket sajnálom.

Aki ezt életvitelszerűen éli, mert a minimálbért így is összeszedi, azt nem.

De nincs ezzel gond önmagában, csak azt tudja az ember sajnálni, amit megismer, amivel valamiylen kapcsolata van. Amíg csak egy idegen, addig nem feltátlenül.