Srácok, miért féltek randira hívni életek csodálatos hölgyét?

"Ennyire fáj a visszautasítás?"

Akinek nem fáj, az miért nem kezdeményez maga?

Mert félénk vagyok. Nem a visszautasítástól félek, hanem egyszerűen csak randira hìvni.

De ha bátorít és érzem, hogy kedvel, érzelmileg biztonságban érzem magam, akkor elhívom.

19-es:

"A "csodálatos" az számomra valami különlegeset jelent. A felsorolt tulajdonságok egyike sem nagyon ritka, még a kombinációjuk sem."

Valószínű ezért vagy egyedül huzamosabb ideig. (Ha jól tévedek, neked volt okos és szép nőd, akit aztán saját bevallásod szerint te dobtál ki:) Biztosan ő sem volt elég különleges neked:)

Mert a visszautasítottság, rosszabb esetben megalázottság érzése érzelmileg fájdalmas, ha sorozatos, akkor még inkább az, márpedig az átlag férfiak nagy százalékban találkoznak ezzel az érzéssel, hiszen férfiként (ha nem vagy a legvonzóbb 20% tagja) rögös úton vezet az út a boldogság felé.

Nem egy visszautasítástól félnek szerintem a legtöbben hanem a sorozatostól, és az ezzel járó nem vagyok elég jó érzéstől. Megértem őket, én is közéjük tartozom, igaz én a félelem mellett egyre inkább a hajlandóság teljes hiányát érzem ezt felvállalni. :D

A kérdés már ott bukik, hogy nincs olyan "életetek csodálatos hölgye" egy nagyon egyszerű okból kifolyólag.

Ha nem velem boldog "életem hölgye" mert nem kezdeményeztem, akkor majd valaki mással lesz az.

Én nem vagyok más boldogságának megrontója, ha ennyire szükségük van őrá.