Hogyan verjem ki ezt az embert a fejemből?

Nagyon el vagyok már keseredve. Tavaly ismerkedtem meg ezzel a sráccal, akivel mintha egymásnak teremtettek volna minket (legalábbis úgy tűnt). Miatta nagyon súlyos döntéseket is meghoztam. Eléggé sokat bántalmaztak gyerekkoromban és egy korábbi kapcsolatomban, nehezen bízom meg bárkiben, és állandóan ezekkel küzdök, ezt már az elején is mondtam neki, hogy ne játsszon velem, csak akkor akarjon velem lenni, ha tényleg komolyan gondolja. Esküdözött égre-földre, hogy kitart mellettem, végigcsináljuk, és komolyan, olyan hévvel vetette magát az egészbe, hogy szinte engem is megijesztett, ilyen szerelmes embert még nem láttam. Úgy tűnt, hogy tényleg az igazi, ennyire nem voltunk közös hullámhosszon senkivel, testileg ugyanez, még külsőleg is mintha egymást egészítettük volna ki. Mondjuk pár dolog már korán szöget ütött a fejembe, hogy mihelyt elválunk, mintha egy full más emberbe vedlene át, teljesen más arcát mutatta a barátai előtt, és nagyon aktív volt közösségi médián, láthatóan csak azt élvezte hogy körbeimádják (nagyon jóképű a saját szubkultúránkon kívüli/belüli mércével is). Emiatt többször is kérdezgettem, mert nem fért a fejembe, hogy aki velem állítólag önmagát adja, miért visel akkor ilyen maszkokat instán, de mindig mellébeszélt. Meg szinte csaj csajok veszik körbe,de egyikről se volt hajlandó mondani semmit, de azt nézzem el, hogy az egyikkel kettesben megy nyaralni egy hónapon belül. Mert hogy amikor az le lett szervezve, én még nem voltam a képben. Voltak problémák ebből, de egyik se tűnt olyan nagynak, voltak nehézségek, de mondtam, hogy ezt végigcsináljuk együtt, nagyon szerettem, és ő is pont így tűnt, nagyon fogadkozott, mondta, hogy én vagyok a tökéletes nő neki, mindig rám várt, bemutatott a családjának, olyan dolgokat valósítottunk meg már pár héten belül, amit mindig akartunk, vadkempingezés meg ilyenek. Aztán egyszer csak, egyik napról a másikra belejelentette, hogy mégse szeret, és inkább csináljunk vissza mindent. Nem mondom, hogy ez milyen hatással volt rá, szinte katatóniába kerültem a döbbenettől. Ő meg átment valami iszonyú önsajnáltatós, álszent időszakba, hogy mennyire szeretne szeretni, de olyan démonjai vannak hogy üldözik, nem jó ember, blabla. Én meg mindent megpróbáltam, olyan dolgokat is magamra vállaltam, amiben nem voltam hibás, egy csomó pénzt költöttem rá, kézzel készítettem olyan dolgot amit szeretett volna, a szülinapjára egyedi ajándékot készíttettem... ő meg ha velem beszélt, csak nyomta az önsajnáló dumát, azzal nem foglalkozott, hogy tönkrememtem, ténylegesen megakasztotta az életem, nem ettem, nem bírtam a munkámra figyelni, annyira összetörte a szívem, mert még mindig abba az emberbe kapaszkodtam, akit megismertem, és kétszer is megpróbáltam véget vetni mindennek, másodjra majdnem sikerült. Akkor kicsit észhez tértem, mondtam, hogy próbáljuk ezt megbeszélni, csak a vonaglás ment, és minden alkalommal, amikor találkoztunk, megcsókolt, meg ölelgetett, de mihelyt elváltunk, azt mondta hogy ez neki semmit nem jelent. ÁLLANDÓAN ivott, és iszik még most is a haverjával, és egyre kevesebbet beszéltünk messengeren. Januárban aztán összefutottunk megbeszélni a dolgokat, és az ágyban kötüttünk ki, és nem kellett volna, de eg csomószor mondta aznap este hogy hiányzom, és hogy szeret... Kérdeztem hogy akkor mi van közöttünk, ő meg erre, hogy nem tudja, de majd találkozzunk. Gondolom, úgy. Csakhogy fészen láttam utána, hogy egy másik csajt nekiállt befűzni, kérdőre vontam, na erre neki állt följebb hogy mi közöm hozzá, az neki a múltkor semmit nem jelentett, ha ő azt mondja nekem hogy szeret, azt nem úgy érti... na akkor tiltottam. De nem lettem jobban sehogy, utána is folyton csak sírtam, annyi mindent adtam neki, mintha a lelkemet adta volna már és nekem semmi nem maradt volna. Ráírtam, hogy sajnálom, hogy túlreagáltam, erre az volt a válasza, hogy tűnjek el az életéből végre. Hát, azóta is össze vagyok törve. Úgy beszélt velem, mintha elárultam volna. De akkor miért mondta januárban, hogy szeret, ő kezdte akkor is, ha rajtam múlik, csak baráti beszélgetés lesz belőle, de ő hozta fel, pedig tudja hogy érzek iránta :( Bármit tettem vagy mondtam, azt mindig úgy hozta ki, hogy az én hibám, neki nem lehetett hibája, én csak démonizálom őt (épp ő tette velem, nem tudom milyen kép él a fejében rólam, de soha, semmit nem ártottam neki). És még most is érte aggódom, ebben a helyzetben, hogy mi van vele és a családjával, de aki ilyen hideg szívvel rázott le, az biztosan nem érdemli meg. Ja és én semmit nem kaptam tőle soha, csak be nem tartott szavakat. Mit tegyek, hogy kiverjem a fejemből, hogy soha nem ő volt az igazi? Mert még mindig azt szeretem, akit megismertem az elején :(