Ha egy férfi beleszeret egy másik nőbe, elhagyhatja a családját, az új nőért?

10.-nek.

Nem rossz az, csak nem szabad házasodni...vagy, egy olyan nőt kell elvenni, aki tudja hol a helye, és nem zavarja.

Ez nem olyan egyszerű kérdés, amit el lehet dönteni csak úgy. Mi 3 éve vagyunk ebben benne és már azt kell gondolnom, jobban járt volna, ha egyszer legalább megdug és elhajít, mert így, hogy nem éltük meg, csak elfojtottuk, egyszerűen képtelenek vagyunk lezárni. Az, hogy én alig bírtam túlélni ezt az időszakot, azt már megszoktam, de hogy ő sincs jól, azt nem tudom megszokni.

Alapból szerintem az embernek azzal kéne élnie, akit szeret, aki mellett nem vágyódik másra. Én olyan vagyok, hogy egyszerre csak egyet tudok szeretni, és mivel őt szeretem, így az én házasságomban nincsen szex már évek óta. (De nálunk már előtte se volt, a mi házasságunk már akkor véget ért, amikor Őt még nem is ismertem.)

De ha elválnak, az esetek nagy hányadában a férfi elveszíti a gyerekeit. Nagyon naiv elképzelés az, hogy majd elég lesz az a heti kiszabott kis találkozó. Különösen, ha az elhagyott fél a másik szülő ellen nevel. De ha ennél nemesebb is és nem akarja a gyerekeket ellene hangolni, a gyerekek pontosan látni fogják az elhagyott szülő szenvedését és haragudni fognak az elhagyóra. Ráadásul a gyerekek úgy élik meg a válást, hogy az elköltöző szülő elhagyta őket is. Ezzel az elhagyottság-érzéssel fognak felnőni és ott lesz bennük egész életükben.

Nem minden család borzalmas, ahol már nincsen szerelem. Nem hiszek abban, hogy a válás a jobb lépés. Igazából nem tudom. Nekem évek mentek el az életemből úgy, hogy nem voltam igazán jelen a gyerekem életében, mert szerelmes voltam és képtelen voltam felhőtlenül játszani vele, amikor kérte. Nagyon mély depressziós időszakok vannak mögöttem és félek, hogy előttem is. Ez nem volt jó a gyereknek, ebben biztos vagyok. De legalább azt nem kellett átélnie, hogy anya vagy apa elhagyta őt.

Én se nagyon tudom elképzelni, hogy boldog tudnék úgy lenni, hogy tudom, hogy a kedvesem a gyerekei után vágyódik vagy akár a felesége után, a régi hétköznapjai után, vagy ha elképzelem, hogy mit élnének át a gyerekei... Lehet, hogy az elején van az az eufória, ami ezt feledteti, de amikor az új kapcsolatban is jönnek a hétköznapok...

Viszont a szerelmet se becsülöm le. Pontosan ez az első látásra szerelem volt velünk is és ezt azért az ember nem él át minden nap.

Van az a pont, amikor az embernek meg kell találnia saját magát, különben a gyerekeiről se tud jól gondoskodni. És ha ezt egy új társ mellett találja meg? Sajnos akkor még mindig ott van a kérdés, hogy a másik szülő mennyire partner a gyerekekkel kapcsolatos kérdésekben. Nemrég láttam ezt a filmet:

https://www.youtube.com/watch?v=m378pzYSe-o

Nem magyarul van, de én nagyjából értettem olaszul. De ezt a jelenetet érdemes megnézni egy ilyen döntés előtt, mert szerintem fordítás nélkül is jól érthető:

4:30-14:17

Van benne egy dal, a kislány énekli az ő kis bőröndjéről, amivel költözik a válás után anyától apához, apától anyához és minden alkalommal érződik, hogy ő egy teher, mert a szülők új partnerei és azok gyerekei ellenségesek vele szemben. A jelenetben a kislány könyörög az anyukájának, hagy maradjon nála, de az anyuka rengeteget dolgozik, nem ér rá. Az anyuka új partnere utálja a kislányt, az apuka új párja ki van borulva, amiért a szilvesztert náluk tölti a gyerek, a kisfiú azt kérdezi, miért megy az ő házukba, miért nem a saját otthonában van. Persze nem minden ilyen sarkított az életben, de ki meri azt mondani, hogy életszerűtlen ez a jelenet és ez a dal, amit a kislány énekel?

Prendo la mia piccola valigia

Fogom az én kis bőröndömet

per andare in un posto strano.

hogy elmenjek egy különös helyre.

Dentro c’é mio papá, mamma lá fuori sta.

Bent van az apukám, az anyukám ott áll odakint.

Prendo la valigetta mia

Fogom a bőröndöcskémet

e vado in una casa conosciuta.

és megyek egy jól ismert házba.

Dentro c’é mamma mia, fuori sta il papá.

Bent van az anyukám, kint áll az apukám.

Prendo la mia piccola valigia,

Fogom az én kis bőröndömet,

vago per le strade, vago per le vie.

vándorlok az utakon, vándorlok az utcákon.

La piccola valigia mia é la sola compagnia.

Az én kis bőröndöm az egyetlen társam.

La sola casa mia, da cui non posso scappar.

Az egyetlen otthonom, ahonnan nem menekülhetek el.

Dove sará la mia casa?

Hol van az én otthonom?

In un mondo cosí grande, non c’é una casa per me.

Egy ekkora nagy világon nincs számomra otthon.

Chi mi dará una casa accogliente,

Ki ad nekem egy barátságos otthont,

come nei miei disegni, come nei miei sogni?

mint amilyen a rajzaimban, mint amilyen az álmaimban?

Dove sará la mia casa?

Hol van az én otthonom?

In un mondo cosí grande, non c’é una casa per me.

Egy ekkora nagy világon nincs számomra otthon.

Chi mi dará una casa accogliente,

Ki ad nekem egy barátságos otthont,

come nei miei disegni, come nei miei sogni?

mint amilyen a rajzaimban, mint amilyen az álmaimban?

Egyszer olvastam itt gyakorin, valaki elmesélte, hogy a férje elköltözése addig tartott, amíg a gyerek be nem lázasodott. És akkor sírva ment vissza hozzájuk. Én is elképzeltem, hogy mi lenne, ha elválnánk és beteg lenne ás lázasan az apja után sírna? Vagy ha az apjánál lenne, utánam? Múltkor nem tudtam megnyugtatni, mert véletlen egy olyan jelenetet látott a Tv-ben és csak az apja tudta elaltatni. Én nem hiszek abban, hogy jobb szülő lennék, mint a férjem, csak azért, mert én nő vagyok. Abban se hiszek, hogy bármelyikünknek is több joga van a gyerekünkhöz.

Vagy vegyük azt az aprócska problémát, ha megint teljes kijárási korlátozás jön hónapokra és csak munkahelyre lehet menni és bevásárolni? Mi van, ha a két szülő nem egy városban, esetleg nem is egy megyében lakik és hónapokig nem lehet majd utazgatni?

Viszont ott van Ő és van köztünk valami csoda, ami nem történik meg az ember életében olyan gyakran. Éltem már annyit, hogy biztosan tudjam, nem múlik el csak úgy és nem kell lebecsülni a szerelmet. Dobjam ki a szemétbe, csak mert nem akkor jött, amikor mindenkinek kényelmes lett volna?

Van egy barátnőm, akit a férje úgy hagyott el, hogy kiment külföldre, megteremtette a "biztos" hátteret, a barátnőm felmondott az imádott munkahelyén és a gyerekekkel a férje után költözött, ahol a pasi közölte, hogy szerelmes. Barátnőm ott állt a gyerekekkel a semmi közepén és jöhetett haza, a munkahelye elveszett, ő és a gyerekek elhajítva, mint egy darab szemét. Totálisan cserben hagyta a családját a férje, anyagilag se segítette őket utána, szegény barátnőmnek meg kellett küzdenie az idegösszeomlással, azóta is gyógyszerezi magát, és anyagilag is talpra kellett állnia, az érzelmi veszteségről nem is beszélve.

Ő tudja, hogy min megyek keresztül az elmúlt években. És azt írta nekem épp ma: (Csak hogy árnyaljam a képet.)

"Én sem tudtam a volt férjemet boldoggá tenni. Van ez így. Szerintem sokkal szarabb dolog így benne maradni egy házasságban. Nekem is előbb kellett volna lépnem.

Légvárra nem lehet egy kapcsolatot építeni. A miénk ilyen volt.

Nem feltétlenül kell úgy intézni a dolgokat, ahogyan az én férjem tette. Kevésbe fájdalmasabban is s el lehet intézni egy kapcsolat befejezését.

Én biztosan önzőbb módon állnék már a dolgokhoz a mostani eszemmel. Én biztosan nem engedném, hogy elmenjen egy ilyen lehetőség az életemben."

De ezt nem azért írtam, hogy ez legyen a végső szó. Csak azt gondolom, azokat kéne elsősorban megkérdezni, akik áldozatai lesznek egy szerelemnek, hogy megérte-e?