Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Szakítani vagy nem szakítani?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítani vagy nem szakítani?

Figyelt kérdés

A párommal 4 éve járok, de már sokszor csinált olyat, hogy akaratán kívül megbántott, mert amúgy elkerülhető lett volna a dolog, de nem gondolkodott előre, eszébe se jutott, hogy nekem az a valami bántó lenne. Meg volt, hogy azt akarta, hogy pozitívan süljön el valami, de úgy fogalmazta meg, hogy teljesen az ellenkezője jött le és pont, hogy megbántott, nem örömet okozott.

Utólag mindig megbánja, de sajnos nem sokra megyek vele.


Már ott tartok, hogy szakítok vele, mert elegem lett az ilyen esetekből. Már sokkal jobban odafigyel erre, mint régen, de ma is sikerült egy ilyet összehoznia. Ma volt az, hogy jót akart, azzal amit mondott, de úgy fogalmazta meg, hogy nagyon megsértett.


Persze ha én bántom meg őt, rosszul esik neki meg felháborodik. Mondtam neki, hogy én hajlandó vagyok változtatni az én hibáimon, de mire mennénk vele, ha ő ugyanazt csinálná?

Már nem egyszer mondta, hogy én érzékenyebb vagyok mint az átlag, pedig néha olyan dolgokkal bánt meg, ami más embereknek, főleg nőknek szintén rosszul esne. Osztottam már meg a bánatom anyukámmal, egykori lakótársammal, sőt itt a gyakorin is és hasonlóképp látták ők is a helyzetet.


Utólag hiába sajnálja, szerintem el se kellene jutni odáig.

Ti elhagynátok ha már sokadik eset lenne?

Nem hetente, de azért nem első? Sok minden másban meg nagyon aranyos, de ezzel már nagyon az agyamra megy.



2021. ápr. 8. 17:14
 1/5 A kérdező kommentje:
És amúgy az fáj legjobban, hogy ha másnak ír valamit, akkor odafigyel, hogy udvarias legyen meg ne sértse meg, de ha nekem ír vagy tesz valamit, akkor meg nem mindig.
2021. ápr. 8. 17:29
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

Szia,

Szerintem mindenképpen időszerű lenne nektek egy komoly beszélgetés. 4 éve vagytok együtt az elmondásaid szerint, ez azért egy elég erős bizonyiték arra, hogy valami mégiscsak összetart Titeket. Mindenképp fontos lenne szerintem, hogy ezt, amit ide leírtál, valahogy elmondd neki, és tisztáznod kellene magadban, hogy mennyire jó neked mellette, és ha nem sikerül ezen javítani, akkor elgondolkodni azon, hogy biztos vele szeretnél-e lenni.

Remélem segített és sose feledd, hogy a kommunikáció, az őszinteség és az empátia az egyik legnagyobb erény kapcsolatok terén ;) Sok sikert és bízom benne, jól alakulnak a dolgaitok :-)

2021. ápr. 8. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Azért leírhatnád konkrétan, hogy mit mondott, mert lehet, hogy tényleg te vagy túl érzékeny.
2021. ápr. 8. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem is segítene, ha mondanál egy példát, amikor megbántott. Lehet tényleg te vagy a túlérzékeny, akkor pedig neked kell változtatni.
2021. ápr. 8. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Egyáltalán nem mindegy, hogy mit mondott.

Lehet, hogy te vagy túl érzékeny, de az is előfordulhat, hogy ő a sudribunkó.

2021. ápr. 8. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!