Még mindig szeretem,és vajon ő hogy érezhet?

Fél éve szakított velem a párom.A történet lényege annyi,hogy iszonyatosan szeretett,rengeteg mindent megtett értem,a probléma ott kezdődött,amikor nem ő döntött a sorsáról,és a szülei befolyásolni kezdték.Nem azt csinálta,amit akart,és én próbáltam őt ösztönözni,mert akárhányszor haza jött a munkahelyéről mindig mondta,hogy gyűlöli,de a család vonalát akarta végig vinni..a szülei lebeszélték mindenről,konkrétan sakkba is tartották,nem lesz autó stb stb. 24 éves,én 20.Én az életem abba a szakaszába voltam,hogy tanultam még.Rossz volt látni hogy állandóan feszült,mert gyűlöli amit csinál,rólam pedig tudni kell hogy pánikbeteg vagyok,és ez,hogy néha besokaltam valamin rá tett egy lapáttal,és megunta.A szakítás előtti este még szeretett,többször is mondta,átölelt,de már éreztem,hogy az lesz az utolsó.Másnap szakított,én nagyon sírtam,ő olyan komoly volt,én még ilyennek életemben nem láttam,mivel előtte rengeteget sírtunk együtt.Nagyon szeretem mai napig is,és még most is megszakad a szívem,hogy ez így alakult,és állandóan magamat hibáztatom,hiányzik,aki volt,mielőtt ez lett.Teljesen megváltozott.Bemesélte azért nekem,hogy a szülei kedvelnek,konkrétan letörölt az egész család.Azóta semmit tudok róla,pedig még mindig érdekel hogy van,mi van vele,de sosem írnék rá.Letiltottam,mert akárhányszor meglátom,belesalyog a szívem,nem mellesleg 10 percre lakik tőlem,és mindig mellettük sétálok el.Amikor szakított utoljára megölelt,megsimogatta a fejem,kissé bekönnyezett.Egyszerűen nem értettem hogy változhatott meg az érzése egy este alatt.Nagyon fáj.Szeretem,mert tudom milyen igazából,de az érzelmes énjét,aki szívvel él,azt elnyomta,és csak a pénzt hajkurássza,meg a sikert.Mit kezdjek ezzel az érzéssel?Nehéz úgy tovább lépni,hogy tudom valójában milyen is..de talán örökre meghalt az a személy akit ismertem.Pedig eleinte mennyit küzdött értem.Persze,megerősített,rengeteget változtam azóta.Hiszen ő is mondta,jobb lesz nekem így,én is erősödök,ő is tud a problémáival foglalkozni,a céljait egyengetni,én pedig álljak egyedül a talpamra,és az összes traumát ami ért életem során,ami megbetegített oldjam meg egyedül.Nekem csak ő volt.Barátok számtalanszor átcsesztek,vagy tettek rám.Azóta dolgozok is,suliba is járok,próbálok kapcsolatokat kialakítani,másoknak segíteni,lenyugodni.Sajnos nyugtatót szedek,mert a pánikok nem múltak el,és tudom,hogy ő igazán büszke lenne most rám,mert nagyon sokat erősödtem,de ezt nem tudom neki már elmondani.Minden szép pillanat eszembe jut,hogy mennyit nevettünk,mennyit sírtunk együtt,hogy mindig őszinték voltunk,mindent megtudtunk beszélni,voltak viták,de valahogy mindig lecsillapodtak.Egy volt a cél,az pedig egy család.De valahol a közös út közben én is,és ő is kisiklott.A különbség még is az,hogy én a régi önmagam maradtam,aki szívvel él,ő pedig teljesen átfordult a másik irányba,csak a pénz a lényeg.Én voltam az első barátnője,és nekem is ő az első barátom,mindent közösen csináltunk,és szerencsére mindketten függetlenek voltunk annyira,hogy sosem függtünk a másikon,megadtuk a teret,hasonlóak voltunk,és most úgyérzem olyan embert vesztettem el,akit nem kellett volna.Szeretem,talán mindig is fogom,mert amíg ő a rossz dolgokat kereste a kapcsolatunkba,addig én mai napig csak a jókat tudom felhozni.Próbáltam mással ismerkedni,de nehéz így,hogy még mindig őt szeretem.Őszintén,még mindig reménykedek hogy visszajön.