Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Egy éve szakítottunk a páromma...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy éve szakítottunk a párommal, de még mindig nagyon hiányzik. Ez normális? Tudnátok segíteni? 27/F

Figyelt kérdés
Még mindig nagyon hiányzik ez a lány. 5 évet voltunk együtt, majdnem 6ot. A 20as éveim első fele csak róla szólt. 1 éve számított velem. Egyszerűen kiszeretett belőlem ez volt az oka. Van ilyen, elhiszem. Békében váltunk el, de persze nem beszélünk azóta. Az utolsó egy évünk eléggé vészjósló volt. Kevés szexuális együttlét, engem sem vonzott már annyira. Rá untunk egymásra. Tudtam jól, hogy egyszer ennek vége lesz. Azt is, hogy rövid időn belül. Ezért nem is terveztem eljegyezni. Az első napok hetek, sőt hónapok egészen jók voltak nélküle. Mára ez más... Ő volt a legjobb barátom is egyeben. Lelki társ, akivel teljesen őszinte lehetsz. Szerettem vele lenni. Ritkán veszekedtünk. Bár a testi vonzalom tényleg erősen kikopott, de ez más volt. Ő értett meg csak igazán. És elfogadott. Olyannak amilyen vagyok, az összes gondommal együtt. Mostanában rengeteget gondolok rá. Nagyon hiányzik. Bárcsak vissza lehetne kapni a régi életemet. Tudnátok tanácsot adni egy ilyen erősen depresszív helyzetre?

2022. jan. 5. 03:58
 1/3 anonim ***** válasza:
82%
Milyen a szociális életed? Milyen gyakran találkozol barátaiddal?
2022. jan. 5. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
61%

Nagyon ismerös amit irsz, mi közel 10evig voltunk együtt, ami fel eve ert veget. Vele osztottam meg örömömet, banatomat, a mindennapokat, a munkahelyi problemakat, a csaladi dolgaim, egyszoval tenyleg mindent. A testi kapcsolat mar nalunk sem müködött....

Mi beszeltünk azota is, heti 1-2x, neha talalkozunk. Nagyon jo viszonyban vagyunk, ugy erzem Ö a legjobb baratom, lelki tarsam, a masik felem. Ami fura, hogy mar nem csokkal köszöntjük egymast, ezt nehez megszokni.

Tudom.. en sem tudok igy tovabblepni, es Ö sem, viszont nem tudom elkepzelni az eletem nelküle. Ördögi kör ez.

Ami segit, ha lefoglalom magam. Keress uj hobbit, tanulj uj szakmat, nyelvet, jarj el tarsasagba. Ami valami leköt, addig kevesebbet fogsz ra gondolni.

2022. jan. 5. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%
Ez már csak ragaszkodás. Ha felismerted hogy az utolsó egy év sem volt már jó, akkor ne bánkódj rajta. Tedd félre, egy fejezet lezárult, és engedd, hogy jöjjön egy sokkal jobb fejezet. Önismeret, önfejlesztés, szórakozás, kikapcsolódás, barátokkal minőségi idő. Hidd el, elsőkörben tanulj meg egyedül jól lenni, aztán jöhet bármi 🙂
2022. jan. 5. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!