Mit kellene tenni, érdemes vele tervezni? Bocsi, elég hosszú lesz.

Párommal 8 éve vagyunk együtt, ebből 3 éve élünk közösen és még iskolás korunkban jöttünk össze. Azóta már mindketten végeztünk az egyetemmel is, ő korábban, de nem dolgozik, csak otthoni mezőgazdaságban, ami lássuk be nem folyamatos és nem rendszeres munkavégzés. Én később,és most kezdtem dolgozni. A probléma az, hogy nagyjából már nincs élete sem. Dolgozni tavasszal és nyáron dolgozik többet, amikor van munka, máskülönben nagyjából csak számítógépezik, képes napokat ki sem mozdulni, csak enni kel fel a gép elől. Mostanában már reggel 10-kor, ha nem hamarabb odaül és este 10,11-ig képes maradni, majd az ágyban még a telefont nyomkodja vagy Tv-zik. Barátai vannak, de csak virtuálisan beszél velük, már nem találkoznak, csak én vagyok neki és a szülei. Van egy kutyánk, de csak egészségügyi sétára hajlandó elvinni, azt is csak akkor, ha én nem érek rá és sokszor még azt is megerőltetőnek érzi. Ha megkérem, hogy porszívózzon fel, vagy menjen el a boltba, többnyire megteszi, de van hogy morog érte és nem végzi el, ha pedig nem kérem meg az adott dologra, akkor tuti nem csinálja meg. Pl. képes napokig elnézni a szárítón a ruhákat, inkább onnan öltözik, nem zavarja, hogy én 13 órát dolgoztam, van hogy kaját se csinál (van azért, hogy meglep), nem mosogat. Volt, hogy a kiolvadt hús leve melléfolyt a hűtőben és ott állt, büdösödött, én pedig direkt hagytam, hogy észrevegye és megcsinálja, de inkább megvárt vele engem. Én szeretnék többet saját főtt ételt enni, de ő lustaságából adódóan a legtöbbször vagy rendel, vagy készételt vesz.

Ez a magatartása rettenetesen zavar és nem tudom, megéri e maradni vele továbbra is. Egyébként szeretem, nagyon sok mindent köszönhetek neki, mert nélküle nem tartanék ott, ahol és nagyon jó arc, sokat tudok vele nevetni. Beszéltünk már a jövőről, szeretne gyereket - elvileg tőlem -, de egyébként semmi hajlandóságot nem látok arra, hogy a kapcsolatunk az együttélésen túl tovább fejlődjön és a legrosszabb, hogy az ő elmondása szerint sem érdekli túlzottan semmi a világban. Pl. én szeretnék utazgatni, azt mondta, hogy ha megtervezem az utat, eljön velem mert én szeretném, de nem igazán dobja fel a kedvét a dolog, nem lesz izgatott, inkább csak a kísérő szerepét töltené be.

Azért is vagyok bizonytalan, mert tudom, hogy én sem vagyok tökéletes. Én is lustább típus vagyok, de van erőm leküzdeni azt. Tehát nincs kedvem sokszor nekem se nagy sétákat venni a kutyával, de megteszem, ha van időm mert tudom, hogy felelősséggel tartozom érte és neki szüksége van rá. Vagy az utóbbi időben meghíztam, de rávettem magam a változtatásra, tudatosabban (igyekszem) étkezni és edzeni is eljárok.

Vagy pl. (sajnos) engem kevésbé érdekel a politika, nem nagyon tud velem erről beszélni, ő naprakész információkkal rendelkezik. Tudom, hogy ezzel nem nyújtok neki kielégítő partnerséget, hiszen nem tudunk magasröptű beszélgetéseket folytatni ezzel kapcsolatban.

Utóbbi másfél évben sokszor vitázunk azon, hogy nekem nem tetszik ez a hozzáállása, de ma már nem érdekli, hogy engem zavar és inkább elvagyunk úgy egymás mellett, hogy mindketten meg vagyunk sértődve. Ha bezsélni akarok erről vele, akkor nem lehet, mert mindig oda jutunk, hogy "már megint itt tartunk". Fejben úgy gondolom, hogy ez nem fog megváltozni, de valahol mégis magamban keresem a hibát, hiszen nem tudok rá hatni, lehet azért nem jegyez el pl., mert nem tart rá méltónak amiatt, hogy többször elégedetlenségemet fejezem ki a stílusa miatt. Ráadásul mivel ő ilyen, ezért engem is kevésbé érdekel, hogy mi van. Értem ezt úgy, hogy most a munka kapcsán vizsgázni készülök és már 3 hete szanaszét hagyom a papírjaimat. Ha tudnám, hogy van igénye a rendre, akkor elkraknám minden nap végén, így viszont hagyom.

Jaj nem tudom mi legyen, csak azt, hogy nagyon nem érzem jól magam amiatt, hogy ez egyre többször előjön bennem.