Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » 1 évvel szakítás után sem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

1 évvel szakítás után sem tudtam túllépni!?

Figyelt kérdés

Bő 1 éve szakítottunk exemmel, első komoly kapcsolatom volt, több mint 2,5 évig voltunk együtt, konkrétan már az esküvőről beszéltünk, hogy 3 éven belül össze akarunk házasodni, tulajdonképpen együtt is laktunk az utolsó időkben már.


A szakításnak az oka kissé komplex, de alapvetően a fő probléma a rengeteg veszekedés volt. A sok veszekedést be kell látnom, én kezdeményeztem, de a barátnőim álltak a háttérben, mert 1 éven keresztül MINDEN NAP azt hallgattam, hogy én jobbat érdemlek és ne hagyjam a sunyiskodását, álljak ki az igazamért.


Iszonyatosan megviselt a szakítás, pszichiátriára kellett járnám, nyugtatókon éltem 3 hónapig, egyszerűen nem tudtam sem akartam elfogadni, hogy többé nem vagyok azzal az emberrel, akivel elképzeltem a jövőmet.


Nem segítette a tovább lépést, hogy az exem 1-2 héttel a szakítás után látható teljesen jól volt már és randizgatott azzal a lánnyal, akiről azt mondta, hogy nem kell félnem tőle, mert csak barátok.


Tavaly az ősz beköszöntével elhatároztam, hogy megpróbálok túllépni az exemen, eleinte próbáltam egészséges keretek között tenni, pszichológushoz jártam, önfejlesztő csoportokba jártam, újra elkezdtem röplabdázni, minden egyes nap journaleztem, kiírtam magamból az érzéseimet, láthatólag mindent megtettem és továbbra sem voltam jól.


Új barátokra tettem szert, akik belevittek a bulizásba, az esti életbe és iszonyatos mértékben és tempóban elkezdtem pasizni. Ez az időszak mindössze 4 hónapot foglalt magában, de ebben az időszakban volt messze a legboldogabb és ekkor teljesen azt éreztem, hogy VÉGRE sikerült túljutnom az exemen.


Ennek a következménye viszont az lett, hogy 4 hónap alatt több, mint 30 sráccal szexeltem és ennek a duplájával, nagyon körübelül 60-al csókolóztam.


A 4 hónap elteltével rájöttem, hogy megbántam, hogy ennyi fiúval voltam és újra elkezdtem keresni önmagam és kevésbé önpusztító életmódot folytatni.


Csakhogy az elmúlt 1,5 hétben folyamatosan az exemmel álmodok, mindig én kérek tőle bocsánatot a viselkedésemért és mikor felébredek az álomból, többször is sírtam.


Egyszerűen szörnyen bánt, hogy annyit veszekedtem vele és nagyrészt miattam lett vége a kapcsolatnak. Próbálok nem a múltba visszatekinteni folyton, de a szakításunk óta rengeteg sráccal voltam és egy nem tudott annyira megfogni, hogy a szexen kívül mást el tudtam volna képzelni vele.


Bármilyen jó tanács, saját sztorik? Mindenféle segítséget megköszönök!



2023. aug. 12. 21:27
 1/3 anonim ***** válasza:
29%

Én ellátogatnék pszichológushoz és magamra fordítanak az időm, ha jót tenne meg győzni is mennék, ha segítene, meditálás, jóga, sport, különböző hobbik, új hobbik, munka is segítenek és hogyha jobban lennék, nem mardosna a fölösleges lelkifurka (hiszen átvágott), boldogabb, elehedetebb lennék az életemmel, akkor kezdenék el ismerkedni!

(De mindenképpen olvasgatnék az emberi kapcsolatokról5, hogy még egyszer ne fogják ki olyan valakit, aki átver és ram fogja.)

2023. aug. 12. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
(*győzni? :D gyóni, gyónás)
2023. aug. 12. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Istenem, mintha a saját sok évvel ezelőtti történetemet olvasnám. Nálam kb. 1,5 év után lett jobb.

N

nov. 24. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!