Hogyan kezeljem ezt a szituációt?

lassan 4 éve együtt vagyunk a párommal. 16-17évesek voltunk, amikor összejöttünk, érettségikor szakított velem 2 hónapra. Azalatt nem találkozott mással, mert elmondása szerint ,,túlságosan tisztelt" engem ahhoz. Novemberben egy depressziósabb epizódja alatt megint majdnem szakított velem de az 5 órás séta végén, rájött hogy erre nem áll készen és együtt is maradtunk. Azóta minden rendben volt, többször is mondta, hogy már nem érzi ezt a késztetést, hogy más emberekkel legyen egyáltalán. Egy utazás után kb 2 héttel ezelőtt, viszont nagyon távolságtartó lett velem. Nem válaszolt, de volt amikor kedves volt, volt amikor nem. Aztán felhívott és elmondta, hogy fél attól, hogy ez a kapcsolat olyan jó, hogy sokáig,évekig,örökké eltarthatna. Mondta, hogy tudja, hogy meg fogja bánni azt, hogy elenged és 1000%ig biztos benne, hogy gyűlölni fogja magát. Viszont, nem így képzelte a fiatal éveit. Mondtam, hogy találkozzunk beszéljük meg, de nem akart mert tudja, hogy amint találkozunk belémesik és ezzel minden vissza a régi kerékvágásba amit ő nem akar. Mondtam, hogy adok neki időt, azt mondta az nem ugyan olyan mintha egyedül lenne. Azt mondta, hogy amikor együtt vagyunk, tudja hogy szeret és velem akar lenni, akkor nem tudja amikor egyedül van. Szeretni akkor is szeret de előjön belőle ez az érzés,hogy fiatal ehhez. Tudok ezzel bármit csinálni? Volt bárki hasonló szituációban? Nagyon fáj és kétségbe is vagyok esve, pont azért mert tudom, hogy amúgy mennyire jól megvagyunk, most költöztünk volna össze és terveztük az életet és tudom, hogy komolyan gondolta. Tudok bármit csinálni?