Szakított velem a barátom pár napja, túl sokat veszekedtünk, azt mondta nem bírja tovább így, mit tegyek hogy hassak rá hogy újrakezdhessük? Hogyan cselekedjem?

Gondolom túl sokat hisztiztél, hogy mit miért csinál, féltékenykedtél, számonkértél.

A férfiak nem szeretik ezt, és hidd el, ha két év nem volt elég, hogy változtass ezután sem fogsz tudni.

Engem legalábbis nem tudnál meggyőzni, hogy változtatni tudnál, hisz ilyen a természeted. Oka volt azoknak a veszekedéseknek, ugyanúgy folytatódna ezután is.

Felejtsd el, lépj túl rajta.

28/n

Én is voltam hasonló helyzetben mint ti, csak nekem nem volt elég bátorságom. Kéne tanuljak a volt pasidtól...

Szerintem jobb ha hagyod, mert 2 év elég idő ahhoz, hogy kiderüljön működőképes vagy sem a kapcsolat? Mindig 2 emberen áll, mindig ugyanannyi kompromisszum, ragaszkodás, türelem kell. Ha nem így van, akkor az egyik szenved a másik uralkodik.

Tudod, amikor a sok hisztit nem bírtam már és szakítani akartam, örökké zsarolgatott, hogy én nem szeretem ha ennyiért szakítanék, és mivel nagyonis szerettem, annak ellenére, hogy nagyon rossz volt, és tudtam semmi értelme folytattam. És nem kellett volna, mert ha én olyan hisztiket váltok ki belőle az neki sem jó.

És ami a legszomorúbb, hogy annyira nem volt bátorságom időben kilépni, hogy elvettem feleségül, reméltem helyrejönnek a dolgok. De fenét, sokkal rosszabb: hisztik, dühkitörések, lehülyézéseket kapok, és oda jutottam, hogy semmi önbecsülésem nincs, teljesen elhidegültem, csendben szenvedek és már megcsókolni sem tudom... És tudod, egy házasságból már nem olyan könnyű visszafordulni, időben kellett volna felébredni és a sarkamra állni.

Előző vagyok.

Szerintem hagyd, és keress olyat aki nem ezt váltja ki belőled. Ez így neked is szenvedés, neki is. És magamból kiindulva elhiszem, ha ő sem lát reális esélyt a változásra.

Ne érts félre, nem azt mondom, hogy te vagy a rossz, mert lehet olyan ember aki valamiért nem hisztiket vált ki belőled.

A feleségem is azzal asszociál örökké, hogy a volt pasijával milyen jól megvoltak. Most meg örökös dühkitörései, hisztiei vannak. Tehát annak ellenére, hogy egy ragaszkodó és béketűrő ember vagyok, mégis ezt váltom ki belőle, és mással ment neki. Habár akkor miért is lett vége...?

Viszont én is szenvedek, mert túl sok esélyt adtam, reméltem, és bizony soha senki olyan csúnyán mint ő nem viselkedett velem. Sőt az előző kapcsolatom tökéletes és harmonikus volt viszont volt egy alapvető dolog ami miatt közös megegyezéssel és békésen szakítanunk kellet.

Illetve van egy lány akit kb 10 éve ismerek jó barátom, és ebből kifolyólag ismerjük egymás realitását, nem csak kapcsolati kozmetikázásból... Kb 5-6 éve bennem kezdett több lenni, de ő akkor még nem tudta mit akar. Vártam pár évet, nagyon furcsa érzés volt mintha azt éreztem volna, hogy megvan életem párja. De nem volt elég türelmem kivárni amíg ő is megérik erre. Féltem, hogy vakon várok hosszú éveket, aztán ott maradok egyedül. Most meg egy közös barátunktól tudom, hogy sokat sír miattam, nagyon bánja, hogy nem adott esélyt, és azt mondja soha nem fog egy olyan rendes fiút találni mint én. Na félreértés ne essék, ezzel nem a májam hízik, hanem fály, hogy otthon meg én vagyok az akit mindenért szarni szapulni lehet, ordítani hisztizni és mindennek ami létezik lehordani. De sajnos ez a keresztem, egy elrontott élet és a bátortalanság bére. Ezt azért írtam le, hogy láss egy példát, es ennek tükrében gondolkozz.

Persze ha lehiggad, és látja, hogy nagyon elkeseredtem igér fűt fát... De már nem hiszem, mert akkor változott volna valami... Viszont házasságból már nem nagyon van visszaút...

Hagyd menni, mindkettőtöknek jobb...