Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Mennyi idő után keressem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyi idő után keressem ismét? Vagy ezzel már elrontottam?

Figyelt kérdés
Két év után szakított velem a barátom, mert túl sokat veszekedtünk: ő érzéketlen volt, én meg hiányoltam ezt. Engem nagyon meglepetésként ért, soha nem mondta, hogy ekkora baj van, azt mondogatta, hogy még sosem volt senkivel ilyen jó. Egy hét szünettel kezdtük, utána egy hétvégét együtt voltunk, én erőltettem, hogy bebizonyítsam, nem veszekednék vele, aztán a hét végére azt mondta, inkább hagyjuk egymást, már nem hisz bennünk, nem szeret, de azért azt mondta, még gondolkodik. Egy hét múlva hívtam, hogy mi újság? Azt mondta, nem tudja. Ismét egy hét múlva felhívtam, akkor azt mondta, hogy nem hiányzom neki, jobb nélkülem, vége. Akkor nagyon elküldtem a fenében, mert telejsen összeomoltam. Ez volt lassan két hete. Nem kellett volna, de megörülök a tudattól is, hogy ő nincs velem. Karácsonykor írtam neki, csak kedvesen egy rövid üzenetet, hogy remélem, jól van, de nem válaszolt. Én nagyon szeretném őt visszakapni. Légyszi olyanok ne írjanak, akik azt mondják, hagyd a fenébe, tudom, sokan mondják. Én annak kérem a tanácsát, aki szerint még van remény, és főleg abban, hogy most ezzel a heti egy beszélgetéssel "elronottam" azt a "lenyugvási" időszakot, amit javasolnak, 3-4 hetet? Mindig felkavartam, főleg, hogy két hete még meg is bántottam, azért nem válaszol? Ha lecsillapodott benne a veszekedések miatti rossz érzés, akkor még előjöhet benne a sok szép emlék, és felhívhat még? Én most nagyon elhatároztam, hogy nem keresem, ha kell, hónapokig, hogy érezze a hiányomat, mert eddig nem is érezhette igazán, mert hívtam hetente... (25l) Ez jó ötlet? Vagy van valakinek jobb ötlete?

2012. dec. 28. 13:00
 1/3 anonim ***** válasza:

Semmi képen ne keresd!! Ennyi idő nem tűnik el nyomtalanul.

Úgy is keresni fog! Csak várd ki!! Ne beszélj vele a múltról, csak légy nagyon szexi, mosolygós, vidám, ha taliztok...

Ja és megkérhetnél valakit hogy a randi alatt hívogasson...:D

Te ne vedd fel, csak mondjuk harmadjára... És mondjál bele a telóben annyit hogy ... Jaj nagyon édes vagy , majd még beszélünk! Puszi!

Aztán mosolyogjál kedvesen, és kérj elnézést, és kezdj el vmi másról, beszélni gyorsan hogy ne legyen ideje faggatózni. Ha gondolod az adott időpontban ha eljön, én hívogatlak szívesen! :D

Tuti rádmoccan gyorsan ha még egy kicsit is érdekled!!!

2012. dec. 28. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem is hagynod kéne.

Ha tényleg nem szeret már, és folyton zaklatod, magadnak is ártasz, semmivel se jutsz előbbre. Ha pedig van még remény, előbb-utóbb úgy is keresni fog téged. De ne táplálj hiú reményeket, mert annak csak sírás lesz a vége.

Addig is kitartás!

2012. dec. 28. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat és a biztatást! Várok türelemmel, és bízom benne, hogy keresni fog. És amikor megtörténik, bevetem magam teljes erővel.
2012. dec. 29. 12:30

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!