Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Történt már veletek olyan,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Történt már veletek olyan, hogy egyszer csak rájöttetek, már nem szeretitek a párotokat?

Figyelt kérdés
Nálam ez történt, hónapok alatt eljutottam oda, hogy már nem érzek iránta sok mindent. Csupán azt, hogy sajnálom, mert nem érdemelném meg. Ő nagyon szeret engem, és csak szenved azóta, hogy elmondtam az érzelmeimet. Tudom, hogy nem állapot ez, nem lehet húzni sokáig, de egyszerűen nem tudom, mit tegyek. Tényleg nagyon jó hozzám, csak úgy éreztem, hogy egy év után, nem tudja teljesen megérteni a gondolataimat. Persze ezt nem is várhatom el tőle, de ez miatt mégis úgy érzem, hogy szakadék alakult ki közöttünk. Az utóbbi időben nem is tudtunk elbeszélgetni komolyabb témákról, mintha elbeszéltünk volna egymás mellett. Lehet, hogy soha többé nem találok egy ilyen figyelmes barátot, de ezt már nem tudom folytatni. És az is bánt, hogy így ''kiszerettem'' belőle..lehet, hogy bennem van a hiba. Volt valakinek hasonló tapasztalata?

2014. márc. 31. 13:47
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
#8 nem a távolság volt a baj?
2014. ápr. 2. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

8-as vagyok.

Nem volt baj a távolság, jó a közlekedés (Sopron-Budapest) csak sajnos időnként átkerültem folyamatos műszakba, akkor nem tudtunk találkozni, ebből volt több vita is.

2014. ápr. 2. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!