Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Teljesen összeomlottam szakítá...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Teljesen összeomlottam szakítás után, majdnem pszichiátriára kerültem.7 hónap után is miért ilyen rossz?

Figyelt kérdés

Mindent vele képzeltem el, építgettük a közös jövőnket. Már terveztem az eljegyzést a 2. évfordulónkra, mikor a lány kidobott mint egy kutyát, és próbálta megmagyarázni, hogy az utolsó 1 év nem is volt jó velem, és már rég nélkülem tervezett. Ráadásul telefonon szíkított. Most van ennek 7 hónapja, de azóta sem találom önmagam, sok hajam kihullot, eltűnt a mosolyom, minden ismerős szerint rossz irányba változtam meg. Jártam fél évig pszichológushoz, pasi léltemre sírógörcsöket kaptam. Ezelőtt a kapcsolatom előtt semmi ilyen baj nem volt, mosolygós, pozitív fazon voltam. De most ebből semmi nem maradt. Hogy tudta velem ezt művelni? Álompár voltunk, minden ismerős, barát irígykedett, hogy milyen boldogok voltunk. Eléggé kisebségi komplexusos volt a lány, de én büszke voltam rá, hogy Ő volt a párom, és ezt ki is mutattam. Sok-sok közös élmény, romantika, stb. Spontán megleptem egy virágcsokorral, meg hasonlók. Családja is nagyon szeretett engem, imádtam náluk lenni.


Most ezek után hogy tovább? 29 éves vagyok, előttem az élet, de majdnem 1 éve egy lelki roncs vagyok. Egyedül a munka az, ami boldogít, igaz nem fizetnek meg hű de jól érte.


Valaki járt már ebben a cipőben? Úgy érzem, hogy a személyiségem egy részét is elvesztettem vele együtt...



2014. szept. 28. 16:52
 1/6 anonim ***** válasza:

Ha az mondja egy éve már nem volt jó...


Nem volt korrekt veled az idohuzas miatt de egyértelmű többre vágyik mint amit tudsz neki adni. Lényegtelen hogy anyagi javak, vagy emberileg,szex terén stb.


Lépj tovább!

2014. szept. 28. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Igen, bár nem szakításos dolog volt. De úgy éreztem kihúzták a szőnyeget a lábam alól.


Lehet, hogy úgy érzed sokat vesztettél, ez azért van, mert még nem látod miket nyertél, tanultál ebből a helyzetből.

Azt tudod tenni, hogy nem teszel semmit. Hagyod, hogy átjárjon ez az érzelem, és elmúljon magától. Kitisztuljon minden. Foglalkozz magaddal, figyelj magadra, ha kedved van kényeztesd magad. Könyv, masszázs, sport, városnézés.

Ezen felül kerüld el, hogy róla beszélsz másoknak. Vége. Nincs értelme.


Racionálisan gondolom beláttad, hogy a lány nem szeretett, így nem lett volna boldog a házasság.

2014. szept. 28. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Hát nem undorító dolog, amikor így átvernek; amikor szíved-lelked beleteszed a kapcsolatba, és mégsem becsülik meg? Gondolom, nagyon kényelmes volt neki melletted. Bizonyára szépen lassan "öntudatra ébredt", pont olyan módon, mint ahogy a gyerekek önállósodni kezdenek. Az is ilyen fájdalmas a szülőknek.


Ideje egy önálló, felnőtt nőt keresned, aki már ismeri saját magát, az elképzeléseit a jövőre nézve, és nem szorul a támogatásodra. Mert valószínűleg a volt barátnődnek csak az kellett, hogy valaki istápolja, amíg végleg kikeveredik a (kései) kamaszkorból.


Nem érdemes bánkódni miatta, és a továbbiakban megbízni sem érdemes benne, akkor se, ha barátként hívna. Te mindent megtettél, amit lehetett, így hibáztatnod sem kell magad.

2014. szept. 28. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
28 éves a csaj, nem 18... :S
2014. szept. 29. 08:27
 5/6 anonim ***** válasza:
Azt hiszem emlékszem is, hogy már tettél fel erről kérdést… Amúgy egyetértek Előzővel! Amikor írtad, hogy kisebbségi komplexusos volt…hát ebből nekem az jött le, hogy csak az egóját akarta veled fényeztetni! Mikor látta, hogy te mennyire beleszerettél és mennyire odavagy érte, úgy gondolta, hogy most már jöhet egy számára jobb. Megjött az önbizalma nőként. Ebből a szempontból nem érdekes hány éves. Amúgy undorító az ilyen ember, hiszen téged csak "használt". És eldobott mint egy tárgyat, mikor már nem volt rád szüksége. Nem érdemli meg a szeretetedet, meg hogy miatta tönkremenj.
2014. okt. 11. 02:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Mit dolgozol?
2014. nov. 10. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!