Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Nem tudom, hogy szakítsak-e a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem tudom, hogy szakítsak-e a barátommal. Vélemény?

Figyelt kérdés

Először is tudom, hogy nem itt kellene megkérdeznem, mert én ismerem a kapcsolatunkat, de egyszerűen tanácstalan vagyok.

Ő az első komoly barátom és nagyon sok csalódás ért előtte, ezért azt hiszem még mindig nem tudok teljesen megbízni benne. Több, mint fél éve vagyunk most már együtt, és úgy érzem már kevésbé érdeklem őt. Eleinte minden nagyon jó volt, éreztem, hogy törődik velem. De az utóbbi időben alig látom, úgy érzem neki minden előbbre való nálam. Én pedig egész nap csak rá gondolok, folyton vele lennék, mindent hozzá igazítok.

Ő viszont simán elvan azzal, ha úgy alakul, hogy 2-3 napig nem találkozunk.

Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem érzem, hogy szeret, csak tudom, hogy ő nekem sokkal fontosabb, mint fordítva. És elég nehezen tudom elviselni, folyton attól félek, hogy szakítani fog velem és lassan már az együtt töltött időt is teljesen elrontom azzal, hogy minden apróságon megbántódom. Nem akarok szakítani vele, de egy kicsit úgy érzem, azért sem menne, mert félek, hogy soha többé nem találnék senkit.

18L



2014. okt. 15. 18:05
 1/7 anonim ***** válasza:
aha
2014. okt. 15. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
mond el neki mit érzel
2014. okt. 15. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
aha
2014. okt. 15. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Ezt pont ugyanígy mondd el neki is!
2014. okt. 15. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

aha.

Nem tudsz benne megbízni,és fél éve vagytok együtt.eleve nem értem hogy tarthat eddig egy kapcsolat így.

2-3 napig nem halsz bele ha nem látod,neki is kell a tér.Szerintem ez csak felesleges hiszti.De jobb lenne vele megbeszélned érted.VELE BESZÉLD MEG,NE SZAKÍTS,HANEM BESZÉLD MEG!!!!!!!!!!!!

2014. okt. 15. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Ti lányok nagyon érdekesen vagytok bekötve. Nálam is az volt, hogy a barátnőm váratlanul szakított velem, aztán másnap, leültünk megbeszélni a dolgokat és elmondta hogy mi nem volt jó neki, mi hiányzott, mit volt a problémája. Én csak ennyit mondtam erre: Nem lehetett volna ezt még akkor megbeszélni mikor esedékes volt a probléma? Nem lehetett volna ezt közölni velem, ahelyett hogy elfolytja magában és a végén csak annyit mond hogy szakítani szeretne? Komolyan mondom, nem értelek titeket. Persze ez a legkönnyebb megoldás hogy szakítasz vele, ahelyett hogy elmondanád neki a problémád és megbeszélnétek. Őszintén: miért nem beszéled meg vele? Nem értelek titeket!
2014. okt. 17. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Igazatok volt, meg is beszéltem vele a dolgot, de ő szerinte ez hülyeség, minden rendben. Azóta 2 találkozónkat is lemondta, egész hétvége alatt kb 2 percet beszéltünk, azt is fb-on. Biztos vagyok benne, hogy gond van, de félek szakítani vele, hiszen nagyon szeretem.
2014. okt. 19. 19:07

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!