Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogy tudnék kimászni ebből?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy tudnék kimászni ebből? Hogy tudnám végre felfogni?

Figyelt kérdés

A volt pasimmal fél éve szakítottunk. Nem volt egy nagy szerelem fél évig voltunk együtt. Jól kijöttünk, de rajta nem éreztem/láttam hogy szeretne, nem annyira foglalkozott velem mint elvárt lett volna. Voltak érzéseim, de visszafelé nem igazán kaptam, így részemről a szex sem ment úgy.

Szakítottam vele.

Majd maradtunk barátok, amit ő vetett fel. Gondoltam ez annyit takar, hogy köszönünk és nem leszünk rosszban. Feltételeztem hogy tudom kezelni. Ebből az lett hogy elég gyakran felhívott, de olykor nyomatékosan kijelentette hogy barátok vagyunk. Nos ezt nagyon rossz volt hallani. Ami egy ideig ment is, míg be nem feküdtem az ágyába (elgyengültem)

Most az van, hogy nappal húgom/ barátok vagyunk, este d.gom. (olykor)

És nem tudok rá haragudni, hogy kihasznál, ... mert egyfelől én hagyom, másfelől meg nyílt kártyákkal játszik és nem tudok semmit a fejéhez vágni, mert kivédi azzal hogy nem kötelező, vagy hogy én nem ígértem semmit.

Annyiszor megfogadtam már hogy takarítom az életemből!!!

Vagy hogy nem megyek el hozzá többet.

De én hülye mindig elgyengülök!

Tudom hogy csak pótlék vagyok neki, a qvája magyarán szólva. És tudom hogy nem ez kell nekem, ennél több vagyok, .. de mégis mért csinálom akkor ezt??!! Ahelyett hogy végérvényesen elhajtanám!

Majdnem mindennap felhív, vagy beugrik a melóhelyemre. Akkor miért?? Azért mert barátok vagyunk. Akkor ha barátok vagyunk, miért akar szexelni velem? Mert nincs más. És ezért tartja fenn ezt a barátság dolgot.

Vagy én már nem tudom, mert ahhoz sincs erőm hogy mindezt megkérdezzem tőle. (valószínűleg azért, mert tudom hogy mit mondana és nem n jönnék ki "győztesül") Csak ki akarok már ebből lépni, mielőtt mégjobban sérülnék lelkileg!!!

Segítsetek kérlek!!!

30/n


2015. aug. 12. 12:37
 1/3 anonim ***** válasza:

Ne legyél vele barát, rúgd ki teljesen az életedből,ez nem élet így. Nem kell barátnak lenni egy ilyennel. Ez egy genyó.

Légy már nagyobb önbecsüléssel magad felé.

2015. aug. 12. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Nagyon jól tudod mit kell tenned. Nézd, én megértelek. Nekem is volt egy 1 éves kapcsolatom, ami után mi is ezt csináltuk, és én is még éreztem szerelmet. :( De egyik nap betelt a pohár, és megmondtam neki, hogy hagyjon békén.Új életet kezdek. Nagyon fájt meghozni ezt a lépést, de így utólag látom mennyire jól tettem. Ha egy ilyen önző "kapcsolatban " maradsz csak lelkileg fog felőrölni.Hidd el van nagyon sok kedves normális férfi még a világon, aki többet tud adni ennél, és boldoggá tud tenni. Ne hagyd magad kihasználni. Lépj ki ebből !
2015. aug. 12. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Gyenge vagy és hülye, de ezzel sokan vagyunk így. Sajnos nincs csodamódszer, el kell vágnod a szálakat és abbahagyni, amit csinálsz. Ha tudod, hogy nem kéne, és nem is kényszerít senki, akkor ne csináld. Ennyire egyszerű.


Gondolkodj el, hogy miért csinálod, hogy pontosan mi az, ami visszahúz hozzá, vagy hogy miben lenne más az életed, ha ott hagynád végleg, mivel lenne rosszabb, mint most. Biztosan van valami a háttérben, a viselkedésed alapján valami miatt "megéri" vele lenned.

2015. aug. 12. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!