Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Már másfél hónapja szakítottun...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Már másfél hónapja szakítottunk, de egyáltalán nem akar szűnni az égető érzés. Ötletek a "hogyan továbbra? "?

Figyelt kérdés

8 év együtt töltött idő után szakított velem a barátnőm azzal az indokkal, hogy már nem úgy szeret, mint régen és úgy érzi ellaposodott a kapcsolatunk. 17 évesen jöttünk össze, fiatalok voltunk még. Nekem ő volt a 3. kapcsolatom, neki én voltam az első. Mindkettőnknek az első komoly kapcsolata volt. Rengeteg nehéz időszakon átmentünk, érettségi, egyetemi évek, államvizsga..

Most, mikor mindkettőnknek volt munkahelye, fizetése, szóba jött az összeköltözés, ami már régóta hiányzott nekünk... azonban ő szakított. Azt mondta szeret, de már nem úgy mint régen, szeretne élni, ismerkedni akar még, ki akarja magát próbálni mással is. Sajnálja, hogy ilyen fiatalon ismerkedtünk meg. A szakítás óta eltelt másfél hónap, járok szórakozni, beszélgetek lányokkal, járok edzőterembe.. De egyáltalán nem múlik az iránta érzett szeretetem, sőt..Vágyom rá.

Szakításkor mondta, hogy az is lehet csak időre van szüksége és észhez fog térni. (mézed madzag effektus, tudom..)

Nem lovagolok a dolgon, lesz ami lesz. De ez, hogy bárhova megyek, bármit csinálok ott van a fejemben, kezd megviselni. Ötletek, hogy jobb legyen?

25/F



2015. okt. 19. 13:21
 1/9 anonim válasza:

Hát ez nagyon ismerős..

Óriási szerencséd van, hogy ez 25 évesen derült ki, irigyellek érte!

Nálam 6 év együttjárás és 15 év házasság (!) után bukott ez ki, s 40 évesen kezdhettem elölről.


Igazából örülj tehát neki, hogy most ment el, s nem később; biztos lehetsz benne, hogy a kialakult vágyakozás benne előbb-utóbb felszínre tört volna. Ha utóbb, az további elvesztegetett éveket jelentett volna.


Egyetlen dolgot tehetsz: gyászold meg tisztességgel a szerelmeteket, ha szoktál, akkor sírj, majd gyűjtsd össze az összes szerzett tapasztalatot, jót és rosszat is, amit megéltél vele. Jó ha ezeket le is írod magadnak, később még jó hasznát veszed.


Azt nagyon jól teszed, hogy eljársz, de még ennél is jobban kösd le a figyelmed; szorítsd minimálisra az egyedül töltött időt, ha megteheted, csak aludni és tisztálkodni járj haza, próbálj ki új dolgokat, kezdj valamit tanulni, szerezz új ismerősöket - ismerkedj, flörtölj :)


És egyre nagyon vigyázz: véletlenül se járj ő utána, hogy mi van vele, kivel van, mit csinál. Mert akkor azonnal véged van, visszaesel a gyászba. És esetleg olyat fogsz megtudni, ami még nagyobb fájdalmat okoz. Minél kevesebbet tudsz róla, annál jobb.


Ha véletlenül, valami csoda folytán úgy alakulna, hogy visszajönne (ahogy írtad: mézesmadzag), neked kell nemet mondani! Mert ne feledd: ami miatt most elment, az nem változik meg, bármikor újra bekattanhat neki.

2015. okt. 21. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim válasza:
Nem vigasztal, de hasonló állapoton mindnyájan keresztülmegyünk az életünk során, csak nagyon keveseknek jut ki az, hogy elsőre kölcsönösen tökéletesen választanak és akár egész életükre együtt maradnak. Nálam is volt olyan, hogy 10év házasság után találtam meg az igazi szerelmet, mindketten elváltunk egymás miatt, de egy év után tudtam, hogy nem fog működni a hölgy állandó és teljesen indokolatlan féltékenysége miatt. El is hagytam Őt, miközben majd' megőrültem. Engem egy másik közbenső kapcsolatom mentett meg az őrülettől. Később újra összeköltöztem a régi nejemmel,akivel ma sem szeretjük egymást. Most is tanácstalan vagyok, mert a közös ház összeköt bennünket, és nem tudunk szabadulni egymástól.
2015. okt. 21. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi hozzászólásokat. Tudom az ész érvek azt mondják hagyjam rá, keressek mást... Próbálok így tenni, de nem olyan egyszerű. Ráadásul tegnap felhívott... Hogy hogy vagyok, miújság velem? Sokat gondol rám, és szeretne találkozni és beszélgetni. Nem akartam bunkó lenni, vagy talán elgyengültem, de belementem. Pénteken beszélünk, érdekel mit szeretne.

Flörtölni szoktam, nincs is vele baj, már 2 tel.számom is van... Viszont legbelül nem érdekel más..még.. Csak Ő.

2015. okt. 22. 10:11
 4/9 anonim válasza:
Ez még sajnos sokáig így lesz,de az idő mindent megold. Később gondolj vissza erre a mondatra!
2015. okt. 22. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim válasza:
Mi újság? Mi volt pénteken?
2015. okt. 27. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Találkoztunk, beszélgettünk mindenről, hülyültünk. Azt mondta hiányzom neki és szeret... De több időre van szüksége, hogy biztos legyen magában, kitisztuljanak a gondolatai teljesen. Azt is mondta, hogy találkozgat egy sráccal, semmi extrát ne képzeljek el, de tetszik neki a szitu, hogy csapják neki a szelet. Ezután elküldtem melegebb éghajlatra, és megmondtam neki hogy csak akkor hívjon fel, ha kettőnkről akar beszélgetni. Azóta semmi kommunikáció, amit nem is bánok.
2015. okt. 30. 14:15
 7/9 A kérdező kommentje:

Milyen igaz a mondás, hogy az élet útjai kifürkészhetetlenek... :)) Szakítás után egy csomó kalandom volt, plusz egy 5 és egy 8 hónapos kapcsolat.

És hogy mi a pláne? 1 hete kértem meg a kezét annak a lánynak, akiről a kérdésben írtam. 8 hónapja újra együtt vagyunk, 6 hónapja együtt élünk. Gondoltam kiírom, hisz sokan vallják "csak a töltött káposzta jó felmelegítve" nézőpontot! :)

2018. szept. 16. 15:21
 8/9 anonim ***** válasza:
Azta! Sok boldogságot!
2019. júl. 31. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
U de ekomoly, azota is minden oke? Gratulalok
2019. dec. 15. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!