Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogy lépjek túl rajta? Újra...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lépjek túl rajta? Újra akarom kezdeni az életem, de hogyan tegyem?

Figyelt kérdés

Megpróbálom röviden leírni. 25 éves vagyok, a barátom 27, 8 éve együtt voltunk és együtt is lakunk, nekem ő volt az első és azt hittem, hogy az utolsó is. Mindegy, többször átvert, elveszett a bizalom, úgy bánik velem, mint egy cseléddel, már beszélgetni sem tudtam vele, mert ideges lett és ordítozott vagy nem mondott semmit. Az a baj, hogy még mindig szeretem, de már többet sírok, mint nevetek, őt ez nem érdekli, sőt, már semmi együttlét nincs közöttünk. Többször is írtam már ki erre az oldalra kérdést és mindenki azt tanácsolta, hogy hagyjam el...


A szüleim gyűlölnek, évek óta nem beszélünk, így hozzájuk nem költözhetek, de azt érzem, hogy rám itt már nem vár semmi, mert se munkát nem találok, se új embereket, nincs mellettem senki... Talán a nagynénémhez tudnék költözni, aki elvált és Budapesten kezdett új életet, nagyjából hasonló dolgokat éltünk meg mindketten, és ott munkát is találnék...


Érzett már valaki így? És hogy alakult a sorsa? Még nagyon friss a dolog és legszívesebben csak bőgnék, ugyanakkor itthagynék mindent... Csak az első lépést megtenni a legnehezebb, nem tudom hogyan és hol kezdjem... Az exemet is nem tudom hogy fogom lezárni magamban, mert úgy érzem meghalnék, ha mással látnám... Mit tegyek?


2016. szept. 7. 22:52
 1/5 anonim ***** válasza:

"Többször is írtam már ki erre az oldalra kérdést és mindenki azt tanácsolta, hogy hagyjam el... "


Gondolom nem véletlen, ha ezt írja mindenki! Te tudod mit akarsz, de ennek így semmi előremutatása szerintem. Menjél szépen Budapestre, dolgozz. Új helyen könnyebb is felejteni.

2016. szept. 7. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Miért nem próbálsz más emberrel kapcsolatot létesíteni? Még akkor is, ha csak egy kis időre szól.
2016. szept. 7. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

"Az exemet is nem tudom hogy fogom lezárni magamban, mert úgy érzem meghalnék, ha mással látnám..."


Eggyel több ok arra, hogy soha az életben ne is akard látni többet. Szedd össze a holmidat, aztán indulj Pestre, már holnap.


Emlékszem a korábbi kérdésedre. Sajnálom, hogy azóta még mindig ugyanott tartasz. A te életedről van szó. Az elvesztegetett idődet soha senki nem fogja visszaadni neked.

2016. szept. 7. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
8%
súlyos hibája az embernek, ha saját maga helyett mást próbál megjavítani: egy gyereknek nagyon aktívnak kell lennie ahhoz, hogy egyik szülője se álljon vele szóba..... itt valami nagyon nincs rendben a részedről
2016. szept. 8. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
"A szüleim gyűlölnek" - ezt hogy sikerült elérned? Ez az első dolog, amin megakadt a szemem. Ne haragudj, de tényleg érdekelne a válasz, mert szerintem rendezni kellene a soraidat feléjük is.
2016. szept. 8. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!