Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » A volt "barátom" akivel...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A volt "barátom" akivel szinte 7 évig voltunk együtt, annyira hülyére vett, hogy nem bírom feldolgozni? (hosszú)

Figyelt kérdés

10 éve ismerem, akkor jöttünk össze. Én akkor 26, ő 31 éves volt, egy szórakozóhelyen ismerkedtünk meg. Egy hónap után jöttünk össze, ám miután megtörtént a dolog, egyre kevesebbet keresett. Találkozni is csak hetente 1-2 alkalommal ért rá, ami kezdett gyanússá válni. Én sajnos nagyon beleszerettem, magányos is voltam, akkor még barátaim is alig voltak, így próbáltam minél több időt vele tölteni, persze sikertelenül. Folyton ígérgetett, hogy karácsonytól jobb lesz, májustól jobb lesz (mezőgazdaságban dolgozik). Emellett elvárta, hogy ne járjak el sehova, de barátok híján így ez nem volt egy nagy kérés... Nyáron aztán elegem lett a várakozásból, és felvettem a kapcsolatot a rég nem látott ismerősökkel, barátokkal, akik nagyon megörültek nekem és már nem érdekelt, eljárkáltam velük. 1 év után - mivel még mindig szerettem a "barátom" és a helyzet sem változott, mármint akkor se ért rá jobban - , elhagytam őt és összejöttem egy másik sráccal. Kiderült, hogy az új srác nem akar semmi komolyat, csak barátságot, így egyedül maradtam. Ezt megtudta az exem és utána újból összejöttünk! Ekkor már jobban ráért, de még mindig semmi komoly nem volt, együtt alvás is csak pár havonta... Ezután majdnem 6 évig együtt voltunk, felmerült már összeköltözés is, nyaralni is elmentünk, de valami nagyon furcsa volt. Minden este szinte hazament az anyukájához (vele él együtt a mai napig), mert korán kell kelnie. Közben meg tök jó fej volt, szeretnivaló, kényeztető, én pedig őrülten szerettem, sajnos, amit gyűlöltem magamban, mert elment mellettem az igazi élet... Igen, én hülye, teljesen a hatása alatt voltam, nem tűnt fel, mennyire gáz, hogy alig töltünk együtt időt, hol van esténként... Mígnem az egyik barátja kitálalt nekem! A "párom" minden hétvégén ment bulizni és ott rendre felszedett valakit, főleg egy éjszakára. Több nővel tartotta mellettem a kapcsolatot, húzta a fejüket, szinte egy háremet tartott fent. Mellette engem - meg gondolom a többi nőt - a munkával való sok elfoglaltsággal etetett. Hab a tortán, hogy 7 év alatt be se mutatott a kedves mamának, mikor nála voltam, mindig ügyelt rá, hogy anyuka ne legyen otthon, ha tudta, hogy jön haza, már ott se voltunk!

Ezután persze nem is volt kérdés, hogy otthagyom, és akkor megismertem a mostani férjemet. Azóta nem hagy békén, és nem zaklat, hanem lelkileg terrorizál. Éjszakánként felhívott és részegen kiabál, hogy megcsalom, hogy már nem szeretem és hogy ő mennyire velem akar lenni! Ez megtörtént kb 8-9-szer, azóta éjszakára ki van kapcsolva a telefonom. Ha összefutunk, mindig ajánlatokat tesz, hogy ő kíván, parancsolgat, hogy azonnal hagyjam ott a férjem! Tegnap ismét összefutottunk véletlenül, akkor már nem is akartam észrevenni sem, de utánam futott és beszámolt, hogy neki új barátnője van, ha már én megcsalom - a férjemmel -, és az új barátnője nekem egy ismerősöm - történetesen pár ÉVE említettem neki, hogy van egy csaj, akit nagyon nem bírok, név szerint - és ez az elmebeteg f megjegyezte a nevét és azzal próbál felhúzni, hogy összejött a csajjal! Annyit mondtam neki, hogy te beteg vagy és továbbmentem.

Mélységesen csalódtam és szomorú vagyok, fogalmam sincs, ki ez az ember valójában és mégis hogy lehettem ennyire ostoba, hogy szeretem és hittem benne:( Már 2 éve próbálok ezen túllépni, jutalmam a hülyeségemért, hogy nem tudok már bízni, kb üldözési mániám van, hogy át fog verni a férjem is egyszer, stb. Mit kellene tennem, beolvasni neki? Mert én 2 éve nem keresem, meg semmi, nem foglalkozok vele, ő jön utánam:(


2016. okt. 24. 11:06
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
SZerintem ne foglalkozz a régi "barátoddal" és úgy fogd fel, hogy legalább "csak" 7 évet pazaroltál rá és nem többet, így elég időt lehettek együtt a férjeddel. Barátnőid nincsenek, akikkel esetleg kibeszélhetnéd ezt? Mert szerintem ez sokat segítene, ha unalmassá rágnátok egymás között a témát és utána csak a jó dolgokra koncentrálnátok. Azt a gyökér barátodat meg tiltsd le mindenhonnan, és ha meglátod az utcán inkább próbálj másmerre menni, nehogy meglásson, egy idő után majd megunja, hogy te le.szarod. A férjedben meg bízz meg, biztos jól ismered, ha a feleségül mentél hozzá, ez a h.lye pasi már az elején se volt komplett amit te is észrevettél
2016. okt. 24. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Azért fél-1 év anyunak be nem mutatás után el lehetne gondolkodni egyébként.

Lehet, megkönnyebbülsz, ha beolvasol neki, tedd akkor azt.

Én feljelenteném zaklatásért, erre figyelmeztetném vagy valahogy msáhogy megrémiszteném...

2016. okt. 24. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
Persze, minden gyanús volt, meg furcsa - volta előtte 3 hosszabb kapcsolatom, 2-2-3 évig, de annyira akartam hinni neki és bízni benne, mert belé voltam életemben először igazán szerelmes, balszerencsémre! Borzasztó érzés volt, utáltam őt, gyűlöltem, amiért nincs ott, de tudtam, nem akarom otthagyni, mert mindenkiben őt keresném! A férjemmel iszonyú nagy mázlim volt, régről ismertük egymást, pont egy olyan időszakomban közeledett felém, amikor megcsömörlöttem ettől az egész sz.rságtól, amibe az exem rángatott és akkor elhatároztam magam, hogy kész, vége és szerencsére sikerült is. Igen, sajnos a tudatalattimból nem tudom őt kitörölni, azért van még rám hatással. Barátnőknek ki tudom panaszkodni, ők már az elejétől fogva nem szimpatizáltak vele, de mindig úgy voltam vele, hogy majd megváltozik, majd később másképp lesz minden és magammal is jól elhitettem ezt!
2016. okt. 24. 12:07
 4/10 A kérdező kommentje:

Jó volt ide is kiadnom magamból, kiírni, oldani a feszültséget, amit a friss élmény okozott, esetleg még hogy más talán magára ismer és kiugrik egy hasonló helyzetből...

Járt más is így, aki itt van és olvassa?

2016. okt. 24. 12:08
 5/10 anonim ***** válasza:
Pszichológus?
2016. okt. 24. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
bevonnám a férjem, szükség esetén a haverokat. egyszer kellene vele rendesen elbeszélgetni. Úgy, hogy értsen. Nem gondolok fizikális agresszióra, de ha mondjuk ti vagytok 4-en, ő egyedül és nem tud elmenni a helyről és meg kell hallgasson benneteket, akkor bizonyosan érteni fogja mit mondotok.... lehet akár szülőket is bevonni, akár az ő anyukáját is... meg kell értenie, hogy nincs semmi keresnivalója a környezetedben. amúgy létezik távoltartási végzés is, azt ilyen esetben simán kiadják és ha megszegi a szabályt, akkor a rendőrük viszik el.
2016. okt. 24. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

Hát sajnos nagyon megszívtad ezzel a görénnyel. Tudom utólag könnyű okosnak lenni, de azért a be nem mutatás, együtt nem alvás, állandó hazamenetel már fél-egy év után szakítóoknak kellett volna lennie. Neked az kellett, hogy egy hatalmas konkrét válóok derüljön ki, mert az apró "nem stimmel" jeleket nem vetted.

De most inkább a jövő felé nézz. Mindenképpen mond ezt el másoknak, mert tudod ez már zaklatás. És az ilyen elmebetegek szoktak egyik pillanatról a másikra úgy elborulni, hogy egyszer csak már többet nem érsz haza.

Első körben a férjeddel beszéld meg, aztán akár rendőrségre is mehetsz. Konkrétan semmit nem fognak tenni, de legalább lesz már nyoma.

Volt ilyesmi helyzetem (annyi különbséggek, hogy "csak" pár hónapot voltam az illetővel), ott egy több emberes hatásos elbeszélgetés (úgy ahogy az előző írja, fizikai bántalmazás nélkül, csak több emberrel odamenni és elbeszélgetni) történt és az illető leállt. Te semmiképp ne legyél ott, mert akkor neked kezd majd el rimánkodni, te belemész a vitába és máris szócsata lesz belőle. De neked az kell, hogy a férjed és még pár haver odamenjen, közöljék vele mostantól a közeledbe se menjen és ennyi.


Beteg az egész ember, már az életstílusa meg az egész történet miatt, mindenképpen tartsd magad távol tőle.


Sok sikert.

2016. okt. 24. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Én is a férjed és pár barát bevonását javaslom, egy alapos verés, általában megoldja ezeket a gondokat.
2016. okt. 25. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat. A ráijesztés és elbeszélgetés valóban hasznos lesz, ha tovább folytatja!

Pár nap eltelt a posztom óta, azóta jobb már. Nem kattogok annyit a személyiségén, meg a régi dolgain, a mostani szemétségein, az iránta való maradék érzéseim is remélem, hamarosan elmúlnak, végre már csak undort kezdek érezni iránta!

2016. okt. 27. 11:15
 10/10 anonim válasza:

Mi a férjed véleménye erről az egészről?

Mennyi idősek is vagytok?

2016. nov. 6. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!