Elképesztően nehéz helyzetben, amikor minden döntéssel derül valaki, hogy lehet jól dönteni?

Párommal lassan két éve leszünk együtt. Nekem ő az első pasi az életemben, neki én már a sokadik lány. Viszonylag hamar költöztünk össze, és bár egyikőnk sem mondható „könnyű esetnek“, nagyon szeretjük egymást, és a kisebb nagyobb vitákat-nézeteltéréseket leszámítva jól megvagyunk. Viszont én hónapok óta úgy érzem, hogy tényleg csak megvagyunk, már nem vagyok szerelmes. Emberileg szeretem és tisztelem őt, de már nem szerelemmel. Ezt volt, hogy finomabban említettem neki, de erre csak sértődés volt a válasza, nem lehetett beszélni vele, csak azt mondta, hogyha nekem ez nem tetszik, hagyjam el. Persze máskor azt mondja, hogy nem tudna nélkülem élni, és a sok (futó) kapcsolata után most boldog igazán először.

Van egy barátja, helyesebben mondva inkább csak ismerősök. Egy közös ügy kapcsán kezdtem el beszélgetni ezzel a sráccal, és bár természetesen mindig csak az adott témáról beszéltünk, másról nem, én mégis elkezdtem hozzá vonzódni, és akárhányszor találkoztam vele, késztetést éreztem rá hogy megcsókoljam. Bár ő nem él kapcsolatban, azon kívül, hogy egy közös ismerősünknek azt mondta, szép lánynak tart, és sokszor „ugrat“ is, mikor találkozunk, nem kezdeményezett soha, tiszteletben tartja gondolom, hogy együtt vagyunk. Borzalmas a lelkiismeretem hónapok óta, rengeteget fáj a fejem azóta, mióta elkezdtem érezni valami vonzódást ehhez a sráchoz, és nem tudom mitévő legyek.

Nem tudom, hogy maradjak-e ebben az inkább (részemről) baráti, de szeretetteljes kapcsolatban, vagy ugorjak ki, nem tudva a biztosat, hogy ez a srác egyáltalán akarna-e tőlem valamit, vagy jobb lenne-e vele?

Tudom, nem ide kellene írnom, de annyira tanácstalan vagyok. A barátnőimnek, senkinek nem szeretnék erről beszélni, inkább megőrizve a személytelenséget, a Ti véleményetekre lennék kíváncsi!