Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Valaki tud léleknyugtatásra...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Valaki tud léleknyugtatásra valamit? Nem alkohol és társaira gondolok.

Figyelt kérdés
Három éve vagyok/voltam együtt a párommal, két évvel ezelőtt úgy volt, hogy összeköltözünk, mikor már kinéztük a házat összeköltözésre, és minden stimmelt, akkor visszamondta az utolsó percben, pár napom volt albérletet találni, mivel lemondtam a sajátom. Végig azt mondta, hogy ő beteg, ami igaz volt, és hogy jobbat érdemlek, és nekem majd jobb lesz. Két év után két hónap keresgélés után találtunk egyet, valahol tudat alatt mindig féltem, hogy ismét megcsinálja, de bíztam benne. Úgy volt, hogy megyünk aláírni már a szerződést, és előtte húsz perccel közölte, hogy nem jön és szakít velem, mert én jobbat érdemlek, úgy, hogy pár napom van ismét elköltözni a mostani lakásból. Sajnos ismét belecsúszott egy komoly betegségbe, ami ismét az életébe kerülhet, az érzelmeim alapján így már inkább azt mondanám, hogy utálom, hogy több év után ismét megcsinálta, de ha objektíven nézem, akkor pedig valahol megértem, mert tényleg súlyos a betegsége, és tudom, hogy szeret, tehát pont fordítva, mint másnál, ahol az érzelmeik befolyásolják. És valószínű pont ugyanezt tenném, ha a helyében lennék. Viszont én sokkal kitartóbb vagyok, lehet azért, mert férfi vagyok, és soha nem adnám fel, mindig küzdenék.
2017. máj. 19. 09:11
 1/6 anonim ***** válasza:

Szomorú...remélem nem valami gyógyíthatatlan betegség.

Én a jógát ajánlom, nekem többször segített már, amikor megrángatott az élet.

2017. máj. 19. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Nekem a cicám, a sport és a csalán tea segít a nap végén. Nem dohányzok, nem iszok, mégis tudom kezelni a stresszt.
2017. máj. 19. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Írták a sportot, mellé estére citromfű tea, elalvás előtt/közben nyugtató zajok, zörejek hallgatása (a jutúbon vannak ilyen videók: eső, vihar, tenger, szél, stb.)


De mindenekelőtt hagyd abba a küzdést, értelmetlen.

2017. máj. 19. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Ja, és egy jóféle multivitamin, megspékelve magnéziummal. Ennek köszönhető, hogy ép ésszel csináltam végig a válásomat.
2017. máj. 19. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Macskáról jut eszembe, pont azt terveztük, mivel én imádom a kutyákat, hogy ha sikerült összeköltözni, egy-két héten belül lesz kutya, én anélkül nehezen élek. De végül is nem zárja ki semmi, hogy otthon ne legyen nekem akár egyedül kutyám. Abban biztos nem csalódom.
2017. máj. 19. 10:09
 6/6 anonim ***** válasza:

De figyelj, ha nem vagyok indiszkrét, depressziós az illető?

Mert ahogy látom, nem megy neki a komoly elköteleződés, kötődési problémák vannak nála.

De mindegy.

Szerintem keress pszichológust, segíthetne feldolgozni neked a történteket. És kapcsolódj ki, igen, máshogy nem megy.

2017. máj. 19. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!