Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » 7 év után szakítok vele. Jól...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

7 év után szakítok vele. Jól teszem vagy megbánom?

Figyelt kérdés

Ő az első nagy szerelmem, előtte senkivel nem jártam.

20 éves voltam, amikor összejöttünk.

3 éve vettünk közösen egy házat, azt újítjuk.

Sajnos a kapcsolatunk, talán pont a sok munka miatt az utóbbi időben eléggé megromlott.

Rájöttem, hogy akármennyi újabb esélyt adok magunknak nem lesz jobb.

Nem vagyok boldog, és látom rajta, hogy ő sem az. Szerintem nincs értelme folytatni, mert ha később összeházasodunk és lesz gyerek, nem biztos, hogy az megoldás lenne.

Találtam albérletet, közöltem vele, hogy el fogok költözni. Azóta összetört. Sokat sír, könyörög, hogy maradjak vele, mondja, hogy meg fog változni. A baj az, hogy már nagyon sokszor mondtam neki, hogy el fogom hagyni, akkor mindig kedves volt és két napig tartotta magát, aztán minden vissza a régi kerékvágásba.

Most, hogy ez már biztos, nem akarja elhinni. Fogadkozik, hogy minden másképpen lesz, de én ezt már nem akarom kivárni. Neki is telnek az évek, nekem is, szerintem most még újra lehet kezdeni, ha nagyon nehéz is.

Azt sem tudom, hogy így kell e ezt csinálni, vagy hogy jól teszem e, hogy elhagyom, mert sajnálom nagyon őt is, és azt a sok pénzt, amit belefektettem a házba.

De sajnálatból nem maradhatok vele ugye?

Házam, meg talán lesz másik...

Vagy nem tudom... Családtagok két táborra oszlottak. Akik támogatnak és biztatnak hogy kezdjem újra.

És azok, akik azt mondják, hogy ne legyek ilyen ostoba, hogy otthagyom a házat, meg hogy úgy sem fogok ilyen normális férfit találni még egyet.

Sajnos semmi közös nincs bennünk. Teljesen más az érdeklődési körünk.

Mi van, ha szembe jön az aki valóban az igazi?


Gyötrődöm én is, mert azért nem egyszerű 7 év után...


2017. aug. 29. 15:20
 1/6 anonim ***** válasza:
Csak megszoktátok szerintem egymást. De egy kísérleti kis különélés talán jót tenne.
2017. aug. 29. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Ha semmi közös nincs bennetek, és az összes eddigi javítási kísérlet kudarcot vallott, akkor ez a megoldás. A ház fele neked jár, ne hagyd ott neki!
2017. aug. 29. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
mondjuk ha eddig sem volt bennetek semmi közös,akkor felesleges volt házat venni. amúgy gondolom le van papírozva, vagy egyik kifizeti a másikat vagy eladjátok és feleztek
2017. aug. 29. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
88%

Őszinte leszek, nap mint nap hallgatom a hozzád hasonló sztorikat. Ugyanaz a kaptafa, adott a kapcsolat, adott egy konfliktus, adott egy rossz gondolkodás és máris dobni akar mindenki mindenkit.


Tisztázzunk valamit: azzal, hogy ide írsz már te magad is elismered, hogy nem szakítani akarsz. Ezzel én is egyetértek amúgy. Nem ez a megoldás... nézzük miért.


Házad lesz másik. Párod is lesz másik. Ha lépsz, fixen. Ha nem, akkor is. Ezt jól látod... nagyjából amúgy ennyi a korrekt tartalom a posztodban.


A többi rossz. Gyötrődsz, szenvedsz, boldogtalan vagy. Csupa olyan gondolat ami alapvetően negatív. Ha jól értem, te a kedvességet(?) hiányolod mert bár írtál vagy 20 mondatot, de a sérelmed nem nagyon említed (így azért nehéz konkrétan segíteni). De ugye közben boldogtalanságról is írsz, amiről nem világos, hogy csak reflektálás a kedvesség kérdéskörére vagy ez is egy 'hiba' a mátrixotokban.


Kezdjük ott, hogy nincs olyan, hogy életen át tartó boldogság. A boldog pillanatok kifejezés sem véletlenül így szól, hogy 'boldog pillanatok'. Azért nincs, mert az ember ezer féle érzéssel rendelkezik, aminek egyik pici része a boldogság érzése. Ezeket csak ideig-óráig tudod megélni, de ez így normális is. Ez alól persze vannak kivételes esetek, mint pl. a csecsemőkor vagy a szerelem. De ezek torz, kiszolgáltatott állapotok amiket ha fenntartanál egy életen át, és nem halnál bele a kémiájába, akkor fixen busz elé ugranál vagy szimplán leugornál valami veszélyes helyről (lásd MDMA használókat pl. - röviden, enyhülnek a korlátok ebben az állapotban és olyan dolgokat is megteszel amiket fixen nem tennél meg tisztán)


Minden kapcsolatnak vagy egy dinamikája, egy folyamata ahogy működik és zajlik. Képzeld el, vannak olyan szituációk amikor külső hatásra (pl. házfelújítás, közeli rokon halála, gyermekszületés) is változhatnak az érzéseink. Amellett, hogy amúgy is hullámzó a bioritmusunk. Képzeld el úgy mint egy tengeri hullámot: te vagy az egyik, a párod a másik. Hol lent vagytok, hol fent, hol pedig külön-külön mozogtok. Te most teljesen lent vagy, a párod picit feljebb és máris születik a konfliktus, hogy téged senki nem ért meg (nem is feladata a párodnak, de ez másik történet).


Most te bele készülsz esni a mai fogyasztói társadalom egyik legnagyobb hazugságába, hogy mindig van jobb, mindenki pótolható és eldobható. De valljuk be, ez legalább akkora hazugság mint pl. a szerelem hajkurászása. Önmagad csapod be.. Mindig lesznek nehézségek egy kapcsolatban. Ezek a problémák a következő párodnál is elő fognak jönni mert ezekért te is felelős vagy (egyrészt azért mert úgy éled meg ahogy, másrészt mert indukálod is)


De kanyarodjunk vissza még a boldogsághoz is egy picit. Te most azt mondod, a párod feladata boldoggá tennie téged. Pedig a valóság az az, hogy nem. Te boldogtalan leszel akkor is ha ő már nem lesz. Boldog pedig nem attól leszel 2-3 év múlva (mert annyi fog kelleni ennek a szakításnak a feldolgozásához) múlva mert ő nem lesz, hanem mert fogsz magaddal annyit foglalkozni, hogy észreveszed az értékeidet (amit most is megtehetnél, de te inkább másban keresed a hibát. Ha nem lesz a párod, akkor meg már nem tolhatod rá ezt a felelősséget... )


Nyugodtan írhatsz privátot is ha megoldások érdekelnek bár akkor picit több infót kell írnod.

2017. aug. 29. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
66%

7 év után már család vagytok. Nem írtál semmi igazi váló okot.

Másik férfival sem lesz jobb csak más.

2017. aug. 29. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Én is 7 év után szakítottam (25 évesen), nem bántam meg! Nálunk is volt könyörgés bőven, de már évek óta nem voltam boldog, csak telt az idő és lusta voltam lépni, mi is totál ellentétek voltunk, teljesen máshogy képzeltük el a jövőt.. :/

1 év múlva már megszületett az első gyermekem és boldogan élek valaki mással-

2017. aug. 29. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!