Volt olyan párotok, aki nem volt hajlandó elfogadni a szakítást, és utána is folyton kajtatott utánatok, hogy menjetek vissza hozzá?

Volt, vagyis a szakításunk után hetekig azt éreztem, hogy valaki figyel, követ. Az első exem még két év után is privát számról szórakozott, naponta akár 8-10-szer is. (Utólag a barátnője vallotta be, hogy bizony ő volt az elkövető.)

A második exem meg kimondottan paranoiás típus volt. Közös ismerősöktől jött a hívás, hogy megint mit csináltam őkelmével, miközben már együtt sem voltunk. :D Szóval volt olyan kedves hazugságokat terjeszteni az "internetes barátai" között rólam hónapokkal a szakításunk után. Persze erre is akkor jöttem rá, amikor durván másfél évvel később az exbarátjával és másik három volt barátnőjével (akik idő után szintén rájöttek, hogy egy féreg) együtt söröztünk.

De ezek kismiskák voltak azokhoz az esetekhez képest, amelyekben ténylegesen zaklatják az exek a delikvens nőket/férfiakat.

Ha elviselhetetlenül zaklat, akkor szerintem nyugodtan hívj rá rendőrt, ijeszd meg.

Inkább mondanám azt, hogy én voltam olyan, aki ment a másik után. Bár számomra csak az első nagy szerelemre volt igaz. Az első komoly kapcsolatomra.

Mindkettőnk hibája volt, az hogy miként ért véget a kapcsolat. Volt nem rég egy barátnőm, őt is megpróbáltam vissza csábítani, de ott inkább az volt a gond, hogy végig érződött, hogy nem szeretett engem.

Úgy mond picit kihasznált csak. Ennyi a lényege.

Amúgy pasi vagyok, mielőtt valaki privátot akarna írni.

Azért olyanokat nem csináltam mint az első leír. Volt, hogy olyan helyre mentem, ahol együtt voltunk, és véletlen belefutottam. És volt olyan is, hogy távolról megláttam és kissé sunyin, de figyeltem őt.

Zakatolt a szívem és fájt is egyszerre, mert tudtam, hogy már nem érdeklem. De ez is inkább tényleg ahhoz köthető, hogy első komoly szerelmem volt és nem teljesen magától dobott. Befolyásolták :/.

De soha nem ártottam senkinek se, nem bántottam soha, nem mentem oda hozzá és nyávogtam neki, hogy fogadjon vissza. 2# hozzászóló voltam.

Az első igazi nagy szerelmem.Nem sok időt töltöttünk együtt, de azt élveztük.Aztán úgy közel 1 év után rájöttem, hogy nem fog menni,nem férek bele az életébe, ami a munkájából,a haverokból,rokonokból állt, így szakítottunk.Később vissza akarta könyörögni magát,de tudtam hogy nem menne.

Ezt elfogadta és lezártnak is tekintettem a dolgot,csakhogy többször is véletlen összefutottunk,nem túl forgalmas helyeken,így gyanússá vált hogy mégsem volt véletlen.Aztán egyik nap a kedvenc helyemet látogattam meg,egy kis tavat ahol egy farönkön üldögélve bámulok, gondolkodok.Egyszer-kétszer vele is elmentünk amikor még egy pár voltunk.

Ő is pontosan ott ült.Eléggé meglepődött,amikor meglátott

És kiderült hogy hetente többször is kijár oda.

Nem kérdeztem semmit.Elüldögéltünk csendben egy órácskát.Azóta nem láttam.