Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Két hete szakítottunk. Vissza...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Két hete szakítottunk. Vissza lehet még csinálni?

Figyelt kérdés
Nekem sajnos olyan a természetem, hogy hirtelenharagú vagyok és lobbanékony, és egy időben (pl. összeköltözés után) elég sokat veszekedtünk a párommal apróságokon (így utólag azt mondanám, hogy butaságokon). Neki ebből elege lett és akkor majdnem szakítottunk, de aztán végül mégis együtt maradtunk. Eltelt azóta már félév és most volt egy nagyobb veszekedésünk, ami szakításhoz vezetett, mondván hogy én nem tudok megváltozni. De ez nem igaz, sokat változtam mellette a kapcsolatunk alatt és tudom, hogy még ennél is tudnék megértőbb és türelmesebb lenni, viszont ő már nem hisz nekem és nem bízik ebben. Viszont még érzem rajta, hogy szeret. Már külön vagyunk, de szoktunk beszélni. Nem tudom, hogyan bizonytíhatnám be neki, hogy tényleg meg tudok változni ? Így, hogy már nem élünk együtt, nem vagyunk együtt, nem látom mi lenne ennek a módja.

2018. nov. 21. 18:26
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

Én nem vagyok a szakítás utáni újrakezdés híve, de:


Hívd meg egy kávéra és higgadtan, őszintén add neki elő azt, amit most itt leírtál.

Ennyi a recept.

2018. nov. 21. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
93%
Szerintem nem tudod meggyőzni úgysem. A hirtelenharagúság alaptermészet, amit el lehet nyomni addig, amíg neked is érdekedben áll, de ahogy visszaköltözne, és már nem aggódnál úgy az elvesztésén, már másként lenne. Úgy ki tudja meddig fognád vissza magad egy vitánál, és mikor robbanna. Ilyen kapcsolatból jobb időben kiszállni.
2018. nov. 21. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Ha szeret tèged ès fontos voltál neki,akkor igen.Csak ne erőltess semmit.Adj neki időt,higgadj le te is.
2018. nov. 21. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
33%

Az alaptulajdonságait egy ember képtelen megváltoztatni. Ilyen a hirtelenharagúság. Te egyszerűen ilyen vagy, meg lehet játszani ideig-óráig, hogy nem, de előbb vagy utóbb úgyis kibukik.

Szerintem inkább hagyd, és keress valakit, aki türelmesebb, és ezzel együtt fogad el.

2018. nov. 21. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
igen, egy egyszerű ebéd vacsi kávé bőven elég, ha ő is szeretne beszélni akkor rá fog érni
2018. nov. 21. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Én is akörül szakítottam az addigi párommal. Nehéz volt és végül inkább szerettem volna adni még egy esélyt, de már elfajultak a dolgok és be kellett látnom ,hogy aki ennyire elégedetlen velem annak nem adhatok többet magamból mert értelmetlen.
2018. nov. 21. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Aki el akar menni,arra rá kell adni a kabátot. Aki pedig nagyon be akar jönni az ajtón, azt be kell engedni,mert különben bejön az ablakon.
2018. nov. 22. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim válasza:

Én pontosan ugyan ebben a cipőben vagyok. Ő szakított velem végleg tegnap este,visszahozta a cuccaimat is. Azóta 3-szor rám írt ,valami apróság miatt. Én sem tudom tévő legyek,de szerintem Ő sem. Talán az idő megoldja....

Azóta neked történt valami változás?

2018. dec. 18. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
#8 kedves utolsó kommentelő! kitartást! :) mi 4 hét után kibékültünk. :) közben végig tartottuk a kapcsolatot, beszéltünk és találkoztunk is többször. aztán 1 hónap után arra jutottunk, hogy jobban hiányzunk egymásnak annál, minthogy ilyen könnyen feladjuk. :)
2018. dec. 19. 11:34

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!